Mexikó, Argentína és Jordánia után visszatér Európába a rali vb mezőnye. A nyári szünet előtt öt hét alatt három futam zajlik, ráadásul mindhárom igen nehéz feltételek között: murván, és melegben.

Fotó: Topspeed/Bálint Richárd

2007-ben Grönholm győzött. Ha nem vonult volna vissza, ma is esélyes lenne

Szardínia szigetén kezdődik az öt hetes erőltetett menet, mely során három híresen-hírhedten nehéz versenyt (Szardínia, Akropolisz, Törökország) teljesítenek a csapatok. Olaszországban 2004 óta rendezik murván a világbajnoki futamot, előtte sokáig San Remo környékén, aszfalton zajlott a verseny. Tavaly Grönholm győzött, Hirvonen és Sordo előtt.

Porto Cervoban lesz a rajt és a cél, míg az egyetlen szervizparkot Olbia közelében építették fel. A helyszín egyik csapat számára sem lesz idegen, hiszen a többség ide jár tesztelni, a Subaru például hónapok óta itt nyüstöli a 2008-as WRC-t, Markko Märtinnel a volánnál. Tovább egyszerűsíti a képletet, hogy mindenki egyforma, kemény keverékű Pirelli gumit használ majd.

25 ország 58 párosa áll rajthoz péntek reggel, összesen 18 WRC van a mezőnyben. Az összetett pontversenyt vezető fordos Hirvonen indul majd elsőnek, s bár ez a pozíció kedvezőtlen számára, nincs elkeseredve. Célja, hogy az első nap végén 15 másodpercen belül legyen az élen állóhoz képest, ekkor lát esélyt a végső győzelemre. Csapattársa, Latvala a vezetési technikáján próbál változtatni, Jordániához képest mindenképpen szeretne kevesebbet csúszkálni, és inkább íven fordulni, mint keresztben.

A Citroënnél már túltették magukat Loeb és Rautenbach jordániai buta balesetén, de a francia világbajnok a napokban ismét szerepelt a hírekben: az FIA vezetősége kritizálta állítólagos ápolatlan külseje (borosta, kócos haj) miatt, és felszólították, hogy szedje rendbe magát, és így mutasson jó példát a sorozatot követő fiatalok számára. Loeb amúgy ismét a favorit, ahol idén célbaért, ott győzött. Sordo is nagy reményekkel érkezett Itáliába, az utolsó három, itt rendezett versenyen egyaránt a dobogón végzett, ráadásul ezt tartja a kedvenc pályáinak.

Fotó: Topspeed/Bálint Richárd

Sordónak nagyon megy Olaszországban, vasárnap is szeretne a dobogóra állni

A Subaru házatáján nem túl nagy a bizakodás, Atkinson csak akkor lát esélyt a jó szereplésre, ha a vetélytársaknak gondjuk akad, Solbergtől pedig már jó ideje elpártolt a szerencse. Ő csak abban reménykedik, hogy talán épp most mosolyog rá újra Fortuna. Az egész szezon során szintén nagyon peches a Suzuki csapat, ők elsősorban a megbízhatóságon szeretnének javítani. Mindkét pilótájuk sok tapasztalattal rendelkezik a helyi utakat illetően, céljuk a pontszerzés.

A Stobartnál Gallitól kiugró eredményt, azaz pódiumot érő helyezést várnak. Bár ő tavaly anyagi okokból nem indult hazai versenyén, a csapatvezetés reményei nem alaptalanok. A gárda másik pontszerzőnek nevezett pilótája ezúttal Matthew Wilson, mivel Henning Solberg ezúttal a Munchi's Fordnál indul, Villagra csapattársaként.

WRC-vel áll még rajthoz Rautenbach, Aava, Mikkelsen, Ostberg, és Van Merksteiyn.

JWRC-ben a sorozatba mind a 17 benevezett páros indul. Ogier eddig két versenyből kettőt nyert, legnagyobb vetélytársai Prokop, és Sandell lehetnek. Számolni kell azonban a helyi erősségekkel, Bettega például meglepetést okozhat.

Péntek délelőtt rajtol a verseny, és 17 gyorsasági után vasárnap délután lesz a díjkiosztó.