Szánthó Miklós: Magyarországra nem teheti be a woke a lábát

Vágólapra másolva!
„Ma kísértet járja be Európát, de nem a kommunizmus, hanem a neokommunizmus kísértete. Az európai intézmények tébolydákká váltak, ahol az ápoltak vették át a hatalmat" – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ gondozásában megjelent Bolond Lyukból - A polkorrekt őrület szemléje 2023 című könyv bemutatóján.
Vágólapra másolva!

Az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint Magyarországra „nem teheti be a woke a lábát", mert az elmúlt évek pont arról szóltak itthon, hogy ezzel az őrülettel szemben hatékonyan megvédjük az országot.

Éppen ezért deklarálja Magyarország Alaptörvénye azt, hogy „az anya nő, az apa férfi."

A gyermekvédelmi törvénynek köszönhetően pedig ma hazánk a józan ész szigete Európában.

Amikor az Alapjogokért Központ elindította a Bolond lyukból-sorozatot, a polkorrekt őrület szemléjét, úgy tűnhetett, hogy csak fura, olykor betegesen nevetséges történetekről van szó.

„Ma kísértet járja be Európát, de nem a kommunizmus, hanem a neokommunizmus kísértete. Az európai intézmények tébolydákká váltak, ahol az ápoltak vették át a hatalmat" – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ gondozásában megjelent Bolond Lyukból - A polkorrekt őrület szemléje 2023 című könyv bemutatóján Forrás: A polkorrekt őrület szemléje 2023 című könyv bemutatója

„Mára azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ha a társadalmunk nem védekezik, ha nem olyan vezetőket választunk, akik vállalják a déli határainkat óvó határőrizeti egységekhez hasonlítható feladatot, akkor a baj percek alatt itt lesz" – tette hozzá.

Szilvay Gergely, a Mandiner főmunkatársa a könyvről tartott kerekasztal-beszélgetésen hangsúlyozta: „Akkora dózis a kötet, hogy fejbekólintja az embert." A woke mögött egy úgynevezett politikai érdekszövetség alakult ki, amely kezdetben hatékonynak bizonyult és a társadalom csak későn kapott észbe.

Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója szerint olyan extrémitásokkal találkozunk, amit korábban nem is hittünk volna el.

Kiemelte, hogy amikor a nyugati kultúra eltér a keresztény szabályokon alapuló értékektől, akkor valóban egy hanyatló periódusát éli meg.

Kőszegi Éva, az Alapjogokért Központ kutatója arról beszélt a könyv kapcsán, hogy „azt gondolhatjuk, hogy nem vagyunk még érintettek a woke-ideológia kérdéseiben, de mi vagyunk a béka a fazékban, aki alatt melegszik a víz." Véleménye szerint a woke-őrülettel szemben Magyarország immunrendszere – jelenleg még – kellően erős.