A szakértő a ChatGPT-ről: olyan asszisztens, aki soha nem beteg, nem alszik, nem megy szabadságra

chatGPT, számítógép, monitor
Vágólapra másolva!
A szakemberek meg vannak győződve, hogy a mesterséges intelligencia olyan eszközzé fog válni az oktatásban és a hétköznapi életben, mint régen a számológép, ezért mindenkinek szüksége lesz azokra a képességekre, melyekkel kiaknázhatja a benne rejlő lehetőségeket.
Vágólapra másolva!

A Promptmaster alapítói 11 milliárd forint értékű oktatási csomagot fektetnek a magyar felsőoktatásba – tudatta a Világgazdasággal a Szabó Dávid és Tálas Dávid alapította hazai startup. A társaság minősített Prompt Engineering kurzusa részeként, a néhány perces videós oktatóanyagokból álló tanfolyam során egy teljesen a mesterséges intelligencia (MI) által generált, mégis hús-vér embernek látszó tanár magyarázza el a hallgatóknak az alapoktól kezdve, hogyan használhatják hatékonyan a ChatGPT-t. Ezt a tudást később tanuláshoz, munkához és kutatáshoz egyaránt fel lehet használni, a képzést már mintegy ezer diák elkezdte.

chatGPT Forrás: --

A Prompmaster a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) közös kampányához – 99 százalékos kedvezménnyel – most csupán egy BKV-jegy áráért csatlakozhatnak a magyar felsőoktatásban részt vevő diákok. A tanfolyamot elvégzők – akik között hallgatók és egyetemi professzorok egyaránt megtalálhatók – visszajelzései alapján

a négyórás kurzussal mintegy ötszáz órányi önképzést tudnak megspórolni.

Az utóbbi nemcsak itthon népszerű, még Ward Risvold, az amerikai georgiai állami egyetem (Georgia College and State University) professzora is a ChatGPT-iskola lelkes tanulója lett.

A nagy nyelvi modellel rendelkező chatbot használata már most kulcskompetenciává válik a cégeknél, és egy tavaszi kutatás szerint a munkáltatók 90 százaléka preferálja a ChatGPT-t jól ismerő jelölteket.

Szabó Dávid, a Promptmaster vezérigazgatója és társalapítója lapunknak úgy fogalmazott, a megfelelő tudással a ChatGPT egy olyan asszisztens, aki soha nem beteg, nem alszik, nem megy szabadságra, és valós időben tud válaszolni minden kérdésre.

Szerinte ez a munkaerőpiacon már jól érezhető, mivel a cégek, vállalatok egyre jobban keresik a technológiához értőket.

Társa, Tálas Dávid eközben úgy véli, a ChatGPT az új Excel, mellyel ezerszer gyorsabban tudunk gondolkodni.

A téma szakértői egyébként meg vannak győződve, hogy a mesterséges intelligencia olyan eszközzé fog válni az oktatásban és a hétköznapi életben, mint régen a számológép, ezért mindenkinek szüksége lesz azokra a képességekre, amelyekkel kiaknázhatja a benne rejlő lehetőségeket.