Új WRC-vel támad a Subaru Görögországban

Vágólapra másolva!
Az Akropolisz Rali a világbajnokság négyhetes mediterrán turnéjának második állomása. Az először 1951-ben megrendezett, hírhedten autógyilkos verseny a szoros pontverseny miatt idén is sok izgalmat ígér. A Subaru először veti be az új Impreza WRC-t.
Vágólapra másolva!

Fotó: Topspeed/Bálint Richárd

2006-ban és 2007-ben Marcus Grönholm győzött Görögországban


Emberfej nagyságú sziklák, olykor 40 fok feletti hőmérséklet, por, por és por - nagyjából ezek a körülmények jellemzik az Akropolisz Ralit. Az autók számára nagy gond a hőség is, és mivel a szezon során ez az egyik leglassabb futam - tavaly csak az argentin versenyen volt alacsonyabb az átlagsebesség - a menetszél hűsítő hatására sem lehet nagyon számítani. A pilóták is komoly igénybevételnek lesznek kitéve, légkondi nincs, marad a tetőszellőző - egy versenynap alatt 3-4 kilót is fogynak.

A gyorsasági szakaszok Athéntól észak-nyugatra fekszenek, mindegyik ismerős a mezőny számára tavalyról, vagy 2006-ból. A második versenynap, szombat lesz a leghosszabb, és a legnehezebb. Végül a szerencsések húsz gyorsasági után, vasárnap délután érnek el majd Tatoiba, a célba. Itt lesz a verseny központja is, Athéntól húsz kilométerre, egy katonai reptéren, és itt rendezik csütörtök este a szuperspeciált is.

62 páros nevezett, a 124 versenyző 29 különböző ország szülötte. 17 WRC-s páros van a listán, a két-két gyári Ford, Citroën, Subaru, Suzuki, Stobart Ford, és Munchi's Ford mellett Wilson, Al Quassimi (Ford), Aava, Rautenbach (Citroën), Ostberg (Subaru) indulnak.

Stobartéknál újra Galli és Henning Solberg mennek, a Munchi's-nél Villagra, és helyi menő, Vovos a két pilóta.

Fotó: Topspeed/Bálint Richárd

Petter Solberg az új autótól várja az eredményeket, legutóbb a tavalyi Akropoliszon végzett dobogót érő helyen


A Subaru itt veti be először az új Impreza WRC-t, amely már az ötajtós modellre épült. Korábban arról volt szó, hogy - bár Markko Märtin hónapok óta teszteli - csak Finnországban debütál az autó, a csapatvezetés viszont úgy látta, versenyre kész a Subaru - ráadásul a régi nem hozza az eredményeket, Petter Solberg például egy esztendeje nem állhatott dobogóra.

Az utóbbi időben a Fordnak ment itt a legjobban, níolc év alatt hatszor nyertek, az utolsó két évben a már visszavonult Grönholm. Előreláthatóan mindkét gyári Forddal induló finn (Hirvonen és Latvala) nagyon gyors lesz, ám Loeb a legnagyobb esélyes, aki 2005-ben nyerte a görög futamot.

A PWRC kategóriát Argentínában láthattuk utoljára, ezúttal 27-en lesznek. Ketomaa, Hänninen és Aigner vezetik a tabellát, dúl az évek óta megszokott Subaru-Mitsubishi csata, melybe csak az S2000-res Peugeot-val induló Sandell szólhat bele. Az új Subaru még nem állt pódiumon, talán itt ez is megesik, hiszen a két pilóta, Al-Attiyah és Arai is esélyesek erre, épp ők nyerték az előző két Akropolisz Ralit a kategóriában. Travis Pastrana szólhat még bele a versenybe - az amerikai nagyon gyors, de idén eddig elkerülte a szerencse. A PWRC mezőnye már túl is van az első görögországi kilométereken, hétfőn rendeztek a számukra egy tesztet.

Fotó: Topspeed/Bálint Richárd

Loeb mindig, mindenhol esélyes. Ezúttal is ő a favorit, de a gyilkos terep keresztülhúzhatja a számításait


Ott lesz az indulók közt a magyar Mayer/Tagai páros is, Argentínában alig maradtak le a pontszerzésről, a cél itt is az első nyolc hely valamelyike lesz, remélhetőleg az Impreza is partner lesz ebben.

A szuperspeciált csütörtök este rendezik, az első gyorsasági péntek reggel lesz, az időeltolódás egy óra Magyarországhoz képest.

A világbajnokság állása, egyéni:

1.Hirvonen/Lehtinen Ford 43
2.Loeb/Elena Citroën 40
3.Atkinson/Prevot Subaru 31
4.Latvala/Antilla Ford 24
5.Sordo/Marti Citroën 21
6.Galli/Bernacchini Ford 17
7.H. Solberg/Menkerud Ford 12
8.P. Solberg/Mills Subaru 9



Gyártók:

1.BP Ford Abu Dhabi WRT 71
2.Citroën Total WRT 64
3.Subaru WRT 42
4.Stobart VK M-Sport Ford WRT 34
5.Munchi's Ford WRT 16
6.Suzuki WRT 7



PWRC egyéni:

1.Ketomaa/TeiskonenSubaru 14
2.Hänninen/Markkula Mitsubishi 10
3.Aigner/Wicha Mitsubishi 10
4.Beltrán/Rojas Mitsubishi 8
5.Prokop/Tomanek Mitsubishi 7
6.Sandell/Axelsson Peugeot 6
7.Nutahara/Barritt Mitsubishi 5
8.Rauam/Kutt Mitsubishi 4



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!