Nem várt fordulat az időjárásban, mutatjuk hol lesz a leghidegebb

Debrecen, szél, havas eső, hó
Debrecen, 2021. január 25. Kapucniját fogja egy nő Debrecenben, az erős széllel kísért havas esőben 2021. január 25-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Péntek
Erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Délelőtt még csak a Dunántúlon,

délután már országszerte várható kiadós mennyiségű eső, zápor.

A délkeleti szél többfelé megélénkül. 11 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szombat
Estig marad a borongós idő, majd nyugat felől csökken a felhőzet. Délelőtt a Dunától keletre még többfelé várható csapadék, majd délutántól már csak a Tiszántúlon lehet további eső. Megerősödik az északnyugati szél. Mindössze 7-12 fok lesz.

Vasárnap
Napos, gomolyfelhős időre van kilátás, csapadék nélkül. A szél délnyugatira fordul, de mérsékelt marad.

Reggel 2, délután 10 fok valószínű.

Hétfő
A kezdeti borús idő után délutánra szakadozik a felhőzet. Elszórtan eshet az eső. Az északnyugati szél élénk lesz. 9-10 fok ígérkezik.

Kedd
Az erősen felhős égből elszórtan alakul ki eső, zápor. Marad a 10 fok körüli maximum.