Vágólapra másolva!
Sok versenyző számára túl keménynek bizonyult az Akropolisz Rali első napja. Loeb vezeti a versenyt, mögötte csapattársa, Sordo áll. A két gyári Ford az utolsó szakaszon visszaesett, az új Impreza WRC bíztatóan mutatkozott be.
Vágólapra másolva!

Fotó: Topspeed/Bálint Richárd

És megint ő: a világbajnok 41. futamgyőzelme felé száguld


Hét gyorsasági szakaszt kellett megtennie a mezőnynek pénteken. Az elsőn - ahogy várható volt - sem az elsőnek rajtoló Hirvonen, sem Loeb nem ért el kiemelkedő eredményt, hiszen ők takarították a port az útról. Latvala viszont profitált kedvező rajtpozíciójából, és rögtön magához ragadta a vezetést. A két új Impreza WRC egy ötödik, és egy hatodik hellyel nyitott.

A második szakaszon aztán megkezdődött az igazi Akropolisz: máris elhullott néhány menő. Galli kiütötte a Focus WRC futóművét (pedig a részidők alapján nagyon jó időt futott), és a fiatal Ostberg alatt is megállt a Subaru. Az igen hosszú, majdnem 24 kilométeres távot Loeb tette meg a leggyorsabban, de ez csak arra volt elég, hogy felzárkózzon Latvala és Sordo mögé.

Fotó: Topspeed/Bálint Richárd

Solberg megtáltosodott az új autóval, bár 3. helyéhez a két Ford hibája is kellett


A finn a harmadik gyorsaságin is a legjobb időt futotta, így ő érkezett a szervizparkba a vezető helyen. A két Citroën a nyomában, Hirvonen kezdett kissé lemaradni. Az autójával semmi baj nem volt, de aki száraz murván elsőként rajtol, nagy hátrányban van a többiekkel szemben. Mögöttük Petter Solberg állt az ötödik helyen, aki végre versenyképes időket volt képes futni. Érdemes megemlíteni az észt Aavát, aki ekkor már a hetedik helyre jött fel privát C4 WRC-jével.

Délután folytatódott a Citroën-show. Mindhárom hosszú szakaszt Loeb nyerte, és kettőn Sordo volt a második. Úgy tűnt, hogy a szuperspeciál előtt a két gyári C4 áll majd az élen, de Sordo - visszaadva a jordániai kölcsönt - lemaradt kissé, hogy Latvala legyen a második, és ő így szombaton kedvezőbb helyről rajtolhasson.

Igen ám, de hátra volt még egy szakasz, ahol alaposan a feje tetejére állt a tabella. Történt ugyanis, hogy még a hatodik gyorsasági végén mindkét Ford eltalálta ugyanazt a sziklát, és így kellett eljutniuk a szuperspeciálra, amely 57 kilométerre volt onnan. Ez sikerült ugyan, de a mért részt csak lassú tempóban tudták mindketten megtenni a sérült futómű miatt, így Lataval a hatodik, Hirvonen a hetedik helyre esett vissza. Petter Solberg így a harmadik pozícióban találta magát, mögötte bátyja, az ötödik helyen pedig Aava áll.

Fotó: Topspeed/Bálint Richárd

Rég ment Henning Solbergnek ennyire jól, az első nap után a negyedik helyen áll


Az igen népes PWRC kategóriában a sok esélyes közül kettő esett ki az első napon, Prokop, és Pastrana. Al-Attiyah vezeti a versenyt, nyomában Hanninen és Baldacci, de Sandell sem mondott még le a győzelemről. A magyar Mayer/Tagai páros végül nem indult el a versenyen.

Szombaton a verseny legnehezebb napja vár a megmaradt mezőnyre, reggel rögtön egy 32 kilométeres szakasszal kezdenek majd. Loeb előnye nem sok, de őt ismerve elég lesz, ha műszaki hiba vagy baleset nem akadályozza. A fordosok alighanem óriási tempót diktálnak majd hátulról, így eseménydús napnak nézünk elébe.

A verseny állása az első nap után:

1.

Loeb/Elena

Citroën

1:21:34,8

2.

Sordo/Marti

Citroën

+0:15,7

3.

P. Solberg/Mills

Subaru

+0:59,1

4.

H. Solberg/Menkerud

Ford

+1:06,0

5.

Aava/Sikk

Citroën

+1:15,5

6.

Latvala/Anttila

Ford

+1:18,9

7.

Hirvonen/Lehtinen

Ford

+1:36,4

8.

Atkinson/Prevot

Subaru

+1:37,8



PWRC:

1.

Al-Attiyah/Patterson

Subaru

1:27:44,0

2.

Hänninen/Markulla

Mitsubishi

+1:10,2

3.

Baldacci/Agnese

Mitsubishi

+1:11,9



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!