Vágólapra másolva!
Ugyan az útvonal hivatalos bejelentésére márciusig várni kell, azt már tudni lehet, hogy a jövő évi Tour de Hongrie kerékpáros körverseny a sprintereknek kedvez majd.

Ezt Eisenkrammer Károly, a viadal főszervezője árulta el az M1 aktuális csatornának, hozzátéve, hogy az ötből három szakasz is a leggyorsabbak számára lesz majd kedvező.

Turisztikailag kiemelkedő helyszínek kapnak majd helyet a Tour de Hongrie útvonalában Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Hozzátette, rengeteg város verseng azért, hogy részese lehessen a Tour de Hongrie-nak, és természetesen számos turisztikailag kiemelkedő jelentőségű helyszín kap majd helyet az útvonalban.

Mivel a viadal idén már Pro Series-versenyként szerepelt a naptárban, ezért számos nagy név indult, Eisenkrammer megjegyezte, bízik abban, hogy hasonlóan erős vagy akár még erősebb is lehet jövőre a mezőny.

"Rögös és helyenként szomorú pillanatokkal teli úton jutottunk el idáig. Szerencsére amióta 2015-ben újraélesztették az eseményt, a magyar kormánynak köszönhetően évről évre emelkedik a verseny színvonala" - mondta a főszervező. Kiemelte, hogy a Tour de Hongrie újraindítás egyben a magyar csapatok felemelkedését is szolgálta, innen pedig olyan klasszisok kerülhettek ki, mint Valter Attila, Fetter Erik, vagy Peák Barnabás.