Vágólapra másolva!
Rio Ferdinand, a Manchester United korábbi legendás focistája úgy gondolja, Szoboszlai Dominik Liverpoolban nyújtott teljesítményét erősen felértékelik.

Szoboszlai Dominiknek elképesztően alakult a legutóbbi fél éve. A 23 éves focistának nyáron kifizette a Liverpool a 70 millió eurós kivásárlási árát, ezt követően pedig Szoboszlai azonnal felvette a Premier League ritmusát, amit bizonyít, hogy az eddig lejátszott húsz bajnoki mérkőzésből 19-szer a kezdőcsapatban kapott helyet. Szoboszlai a Premier League-ben két gólnál és három gólpassznál jár, nem mellesleg Liverpoolban nem csak a káprázatos megoldásaival tűnik ki, hanem az elképesztő munkabírásával is, így nem meglepő, hogy a klub legendás játékosához, Steven Gerrardhoz is hasonlítják.

Rio Ferdinand nincs elragadtatva Szoboszlai Dominiktól Forrás: instagram.com/szoboszlaidominik

Rio Ferdinand, a Manchester United korábbi BL-győztes védője azonban nincs elájulva a magyar válogatott csapatkapitányától.

Tudom, hogy mindenki hájpolja, de nem hiszem, hogy Szoboszlai Dominik már tényleg ott tart. Jó játékos, de amit mondanak róla, hogy ’ó, itt a következő Gerrard’, ezt én még nem láttam”

– idézi a Ripost a 81-szeres angol válogatott védőt, aki a Vibe with Five YouTube műsorban beszélt Szoboszlai hatásáról.

A Manchester United legendája nincs elájulva Szoboszlaitól, azonban a The Sun kiemelte, hogy a Premier League-ban listavezető Liverpool jelenleg 14 ponttal előzi meg a csak nyolcadik Manchester Unitedet, és Ferdinand volt csapatából csak két támadószellemű játékos, Bruno Fernandes és Marcus Rashford vállalt szerepet több gólban a sok védekező feladattal is megbízott Szoboszlainál.