Angol tigris a közutakon

Vágólapra másolva!
A brit Triumph motorgyár teljesen átrajzolta és felújította Tiger névre keresztelt túraendúróját. Az új járgány kevésbé lesz alkalmas a könnyű terepezésre, cserébe viszont sokkal sportosabb elődjénél.
Vágólapra másolva!

Tavasszal már elcsípték a látszólag teljesen kész új Tigert tesztelés közben, ám a gyár csak most adott ki hivatalos sajtóközleményt a paripáról. Az angol nagyvas legújabb generációja alaposan eltávolodott az endúrós vonaltól és inkább egy kényelmes, sportos túragépként próbál majd vevőket fogni.

Ennek megfelelően a tervezők lecserélték a korábbi 19 colos fűzött első kereket, hogy helyére egy hagyományos, 17 colos alufelni kerüljön, amely egy - minden paraméterében állítható - fordított első villa szárai között fityeg. Ugyancsak szép gesztus a Triumph részéről, hogy radiálisan rögzített Nissin fékeket szerelt a Tigerre, amely úttörő megoldásnak számít a túraendúrók között.