Digitális kamerával a gyorshajtók ellen

Vágólapra másolva!
A hagyományos radarcsapdák helyett digitális kamerákkal veszi föl a küzdelmet a brit közlekedési rendőrség az utakon száguldozó autósok és motorosok ellen.
Vágólapra másolva!

Az úttest fölött mintegy 4,5 méter magasságban elhelyezett, Specs nevű kamerákkal már javában folynak a kísérletek a szigetország autópályáin és országútjain. A működési elv roppant egyszerű, a kamerákban rejtőző technika annál fejlettebb.

A készülék minden elhaladó járművet lefényképez, automatikusan felismeri a rendszámukat, majd az adatokat átküldi a néhány kilométerrel távolabb elhelyezett következő kamerának. Ez összeveti a látott rendszámot az első fényképezés óta eltelt idővel. Ezáltal nem csak a pillanatnyi, de a járművek átlagos sebessége is mérhető.