Elege lett Szabó Ádámnak, így vágott vissza az őt és feleségét kritizálóknak

Szabó Ádám
Szabó Ádám és felesége
Vágólapra másolva!
Szabó Ádám felesége, Farkas Jennifer kapcsolata már a kezdetektől fogva megosztja az embereket, hiszen nagyon gyors tempóban történtek köztük a dolgok. Farkas Jennifer még férjnél volt, amikor megismerkedett a zenésszel, ezért a mai napig kritizálják őt, ha nem ezért, akkor külseje, vagy új házassága miatt. Szabó Ádám már nem bírta tovább csendben tűrni azt, hogy folyton bántják a feleségét, ezért sajátos módot választott, hogy megvédje őt.
Vágólapra másolva!

Közös dallal jelentkezett Szabó Ádám és felesége, akik az őt ért támadásokra szerettek volna egy különleges módon reagálni, hiszen mind a ketten jobban ki tudják fejezni így az érzéseiket. A zenész elmondása szerint ő már megszokta, hogy kritizálják, de Farkas Jennifert nagyon rosszul érintik az őt ért vádak, melyekett főleg az előző házassága, vagy megjelenése miatt kap.

Egyébként a volt férjem a mai napig a legjobb barátom, de egy ponton be kellett látnom, hogy ez nem olyan szerelem volt, mint amilyenre vágytam, azt ugyanis Ádám hozta el az életembe. A válás és az újraházasodás azonban sokak szemét szúrta, Azt mondogatták, csak azért jöttem össze Ádámmal, mert ismert" - mondta Farkas Jennifer, akit nagyon megviselnek azok a szemrehányások, amiket ismeretlenektől kap nap mint nap.

Szabó Ádám felesége azt is elárulta, hogy mivel tudják a legjobban megsérteni őt azok, akik ismeretlenül is kritizálják.

Nem szolgáltam rá erre a sok bántásra. Én nagyon érzékeny nő vagyok, talán azt is mondhatom, hogy a legérzékenyebb a világon, egy kölyökkutya látványa vagy egy idős házaspár, akik kézen fogva sétálnak, pillanatok alatt könnyeket csalnak a szemembe. Így aztán el lehet képzelni, mennyire a padlóra küldött a sok bántás. Persze, ez a verbális zaklatás sohasem szemtől szembe történt, hanem a különböző oldalakon. Ádám végignézte ezt a folyamatot, és próbált mindig mellém állni, de akkor sikerült igazán feldolgozni a történteket, amikor megírta egy dalban mindazt, ami történt. Igaz és őszinte alkotás lett, minden sora illik rám" - idézi a Blikk Farkas Jennifer szavait.

A zenész természetesen kiállt felesége mellett, és különleges módját választotta annak, hogyan üzenjen az őket zaklatóknak.

Mai fejjel már nem írnék vissza, de akkor az igazságérzetem nem hagyta, hogy olyanok, akik egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy közöttünk valójában mi van, ilyen vádakkal illessék a feleségem, Láttam, Jennifer milyen nagy szenvedésként éli meg, hogy miközben mi tényleg a valódi boldogságunkat közvetítjük, és valóban teljesen összetartozunk, ezt egyesek kétségbe vonják. Ha engem bántottak volna, azt jobban viseltem volna. Rólam ez már lepereg. Több mint egy évtizede szerepelek a médiában, és gyakran volt téma a magánéletem, a korábbi kapcsolataim. De Jennifernek teljesen új volt ez a helyzet. Végül a dal lett válasz mindenkinek, és amikor megszületett, az mindkettőnket megnyugtatott" - mondta Szabó Ádám, aki feleségével egy közös dallal üzennek az őket támadóknak.

Szabó Ádám azt is elárulta, hogy hamarosan családot is alapíthatnak, hiszen nemrég egy nagy álma vált valóra azzal, mikor felesége kijelentette, hogy ő is készen áll a gyerekvállalásra.