Loeb triplázhat Cipruson

Vágólapra másolva!
Loeb zsinórban harmadszor nyerheti meg a durvamurvás Ciprusi ralit, még közelebb kerülhet zsinórban harmadik világbajnoki címéhez. Vagy Grönholm győz, Loeb meg "csak" második lesz? Következik a 16 futamból álló WRC-sorozat tizenkettedik versenye.
Vágólapra másolva!

A vb állása

Elnézést, csak lassan már gyomorra megy a Loeb-fölény. Az elitben a francia extornász negyedik teljes szezonja a mostani. 2003-ban még nem lehetett bajnok, nem kockáztathatott, fontosabb volt a tuti csapatarany. Meglett. Két évvel ezelőtt már az egyéni diadal is kifutott. Tavaly meg bántóan lazán. Rekordokkal. Idén pedig még az eddigieknél is komolyabb az a teljesítmény, amit Seb nyújt a "régi" és ráadásul "privát" Xsara WRC-vel. Tizenegy versenyből hetet megnyert, négyszer másodikként ért célba. Rémisztő. Rémisztő precizitás, rémisztő mennyiségű munka, pénz, rémisztő összeszokottság (a Citroënnel, Elena navigátorával is). És csúcs, minden idők legtöbb futamgyőzelme, már 27, tán a 30 sem elérhetetlen az évad végére, van még öt meccs.

És bevetésre kész a korábbra tervezett, aztán elnapolt C4 WRC, sok jóval nem kecsegteti a riválisokat. Bár a Ford ezerrel nyomul. Az új Focus WRC zseniálisra sikeredett, a Loebhöz hasonlóan (még 2000-ben és 2002-ben, Peugeot 206-tal) kétszeres világbajnok Grönholm újra motivált, nem ront annyit, satöbbi. És a szintén finn Hirvonen is jól megy, ergó a kékoválosok legalább a konstruktőri dicsőséget elvennék a Citroëntől. Erre végül is még van is esélyük. Egyéniben "Magic Marcusnak" pusztán matematikai.

A Kronos-Citroën természetesen nem akarja adni az aranyat, Loeb mellett a spanyol Sordónak muszáj termelnie a pontokat. Sordo épp' úgy JWRC-bajnok, mint Loeb is volt, és épp' úgy néz ki, hogy ő lehet a jövő Loebje. Vagy mi. De ne temessük még Loeböt, biztos, hogy nem áll meg három vb-címnél, lesz abból öt is vagy hat, csak rajta múlik.

És akkor a többiekről: a Subaru és a 2003-as világbajnok norvég Solberg szenved, a privátok közül rendre színezi a ponttáblát egy-egy 307-es Peugeot (főképp az osztrák Stohl révén), egy-egy Skoda Fabia, sokkal ritkábban Mitsubishi Lancer.

Forrás: Duen

A Mecsek-ralin testközelből láthattunk egy vébés Fabiát...

A 34. Ciprusi rali, a Lisszabon központú - kvázi lassú - porolás meg péntek reggel kezdődik, és vasárnap délutánig 12 féle, 23 szakaszon 331 km a gyorsasági, az össztáv 1173 km. A "nagyokon" túl megküzd egymással és a brutál körülményekkel a PWRC-had is (N-es Subaruk, Mitsubishik). A WRC-s nevezők:

Kronos-Citroën (Xsara WRC)

  • Loeb, Elena
  • Sordo, Marti

BP-Ford

  • Grönholm, Rautiäinen (Focus WRC)
  • Hirvonen, Lehtinen

Subaru WRT (Impreza WRC)

  • P. Solberg, Mills
  • Atkinson, MacNeall

OMV Peugeot Norway (307 WRC)

  • Stohl, Minor
  • H. Solberg, Menkerud

Stobart-VK M-Sport (Focus WRC)

  • Wilson, Orr
  • Perez-Companc, Maria Volta

Red Bull-Skoda (Fabia WRC)

  • Rovanperä, Pietiläinen
  • Aigner, Wicha

De indul Gardemeister és Pons is egy-egy Xsarával, Duval is - Skodával. Jó lesz.

A Ciprusi rali győztesei a közelmúltban:

  • 2005: Loeb (Citroën)
  • 2004: Loeb (Citroën)
  • 2003: Solberg (Subaru)
  • 2002: Grönholm (Peugeot)
  • 2001: McRae (Ford)
  • 2000: Sainz (Ford)
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!