Vágólapra másolva!
Szoboszlai Dominik csapata, a meccset megelőzően a második helyen álló Liverpool a címvédő és listavezető Manchester Cityhez látogatott szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának csúcsrangadóján. Az első félidőben Erling Haaland góljával - amellyel történelmet írt a novég támadó - szerzett vezetést a City. A második játékrészben - Szoboszlai Dominik 73 percet töltött a pályán -, a Liverpool Trent Alexander-Arnold találatával egyenlíteni tudott, így 1-1-re végződött a szuperrangadó. 

Szoboszlai Dominik a Liverpool kezdőcsapatában

Mindkét csapat számára nagyon fontos volt a mérkőzés, ugyanis Szoboszlai Dominik csapat egy sikerrel megelőzhette a riválisát és az élre állhatott, míg

Josep Guardiola bajnokcsapata 131 éves (!) angol rekordot érhetett el,

ugyanis minden sorozatot figyelembe véve egymás utáni 24. tétmérkőzését nyerhette meg hazai pályán, amivel a Sunderland 1890 és 1892 között felállított csúcsát állíthatta be.

Szoboszlai Dominik melegít az Etihad Stadionban Forrás: Liverpool/Twitter

Szoboszlai Dominik ezúttal is a kezdőcsapatban kapott helyet,

a Liverpool az Alisson - Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Cimikasz - Szoboszlai, Mac Allister, Curtis Jones - Szalah, D. Núnez, Diogo Jota tizeneggyel vágott neki a meccsnek, míg a City az Ederson - Walker, Dias Aké - Akanji, Rodri - Foden, Julián Álvarez, Bernardo Silva, Doku - Haaland összeállításban kezdett.

Támadásban és védekezésben is villogott Szoboszlai Dominik

A City nagy rohamokkal kezdte a meccset, de az első perceket megúszta a Liverpool. A hazaiak gyors támadásokat vezettek, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott. A 11. percben Alisson hozta a szívbajt a Liverpool szurkolóira, miután odapasszolta a labdát Fodennek, aki viszont 15 méterről épp a brazil kapus kezébe lőtte a labdát.

Szoboszlai Dominiknek is sokat kellett a védekezéssel foglalkoznia, a magyar játékos jól látta el ezt a feladatát is. A 16. percben szinte a semmiből szerezhetett volna a vezetést a Pool, de Szalah jobb oldali beadása után hiába fejelt Nunez közelről, Ederson hatalmasat védett.

Pillanatokkal később Szoboszlai adott csodapasszt Nuneznek, de a támadó ziccerben elhagyta a labdát.

A 20. percben Jota passza után Szoboszlai tört be a tizenhatoson belülre, de a lövését blokkolta Dias.

Erling Haaland történelmet írt a PL-ben

A 27. percben szerzett vezetést a Manchester City, amikor Aké szép cselei után ugratta ki Haalandot - korábban még az sem volt biztos, hogy pályára léphet -,

a norvég támadó 14 méterről lőtt a bal alsóba, a kirúgásnál ismét nagyot hibázó Alisson csak belekapni tudott a labdába (1-0).

Haaland gólja a linkre kattintva tekinthető meg. Ezzel Haaland történelmet írt, ugyanis a Premier League-ben senki nem érte el ilyen gyorsan az 50 gólt.

A 35. percben az ellenfél térfelén megszerzett labda után Szoboszlai ugratta ki szépen Nunezt, de a támadó közelről csak az oldalhálót találta el. A 41. percben Szalah sípszó után lőtt a kapuba - ekkor már mindenki megállt -, de megúszta a sárga lapot. Két perccel a félidő vége előtt még Foden lövése okozott zavart, de Alisson védeni tudott,

majd Szoboszlai passza csapata be kis híján Edersont.

A hátralévő időben már nem esett újabb gól, így 1-0-s City-vezetéssel mentek a szünetre a csapatok.

Szoboszlai Dominik a jó barátjával, Erling Haalanddal harcol Forrás: AFP/Darren Staples

Guardiola és Klopp sem cserélt a szünetben, majd egy gyors Szoboszlai szabálytalansággal kezdődött a második játékrész. Az 52. percben Doku verte át Mac Allistert a bal oldalon, de hiába szolgálta ki szépen Alvarezt, az argentin nagy helyzetben kapu fölé lőtt.

