Büszke rá, hogy a testéből él: teljesen szétműttette magát Szabó Zsófi

Szabó Zsófi
Vágólapra másolva!
Szabó Zsófi külseje teljesen megváltozott az elmúlt években, össze sem hasonlító egykori önmagával. A műsorvezető nagyon vékony, melleit hatalmasra műttette és a követők szerint az arcát is felismerhetetlenre plasztikáztatta. Nagyon büszke arra, hogy ma már a testéből él, különösen azért, mert, ahogyan fogalmazott, egykor ő volt a szexi, husi lány. 
Vágólapra másolva!

Szabó Zsófi teljesen átalakult az elmúlt 14 évben, amióta láthatják a nézők a képernyőn. A csinos, rövid hajú, teltebb lányból mára modell lett, és neves ruhamárkák arcaként járja a világot.

A Jóban Rosszban színésznője volt

Szabó Zsófi öt évig, 2009 és 2014 között szerepelt a TV2 népszerű sorozatában, Betty Tanakisként láthatták a nézők. Habár össze sem hasonlítható mai önmagával, már abban az időben is nagyon szerették a férfiak, fotózták meztelenül is.

Szabó Zsófi a Jóban Rosszban című sorozatban Bettyt, Helen Tanakis meggyilkolt kórházi résztulajdonos és Pongrácz Péter lányát alakította Fotó: Hajdú D. András [origo]

Deja Vu című dalával 2010-ben jelentkezett, a videoklipben az énekesnő egy feszülős, fekete szerelésben látható. Hosszú, szőke haja és hatalmas dekoltázsa megbabonázta a rajongóit.

– hangzott el a dalban.

A TV2 több produkciójában is megjelent, fellépett például a Nagy Duettben Fluor Tomival, akivel később egyébként össze is boronálták. Az akkor még sorozatszínésznő teljesen lazán, baseball sapkában lépett a színpadra. Később teljesen rövid hajra váltott.

Szabó Zsófi többször is levágatta a haját, annyira szerette ezt a stílust, mint mondta, elég a szőke, cuki nő szerepből Forrás: Jóban Rosszban

A hosszú, szőke hajú lányt mindenki szerette, mert kis cuki, kedves volt, a röviddel megosztó személyiség lettem, élőtérbe helyezte az arcomat. Jobban érzem magam, mert erősebbnek kell lennem így, hogy nem bújhatok el a szöszi szexszimbólum mögé" – mondta az Origónak adott interjújában Szabó Zsófi.

Több próbálkozása és botrányos szakítása volt a műsorvezetőnek, míg úgy tűnt, gyereke apja mellett megállapodik.

Meg volt róla győződve, hogy Berki Krisztián számára az igazi

Hatalmas szerelemnek tűnt Szabó Zsófi és Berki Krisztián kapcsolata, még egy közös tetoválást is készíttettek. Állítólag a sorozatszínésznő kezdeményezte a szakítást, szerinte nagyon más irányba haladt az életük.

Berki Krisztián később így nyilatkozott róla:

Zsófit meg kell tudni nevettetni, úriemberként kell vele viselkedni."

Egy ideig álompárnak tűntek, szakításuk után nem haragudtak egymásra Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Berki halála őt is nagyon megviselte, egy fekete szívet rakott ki Instagram-oldalára. Vőlegényével éppen egy wellness hétvégén voltak, ott készült róla egy új kép fekete pólóban, nagy valószínűséggel ő ezzel búcsúzott.

Viharos viszonyok

Szabó Zsófiról és a Jóban Rosszban akkori produceréről felröppentek olyan pletykák 2013-ban, miszerint egy párt alkotnak, de ezekre akkoriban nem reagáltak. Végül egy TV2-es buliról egymásba karolva távoztak, így már nem volt többé titok, hogy a színésznő és főnöke valóban összejöttek.

Szabó Zsófi és főnöke, Nagy Tamás Grande nem tudták titkolni, hogy együtt vannak Forrás: RTL Klub / Facebook

A pár már együtt élt, a 22 évvel idősebb Nagy Tamás otthagyta a családját miatta, de aztán a producert a TV2 kirúgta, nem sokkal később pedig Szabó Zsófi is szakított vele. Habár megpróbálták újra, másodszorra sem maradtak együtt.

Szabó Zsófi és Baronits Gábor a kapcsolatuk ideje alatt nem meséltek semmit a nyilvánosság előtt, de

A SZÍNÉSZ UTÓLAG BEVALLOTTA, HOGY TÉNYLEG VOLT KÖZÜK EGYMÁSHOZ.

Egy interjúban azt mondta, hogy már nem is emlékszik pontosan, milyen volt az az egy hét, amit Zsófival töltött.

A sorozatszínésznő Horváth Éva milliárdos exével is összejött, amit a modell nehezményezett, nyilvánosan üzent Szabó Zsófinak.

A cikk folytatásáért lapozzon!