Vágólapra másolva!
Csütörtök este a magyar labdarúgó-válogatott kijutott a jövő évi, németországi Európa-bajnokságra, mivel Bulgária vendégeként 2-2-es döntetlent játszott a zárt kapus szófiai selejtezőmérkőzésen. A találkozó után a magyar csapat első gólját szerző Ádám Martin értékelt az M4 Sport kamerája előtt, és elmondta, hogy a gólja egy Szoboszlai Dominikkal megbeszélt figura eredménye volt.

„Nagyon örülök, hogy itt vagyok és tagja lehet a csapatnak.

– mondta nevetve az M4 Sport kamerája előtt Ádám Martin, aki a harmadik gólját szerezte a nemzeti csapatban.

Ádám Martin a 17. válogatott meccsén a harmadik gólját lőtte Forrás: MTI/Illyés Tibor

„A végén izgulni kellett, fordulatos meccs volt. Kerkez Milos kiállításig nem volt gond, uraltuk a meccset. Az első gólra rá kellett volna rúgni még egyet, de a lényeg, hogy megvan a kijutás, most az a legfontosabb.

– tette hozzá Ádám Martin.

A magyar válogatott ezzel már 11 meccs óta veretlen, ezzel a döntetlennel pedig hét pontra növelte előnyét a harmadik Montenegróval szemben. A csoportelsőség azonban még nem dőlt, mert a szabadnapos szerbek két ponttal vannak lemaradva a mieink mögött.

Marco Rossi csapata vasárnap délután háromtól a montenegrói válogatottat fogadja a Puskás Arénában a selejtezőcsoport utolsó fordulójában.