Vágólapra másolva!
Kiprich Józsefet elképesztő szeretettel fogadták és köszöntötték Rotterdamban egykori csapata, a Feyenoord szurkolói és képviselői. A holland sztárcsapatnál ezen a hétvégén minden a legendás magyar csatárról szólt.

A 60 éves, és kereken 70-szeres magyar válogatott csatár, aki 28 gólt lőtt a nemzeti csapatban, a napokban árulta el, hogy egykori fényes sikerei helyszínére, Rotterdamba készül, mert a város leghíresebb focicsapata, a Feyenoord a hétvégén Kiprich-napokat tart a tiszteletére. A kikötővárosban pedig kitettek magukért. "Dél hősét", ahogy egy hatalmas molinóra írták, óriási lelkesedéssel fogadták:

Az ESPN hollandiai stábja is forgatott róla:

Dél hőse, a tatabányai varázsló:

A szurkolók óriási drapériája vasárnap délelőtt még csak egy kisebb pálya lelátóján, délután azonban már a De Kuip stadionban feszült, a Twente elleni rangadón:

Ebben a stadionban Kiprich Józsefet mindig a legnagyobb legendáknak kijáró szeretettel fogják fogadni, ahogy most is tették:

Kiprich József 1989 és 1995 között hat idényt töltött a Feyenoordnál, és sikert sikerre halmozott a csapattal. 1993-ban bajnok lett a piros-fehérekkel, 1991 és 1995 között négyszer nyerte meg a Holland Kupát. Utolsó szezonjában a padról beállva értékesített egy büntetőt, majd lőtte a győztes gólt a nagy rivális PSV ellen.

Utolsó Feyenoord-meccse is egy kupadöntő volt, a Volendaam ellen megnyert találkozót követően a rotterdami szurkolók a vállukon vitték körbe a stadionban.

Az ünnepi hangulaton legfeljebb az rontott egy kicsit, hogy a Feyenoord csak 0-0-s döntetlent játszott a Twente ellen. Hiába, most nem volt egy Kiprich a csatársorban...