Az 54. percben Diaz és Gravenberch is beállt a Poolba, de Szoboszlai továbbra is maradt a pályán. Nem sokkal később Haaland hibázott nagy helyzetben, a City pedig továbbra is uralta a meccset.

A 61. percben Szoboszlai jobb oldali beadása volt nagyon veszélyes, de Dias bevetődve menteni tudott az érkező Nunez elől.

Szoboszlai Dominik 73 percet töltött a pályán, egyenlített a Liverpool

A 65. percben Rodri lövése után reklamáltak büntetőt a City játékosai, de Van Dijk lábáról pattant le a labda. Három perccel később bal oldali City-szöglet után

Dias lőtt közelről a kapuba, de Akanji szabálytalanul támadta Alissont, így maradt az 1-0-s állás.

Nem sokkal később Nunez lövése után védett nagyot Ederson, majd a 73. percben Klopp lecserélte Szoboszlait, a helyére Gakpo érkezett.

A 80. percben előbb nagy helyzetet rontott a City, majd büntetett a Liverpool: Trent Alexander-Arnold 15 méterről szépen lőtte ki a jobb alsót.

A linkre kattintva tekinthető meg Trent Alexander-Arnold gólja.

A folytatásban nagyon feszült volt a találkozó, a City mindent megtett, hogy beállítsa a 131 éves angol rekordot, ám hiába volt nyolcperces hosszabbítás és voltak meg a helyzetek, újabb gól már nem esett, így a Liverpool állította meg Pep Guardiola együttesét.

1. félidő
27Erling Haaland
27Nathan Ake
2. félidő
93Wataru Endo
89Bernardo Silva
86Joel Matip
85Darwin Nunez
85Alexis Mac Allister
80Trent Alexander-Arnold
80Mohamed Salah
75Darwin Nunez
73Szoboszlai Dominik
54Diogo Jota
54Curtis Jones
Összeállítások
Manchester City3-2-4-1
Liverpool4-3-3
Football Pálya
26
Andrew
Robertson
6
Thiago
Alcantara
43
Stefan
Bajcetic
1
Alisson
Becker
66
Trent
Alexander-Arnold
32
Joel
Matip
4
Virgil
van Dijk
21
Konstantinos
Tsimikas
8
Szoboszlai
Dominik
10
Alexis
Mac Allister
17
Curtis
Jones

Manchester City

Kezdők
17Kevin De Bruyne
8Mateo Kovacic
27Matheus Nunes
31Ederson Moraes
2Kyle Walker
3Ruben Dias
6Nathan Ake
27
25Manuel Akanji
16Rodri
47Phil Foden
19Julian Alvarez
20Bernardo Silva
89
11Jeremy Doku
9Erling Haaland
27
18Stefan Ortega
33Scott Carson
4Kalvin Phillips
5John Stones
21Sergio Gomez
24Josko Gvardiol
52Oscar Bobb
82Rico Lewis
Cserék

Liverpool

Kezdők
26Andrew Robertson
6Thiago Alcantara
43Stefan Bajcetic
1Alisson Becker
66Trent Alexander-Arnold
80
32Joel Matip
86
4Virgil van Dijk
21Konstantinos Tsimikas
8Szoboszlai Dominik
73
10Alexis Mac Allister
85
17Curtis Jones
54
11Mohamed Salah
80
9Darwin Nunez
85
75
20Diogo Jota
54
62Caoimhin Kelleher
2Joseph Gomez
3Wataru Endo
93
5Ibrahima Konate
7Luis Diaz
18Cody Gakpo
19Harvey Elliott
38Ryan Gravenberch
78Jarell Quansah
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Arsenal 37 26 5 6 88-28 60 84
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 35 25 3 7 87-33 54 82
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Liverpool 36 23 4 9 81-38 43 78
V
GY
V
D
GY
I
4.
Aston Villa 36 20 9 7 73-53 20 67
D
GY
GY
D
V
I
5.
Tottenham Hotspur 35 18 11 6 69-58 11 60
GY
V
V
V
V
I
6.
Newcastle United 35 17 13 5 78-56 22 56
GY
GY
V
GY
GY
I
7.
Chelsea 35 15 11 9 70-59 11 54
GY
V
D
GY
GY
I
8.
Manchester United 35 16 13 6 52-55 -3 54
D
D
GY
D
V
I
9.
West Ham United 36 13 13 10 56-70 -14 49
GY
V
V
D
V
I
10.
AFC Bournemouth 36 13 14 9 52-63 -11 48
D
V
GY
GY
V
I
Teljes lista