Genfben bemutatkoznak a JCW Minik

Vágólapra másolva!
A Genfi Autószalonon bemutatkozik a Mini új John Cooper Works tuningcsomagjai, amely nem csak a sima Minire, hanem a Clubmanre is kapható. Az 1.6 literes turbómotort 211 LE-re húzták fel.
Vágólapra másolva!

Forrás: Mini

A JCW csomag nagy újdonsága, hogy már a Clubmanhez is létezik


Az újjáélesztett Mini egyik legnagyobb slágere a John Cooper Works tuningverzió volt, ezért különösen nagy figyelem kíséri azt, hogy az új Miniből mikor jelenik meg a mérgesített változat. Eddig érthetetlenül sokat kellett rá várni, de a hivatalos információk szerint Genfben végre bemutatkozik az új Miniből a JCW, amelynek legfőbb érdekessége az, hogy már a Clubmanből is lesz ilyen változat.


Forrás: MiniForrás: Mini
Forrás: MiniForrás: Mini

Természetesen mindkét karosszéria változatból a Cooper S szolgál a nagy teljesítményű változat alapjául, hiszen az 1,6 literes turbómotor szolgál a tuning alapjául. Az alapban 175 lovas PSA-BMW közös fejlesztésű erőforrás a kisebb átalakítás után 211 LE leadására képes. A motor 260 Nm-es maximális nyomatékát 1850 és 5600-as fordulatszám között folyamatosan leadja, de kis ideig túlnyomással 280 Nm-re is képes.


Forrás: MiniForrás: Mini
Forrás: MiniForrás: Mini

A kis Mini ennek hatására 6,5 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, a Clubman esetében ugyanehhez 0,3 másodperccel több időre van szükség. Az autó végsebessége 238 km/óra, amely egy ilyen kis autóval igen komoly sebesség. Természetesen a motor mellett módosítottak az autó futóművén, aminek keretein belül Challenge formatervű 17-es alufelniket kapott. A váltón is módosítottak, a fékek is erősebbek lettek, valamint a külső és a belső design is megváltozott.

A hírek szerint a Mini JCW 27700, míg a Clubman JCW 28500 euróba fog kerülni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!