Vágólapra másolva!
Az előzetes várakozásokat messze felülmúlva, két győzelemmel, két forduló után már a középdöntőben van a magyar férfi kézilabda-válogatott a németországi Európa-bajnokságon. A szerbek elleni vasárnap esti 28-27-es győzelem sokáig emlékezetes marad, de ami ennél is fontosabb, hogy a jelek szerint Chema Rodriguez szövetségi kapitánynak van csapata. Olyan, amelynek a tagjai képesek meghalni egymásért.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Münchenből.

Reszkess Izland, jönnek a magyarok!

A több mint 1000 főnyi magyar közönség lelkesen ünnepelte kedvenceit vasárnap késő este Münchenben az Olympiahalléban.

Boldog magyar szurkolók Münchenben Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Peter Kneffel

A magyar csapat tagjai rászolgáltak az elismerésre, mert néhány kiemelkedő egyéni teljesítménynek köszönhetően, de igazi csapatmunkával győzték le a nagyon erős szerb válogatottat. Jöjjön most néhány vasárnap esti gondolatfoszlány a főszereplőktől.

A főszereplők gondolatai

"A végén azért kissé szorossá tettük a meccset, de a lényeg, hogy nem kaptunk ki" - mondta az Origo kérdésére Lékai Máté. "A meccsen a védekezés fantasztikusan összeállt, amelyet a második félidőben Bartucz Laci kapusteljesítménye fejelt meg. Minden jó, ha jó a vége, nyertünk és bent vagyunk a középöntőben.

Jose Maria Chema Rodriguez Vaquero, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, miután csapata 28-27-re legyőzte Szerbiát a csoportkör második fordulójában a müncheni Olympiahalléban 2024. január 14-én. Ezzel a magyar válogatott bejutott a középdöntőbe Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Iszonyatosan kiélezett ez a négyes, lement négy meccs, egy sem hozott 3 gólosnál nagyobb különbségű győzelmet. Egy-egy labdán, egy-egy jó vagy rossz döntésen múlik minden. Sokkal jobban játszottunk, mert az első meccs mindig nehéz. A montenegrói csapatot sokan lebecsülték, ez hiba volt. Izland ki is eshet, nagy lesz nekik a tét, főleg az olimpiai selejező miatt. Minden meccset szeretnénk megnyerni és két ponttal továbbmenni a középdöntőbe, most ez a cél. Izland a legerősebb, de nem verhetetlen. Ez egy felejthetetlen este volt."

Bartucz László, a magyar csapat kapusa: "Rákészültem erre a meccsre is. Nem izgultam túl, megvolt a fókusz, a védekezés összeállt, nem volt annyira nehéz dolgom. Jó lenne ezt a teljesítményt végigvinni. Mi nagyon egyben vagyunk, ez a titok, egymásért tudunk küzdeni.

A magyarok kapusa, Bartucz László remekül védett a második félidőben Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Peter Kneffel

Plusz ott van a taktikai fegyelem, amit maximálisan betartunk. A végén voltak meleg pillanatok, nagyon észnél kellett lenni. Nem adta fel a szerb csapat. Izland ellen ugyanígy fogunk küzdeni és elsőként szeretnénk továbbjutni a csoportból.

A magyarok közül a legjobb egyéni teljesítményt Bánhidi Bence nyújtotta, aki 9 gólt dobott. Ő így beszélt az Origónak: "Ez nem elsősorban rólam, hanem a csapat teljesítményéről is szólt. A srácok jobbnál jobb labdával tömtek, ezeket nekem be kellett dobnom, ami sikerült is.

Nekünk ez a mérkőzés is olyan volt, mintha döntőt játszottunk volna, igaz, a szerbeknek is. Biztos voltam abban, hogy jobban fogunk játszani, mint az első meccsen és nekem lett igazam. Sokkal koncentráltabbak voltunk, támadásban nem adtuk el annyi labdát. Le a kalappal mindenki előtt. A beállós játék most nagyon ment, jó, hogy bíztak bennem a srácok. Most már Izland ellen kell felkészülni, a nyomás most már nem rajtunk, hanem rajtuk lesz, ennek megfelelően szeretnénk játszani."

A védekezésben kulcsszerepe volt Sipos Adriánnak, aki a következőket mondta: "Azt nem mondanám, hogy másik magyar csapat játszott, hiszen mi ugyanazok a srácok vagyunk, akik az első meccset talán egy kicsit nehezebben vették. Láthattuk, hogy Izland mekkorát küzdött Montenegró ellen. A szerbek ellen mi most fokoztuk a nyomást.

Sipos Adrián, a magyar válogatott tagja szurkolókkal ünnepel, miután csapata 28-27-re legyőzte Szerbiát a csoportkör második fordulójában a müncheni Olympiahalléban Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Ez minden sportolóban mély nyomot hagy, de az a lényeg, hogy mi hittünk magunkban és tudtuk, hogy képesek vagyunk jobb eredményre. Most megmutattuk, hogy egy ilyen erős négyesből s tovább tudtunk jutni. Izland ellen nincs veszítenivalónk, de nyerni kell ott is. Az Eb mezőnye nagyon erős, nézzék meg Feröer, Svájc vagy Ausztria játékát.

Mérges a szerb sajtó

A szerb sajtó a tehetetlen sasok vergődéséről írt első kommentárjaiban. Ugyanakkor nemcsak a játékosokra, hanem az EHF-re is idegesek. Kiderült ugyanis, hogy a meccs előtt Bogdan Radivojević hányt, azaz nem tudott a pályára lépni. A szerb orvosok megpróbálták legalább a második félidőre olyan állapotba hozni, amellyel játszhatott volna, de ez nem jött össze. A szerbek ekkor az EHF-hez fordultak, hogy engedélyezzék a cserét (Radivojevics helyére Uroš Kojadinovicsot akarták behozni, de ezt elutasították.)

A magyar csapat tagjai ünnepelnek, miután 28-27-re legyőzték Szerbiát a csoportkör második fordulójában a müncheni Olympiahalléban Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A szerbek azon is lamentáltak, hogy Lazar Kukics rengeteg hibával játszott. "Csalódott vagyok, mint az egész csapat.

Hogyan tovább?

Hétfőn szünnap lesz a magyar csoportban az Európa-bajnokságon, kedden pedig Münchenben jön a C-csoport harmadik fordulója, amelyben először Montenegró és Szerbia csap össze. Majd 20.30-tól az Izland elleni meccse következik a magyaroknak.

A magyar csapat már továbbjutott, Izland viszont ki is eshet és elbúcsúzhat az olimpiai álmaitól.