Zsigó Róbert: Brüsszel válságba sodorta az európai gazdákat az ukrán gabonával

ZSIGÓ Róbert
Baja, 2022. június 10. Zsigó Róbert, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédet mond az ország első, a Havaria Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesület kezdeményezésére kialakított, kiképző búvárkonténerének avatásán Baján 2022. június 10-én. A konténert a Hableány sétahajó tragédiája harmadik évfordulója alkalmából adták át. MTI/Kiss Dániel
Vágólapra másolva!
Azzal, hogy ráengedték az ukrán gabonát Európára, Brüsszel válságba sodorta a gazdákat és veszélybe sodorta az embereket is - jelentette ki a Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettese szombati videónyilatkozatában, amelyben egyúttal azt kérte, hogy minél többen töltsék ki a nemzeti konzultációt.
Vágólapra másolva!

Zsigó Róbert úgy fogalmazott, hogy "Brüsszel háborúpárti politikája mindenre hatással van, rossz döntéseiktől a magyar gazdákat és az agráriumot is meg kell védeni". A politikus ismertetése szerint

az ukrán gabona génmódosított, ráadásul tiltott vegyszerekkel kezelt, a kormánypártok pedig Magyarországot és a magyar élelmiszereket GMO-mentesnek és biztonságosnak szeretnék megőrizni.

Hozzáfűzte, hogy bár eddig is mindent megtettek a kárenyhítésért, Brüsszel nem az európai gazdák mellé állt, ehelyett továbbra is a rossz minőségű ukrán gabona behozatalát erőlteti, ráadásul Ukrajnát gyorsított eljárásban fel kívánják venni az Európai Unióba.

Megfogalmazása szerint az agrártámogatások jelentős részét elvennék az európai gazdáktól azért, hogy azt is Ukrajnának adják oda. Zsigó Róbert szerint Brüsszelnek olyan új vezetésre van szüksége, amely kiáll a gazdák és az agrárium védelme mellett.

Mint ismert, tavaly novemberben indult el a legújabb nemzeti konzultáció, amelyben összesen 11 kérdésben mondhatják el a véleményüket a magyarok. Ebben a cikkünkben foglaltuk össze, miért fontos annak a kitöltése.

A kormánypárti politikusok több alkalommal is azt kérték az emberektől, hogy minél nagyobb számban válaszoljanak a konzultáció kérdéseire. A legfrissebb összesítések szerint eddig 1 millió 172 ezren töltötték ki a kérdőívet, amit Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár úgy értékelt, hogy "erős üzenet körvonalazódik."