Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Visszafogná az autók füstölését az EU

Vágólapra másolva!
Az új személygépkocsik átlagos károsanyag-kibocsátása évről évre csökken, teljesítményük és számuk növekedése, valamint az egyre több dugó miatt mégis az autók felelősek a széndioxid-kibocsátás mintegy ötödéért. Az EU drasztikus lépésekkel igyekszik megakadályozni, hogy Európa jövője szmogba vesszen, bár mire teljesülni fognak a most hangozatott szigorú előírások, talán már régen el is fog fogyni a föld olajkészlete.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Biztosan a kvóta alatt: 3 éven belül a szalonokban lehet a Peugeot 308 hibrid változata

A megoldás egyfelől a jelenlegi technika korszerűsítése, illetve egy teljesen új, alternatív hajtáslánc piacra dobása lehet, a lényeg, hogy az átlagos széndioxid-kibocsátás a kvóta alatt maradjon. Ez azt jelenti, hogy a jövőben is lesznek majd a határérték felett füstölő modellek, feltéve, hogy az adott márka egy sereg olyan autót is eladott, amely javította az átlagot, azaz jóval a norma alatt füstölög. A legtöbb gyár már elő is rukkolt a saját jövőbe mutató megoldásával, ám ezek többsége még csak egy-egy kiállításon megvillantott prototípus. Aki figyelemmel kísérte a szeptemberi Frankfurti Autószalon eseményeit, nagyjából képet kaphatott arról, mire lehet számítani a következő években, ám egy egységes, a környezetet átvitt értelemben sem romboló technika egyelőre még várat magára.

Forrás: [origo]

A Toyota elsősége vitathatatlan a hibridek között, a Prius a második generációjánál tart

Sokan az elektromos-benzines hibridben látják a jövőt - bár azért vannak szkeptikusok is-, a Toyota egyenesen hibridmárkává alakulhat, érdemes azonban abba is belegondolni, hogy az alacsonyabb fogyasztás és ezzel együtt járó alacsonyabb károsanyag-kibocsátás mellett mekkora terhelést jelent a környezetre a hibridekben alkalmazott akkumulátorok előállítása és újrahasznosítása. A BMW a hidrogénhajtást erőlteti, ám az üzemanyagként használt folyékony hidrogén előállítása és tárolása nem egyszerű feladat, így hiába vegytiszta üzemű a különleges 7-es szériájuk, ha a másik oldalon rengeteg energiát fordítanak a különleges üzemanyagra.

Forrás: [origo]

Sorozatgyártásra alkalmas, de még meglehetősen "macerás" a hidrogénnel is működő BMW üzemeltetése

Érdekes és nagyon kézenfekvő például a Ferrari törekvése: az olasz sportautógyár könnyebb és áramvonalasabb karosszériákkal próbálja visszafogni modelljeinek fogyasztását a jövőben, bár ezzel együtt nyilván esélyük sem lesz teljesíteni a kvótákat, hacsak nem dobnak piacra néhány napelemes Enzót. Természetesen attól nem kell félni, hogy a jövőben eltűnnek majd a benzinfaló sport- és luxusautók, hiszen ez az óriási iparág nyilván megtalálja vagy kinyitja majd a maga kiskapuit és kvótacsereberélési szabályait, csak legfeljebb zavaró lesz a "kormolásra való figyelmeztetés" egy Porsche-reklámon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről