Vágólapra másolva!
Fucsovics Márton visszavágna Alexander Zverevnek az októberi, párizsi vereségért februárban, amikor a német válogatott Tatabányán szerepel a Davis Kupa selejtezőjében.

A szövetség (MTSZ) pénteki sajtótájékoztatójáról a magyar csapat két tagja hiányzott: Nagy Zoltán kapitány koronavírusos, míg Piros Zsombor talpsérülését kezeltette éppen. A nemzeti együttes első számú játékosa, Fucsovics azzal kezdte, hogy felemás érzésekkel fogadta, amikor megtudta, hogy Németország lesz az ellenfél.
"Örültem, mert nívós nemzetről van szó remek játékosokkal, de azért lehetett volna könnyebb is a sorsolásunk. Az mindenképpen jó, hogy itthon játszunk.

- jelentette ki a világranglista 59. helyezettje, aki Brisbane-ben és Adelaide-ben versenyez az Australian Open előtt.

Marozsán Fábián az utóbbi időben Valkusz Mátéval párosozott a tenisz Davis Kupában Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Véleményéhez csatlakozott Marozsán Fábián is, aki hozzátette, az Ausztrália és Franciaország elleni két selejtezős vereség után a magyarok megérdemelnék a továbbjutást.

- jelentette ki a 64. helyen álló teniszező.

Valkusz Máté (216.) úgy vélekedett, hogy pályafutása legjobb évén van túl, és kiemelte, szükség esetén egyéniben is számíthat rá a kapitány a Multifunkciós Sportcsarnokban. Fajta Péter három hete sérvműtéten esett át, egy hete kezdte meg a rehabilitációt, de bízik benne, hogy februárra százszázalékos állapotban lesz.

Zverev is Magyarországra jön(?)

Az MTSZ képviseletében Sávolt Attila szakmai igazgató szintén úgy látta, hogy nagy feladat vár a csapatra Tatabányán.
"A három selejtezős ellenfelünk közül a németeket tartom a legnehezebbnek, ráadásul

Igazán lassú salakot nem lehet csarnokban előállítani, ráadásul előtte és utána is mindenki kemény pályán versenyez, így maradunk a tavalyi borításnál azzal a kiegészítéssel, hogy

A magam részéről biztos vagyok benne, hogy ismét telt ház előtt játszunk" - fűzte hozzá.

Mi lesz a Fucsovics-Marozsán párosból?

Fucsovics Márton reagált Marozsánnak a csütörtöki bejelentésére, mely szerint karrierjük során először

összeállnak párosozni a januári Australian Openen.

"Én javasoltam ezt Fábinak részben a Davis Kupa miatt, no meg

Eddig csak edzéseken párosoztunk, most több mint húsz év után léphet pályára színmagyar kettős Grand Slam-tornán" - utalt arra, hogy legutóbb Sávolt Attila és Köves Gábor szerepelt egymás oldalán GS-en, méghozzá szintén Melbourne-ben.

Ezt kell tudni a Davis-kupa-meccsről

Németország eddig háromszor ért a csúcsra a Davis Kupában (1988, 1989, 1993). Magyarországon legutóbb 1978-ban játszott a két válogatott, akkor a hazaiak 3-2-re nyertek Taróczy Balázs vezetésével,

2019-ben Frankfurtban a németek győztek, s ezzel összesítésben 4-2-re vezetnek.

Idén februárban is a Multifunkcionális Sportcsarnok adott otthont a selejtezőnek, akkor a magyarok 3-2-re kikaptak a francia csapattól. Ezért szeptemberben osztályozóra kényszerültek, melynek során a Marozsán Fábián, Piros Zsombor, Valkusz Máté, Füle Mátyás összeállítású nemzeti csapat 4-0-ra verte a törököket Keszthelyen.

A jövő februári párharc győztese továbbjut a finálé 16 csapatos csoportkörébe, a vesztes pedig osztályozót vív ősszel.

A jegyértékesítés már elkezdődött, a felnőtt napijegy 6500, a kétnapos bérlet 11 ezer forintba kerül, de utóbbiért december 31-ig csak 8500 forintot kell fizetni.

A program:
február 2., péntek:
14.45 nyitóünnepség
15.00 két egyéni mérkőzés
február 3., szombat:
13.00 egy páros és két lehetséges egyéni mérkőzés