Nyomtalanul eltűnt egy kutatóbázis teljes személyzete Alaszkában

True Detective: Night Country
Vágólapra másolva!
Jodie Fostert minden alkalommal öröm thrillerben látni, a True Detective negyedik évadjának nyitánya azonban nem éppen meggyőző: bár az atmoszféra ezúttal is bivalyerős, a krimi helyett az alkotók sokszor inkább a szappanoperára helyezik a hangsúlyt, a karakterek pedig első ránézésre rendkívül közhelyesnek tűnnek.
Vágólapra másolva!

A True Detective éppen tíz éve bemutatott első évada hatalmas siker volt és mindez egyáltalán nem meglepő: a bűnügyi sztori kellően bizarr volt, remekül ragadta meg Amerika déli részének embert próbáló világát és hangulatát, Matthew McConaughey pedig korábban (egyebek mellett a Mud-dal és a Mielőtt meghaltam-mal is) erősen küzdött érte, de ezzel a szerepével végképp eltávolodott a romantikus vígjátékok bájgúnár karaktereitől; és mindebben Woody Harrelson méltó partnere volt.

Aztán hamar lejtmenetbe kezdett a széria. Bár a második, Los Angeles-ben játszódó szezon olyan erős atmoszférával rendelkezett, hogy Michael Mann is megemelné a kalapját, és Colin Farrell is kiváló volt, a zavaros történet mégis, újra és újra dögunalomba fulladt, a Mahershala Ali főszereplésével készült harmadik etap pedig tisztességesre, de felejthetőre sikeredett. Ezt követően az alkotók összebalhéztak, így öt évet kellett várni az újabb évadra, ami a nyitás alapján enyhén szólva sem váltja meg a világot.

True Detective: Night Country Forrás: HBO Max

A helyszín ezúttal Alaszka, ahol váratlanul nyom nélkül eltűnik egy kutatóállomás teljesen személyzete, ezzel kapcsolatban kezd el nyomozni egy középkorú rendőrnő, míg egy fiatal társa egy évekkel ezelőtt meggyilkolt klímaaktivista ügyét próbálja még mindig felderíteni, aztán ahogyan sejteni lehet, a két esetnek köze lehet egymáshoz.

Jodie Foster, akár számos egykori sztár, a streaming-nek köszönheti a visszatérését, igencsak jó köröket fut mostanában: a Netflix-en tavaly bemutatott Nyad bár egy kifejezetten közhelyes sportfilm volt, az alakítása kapcsán sokan az Oscar-jelölést emlegetik, ahogy ezúttal is kiváló

a leszbikus tinédzser fogadott lányát egyedül nevelő, megkeseredett és kiégett rendőrnő szerepében, aki csak a szakmájának él és ezt el is várja a kollégáitól is, ennek érdekében pedig elképesztően kretén módon is viselkedik mindenkivel. A másik nyomozónőt alakító, korábbi profi bokszoló, Kali Reis szintén remek, az eddig látottak alapján bőven felülmúlja a tehetsége a legtöbb olyan színészét, aki a sport világából érkezett, könnyen előfordulhat, hogy egyszer még akciósztárrá válik.

True Detective: Night Country Forrás: HBO Max

Viszont mint a fentiekből is érezhető, a korábban tesztoszterontól túlfűtött sorozat ezúttal a két erős női karakterével némi feminista beütést kap, ráadásul a gender-kérdés sem marad el, azonban ez sokaknak talán fel sem tűnt volna, ha nem éppen a széria új showrunnere, Issa López kezd el hisztériázni a Twitteren egy később törölt bejegyzésben, azzal gyanúsítva a közönséget, hogy sokan kizárólag politikai okokból pontozták le az első részt a szakmai és felhasználói véleményeket egyesítő Rotten Tomatoeson.

Ellenben, ha mindezen felül tudunk emelkedni, akkor a pilotnak rengeteg érdeme van: a helyszínválasztás izgalmas, az pedig különösen, hogy éppen az évnek egy olyan szakaszában járunk, amikor hosszabb ideig egyáltalán nem kell fel a Nap, így a fiktív kisváros folyamatos sötétségre van kárhoztatva. Hozzá kell tenni, ugyanerre az ötletre épül a 30 nap éjszaka című 2007-es horror is, abban a helyiek még nagyobb bajban vannak, hiszen így non-stop garázdálkodhatnak a vámpírok, Christopher Nolan korai rendezésében, az Álmatlanság-ban (ami egy öt évvel korábbi norvég film remake-je) pedig éppen ennek inverzétől szenved a főszereplő, azaz abban hetekig nem megy le a Nap. Persze mindezek ellenére nem lehet azt állítani, hogy egy elcsépelt ötletről lenne szó.

True Detective: Night Country Forrás: HBO Max

És az alkotók ki is aknázzák ezt az ötletet, elképesztően erős és kísérteties atmoszférát teremtenek – szó szerint is, az egyik szereplő folyamatosan szellemeket vizionál. Ugyanakkor bár a hat részével ez lesz a legrövidebb évad, nem lehet azt állítani, hogy kapkodnának a készítők, a krimiszál gyakran háttérbe szorul, el-elvesznek a közösség szappanoperába hajló bemutatásában, viszont mégsem sikerül mélyíteni a karaktereket, mert azok első benyomásra rendkívül közhelyesnek tűnnek.

A pilot alapján nem lehet az egész szezonról hatalmas következtetéseket levonni persze, azt viszont meg merjük kockáztatni, ha nem True Detective néven debütál az évad, hanem egy új krimisorozatként, akkor jóval kevesebb figyelem irányulna rá, a rajongók azonban valószínűleg ha nem is lesznek teljesen elégedettek, azért talán annyira csalódottak sem, mint a félresikerült második etap esetében.