Valóra vált álom - Maserati Quattroporte Automatica menetpróba

Persze, az autó is csak egy termék. Bemegy az ember a boltba, megveszi azt, amelyik tetszik, és el van intézve. Na, de ugye egy táskánál sem mindegy, hogy Louis Vuittontól vagy a kínai piacról vásárolunk, ugyanígy az autóknál is létezik egy felső szint, kizárólag kiválasztottaknak. A luxusszegmens képviselői közül mi most a Maserati Quattroportét próbálhattuk ki egy rövid tesztút erejéig.

Egy ideig csak ismerkedünk, a Quattroporte és én, a volán mögé kísérőm, a szervizcsapatot irányító Szlavkovszky Alfréd ül. Indulás előtt néhány kérdés, hogy például mennyire viszik a Quattroportét, erre a válasz, hogy az eladások több mint kilencven százalékát teszi ki. Nem meglepetés. Kicsit eldiskurálunk a beltérről, a tesztautóban egy új faborítás, a Tanganyika is debütál, túlságosan világos színe és a nagy adag lakk miatt enyhén műanyagos benyomást kelt. Megállapodunk, hogy a sötétebb árnyalatok jobban illenek az autó karakteréhez, ha meg nem kell a fa, akkor valami fémes hangulat választása lehet a nyerő.

Slusszkulcs be, indítás. Hangrobbanás, gyönyörű V8-as csengéssel kevert morranás, szinte beleremeg az egész kaszni. Kigurulunk a Váci útra, lassan, megfontoltan, az egész egy méltóságteljes vonulás. Méghozzá hatásos. Az élet nem áll meg, de a környéken nagy a nézelődés, még az idősebbek is fordulnak egyet. Haladunk a 2/A felé, szigorúan a belső sávban, közben a hihetetlenül igényes bőrkárpitozást fogdosom. Nem spóroltak semmivel, a kesztyűtartón annyi az anyag, hogy valósággal súlya van a fedélnek.

Rákérdezek a csomagtartóra, ami egyébként - kit érdekel? - papíron 450 literes, hozzá egy pontosan beleillő, bőr kofferszettet is lehet rendelni. Nem olcsó, kb. másfél millió az ára, a 32 és fél milliós alapárat nézve nem is apróság. Szó esik a váltóról, amit külön a Maserati igényei szerint fejlesztett ki a ZF, nehéz ezt pontosan kiszámolni ugyan, de bizonyos értelemben a DSG-nél - állítólag - kilencszer gyorsabban vált és csak egy bolygómű van benne. De amire különösen büszke a gyár, hogy a súlyeloszlás alig változott a DuoSelect-változathoz képest, a terhelés 51 százaléka továbbra is a hátsó tengelyre jut.

Gyors helycsere és már enyém az irányítás. Hogy kormányt, ülést, mindent elektromosan állítok be, szóra sem érdemes, az már inkább, hogy a hátsó ülések is villanyosan vezérelhetők. Az első nagyobb gázfröccsre kiderül, hogy félelmetes erő lakozik a Ferrari-szívben, vágtatna, robogna, mint egy sebzett vadállat, még szerencse, hogy a megállásról irgalmatlanul jó fékek gondoskodnak. A tesztautóban az alap fékrendszer dolgozik, mégis, a bal oldali pedál első óvatlan megtaposásakor kis híján lebúboljuk a szélvédőt.

Egyenes szakasz, padlógáz. A váltó gyorsan reagál, végre tombolhat mind a négyszáz ló. Székbe présel az erő, de inkább a motor és a kipufogó felől érkező hangokra figyelek. A koncert csodálatos, a váltó kíméletlen és mennyei magasságokba pörgeti a motort, 7000-nél úgy érzem, ennél szebb már nem lehet (persze, dehogynem, mondjuk egy Ferrariban). A fokozatok gyorsan pörögnek, a váltások tényleg gyorsak, de hiába a kézi vezérlés lehetősége, mégis a DuoSelect kívánkozik a kezembe. Sose próbáltam, de közel kétszáznál érzem, hogy azt még inkább tudnám szeretni.

Pihenő, lassítás. Sport gomb benyomva, a karakterisztika így vadabb, minden egyes visszaváltást kis gázfröccs kísér. Mint a szusszanó, sörényét rázó csődör. 150-nel megyünk, de hiába marad el mindenki a külső sávban, mintha 80-nal poroszkálnánk. Az utastérben síri csend, nulla sebességérzet. Fotószünet, megcsodáljuk a hosszában beépített erőművet, és kiderül, hogy a Ferrari adja ugyan a motort, de azt nem engedte, hogy a szelepfedelek pirosak legyenek. Így lettek világoskékek.

Indulás visszafelé, ismét odalépek. A Sport gomb áldásos hatása a feszesebb futómű és a közvetlenebb kormányzás is, 160-nál úgy simul a kanyarba, hogy olyan nincs is. A kormányzás sebességfüggő rásegítése tökéletes, az íven betonkeményen áll kezemben a volán, hibázni szinte lehetetlen. Újra a Váci út, újra 50 km/h, majd szomorú megállás a parkolóházban.

A Quattroportéval nem lehet mellényúlni, tökéletes autó, nagyon gazdag vevőknek. Már csak természetes, hogy a Maseratinál a vevő diktál, pontosan olyan autót kap, amilyet megálmodott magának. De vigyázat, nagyon kényes jószág: egy kis koccanás ára kb. másfélmillió forint, ebből hétszázezer egyetlen fényszóró költsége. Fene tudja, nekem így is nagyon kéne...

Koncz Dávid