Bemutatkozott az elektromos Nissan Leaf

Vágólapra másolva!
Új központjának megnyitója alkalmából a Nissan leleplezte első elektromos modelljét, amelyet megfizethető áron kínál majd a vásárlóknak. Leaf névre keresztelték az Európába 2011-ben érkező újdonságot.
Vágólapra másolva!

Forradalmasítani szeretné a C szegmenst, de minimum lépéselőnybe szeretne kerülni riválisaival szemben a Nissan, ezért elkészítette első tisztán elektromos modelljét, a Leafet. Az újdonságról a japán gyár új jokohamai központjának ünnepélyes megnyitóján hullt le a lepel, az autó végleges formaterve nem jelent meglepetést az egyik japán magazin által a premier előtt nyilvánosságra hozott grafikához képest.

Jelenleg az elektromos modellek még különlegességnek számítanak, ennek érzékeltetéséről a Nissan sem feledkezett el. Noha a kiindulási alap a Tiida volt, a Leaf szokatlan, eltéveszthetetlen formatervet kapott, az átalakítások egyértelmű célja az aerodinamika optimalizálása volt. Minimális méretű a hűtőrács, hogy minél kevésbé álljon a levegő útjába, emiatt kerekítették le a lehető legjobban a fart is.

Első pillantásra kicsit furcsa a Leaf hátulja, a vékony bumeránglámpákkal olyan, mint egy tanulmány, de ez ne tévesszen meg senkit: ez bizony már a végleges formaterv, amely Amerikában és Japánban jövőre, Európában 2011-ben kerül piacra. Végleges méreteit tekintve kicsit nagyobb lett a Tiidánál és hivatalosan vadonatúj, egyedi padlólemezre épül, elektromotorja 107 lóerős, akkumulátora pedig 160 kilométeres hatótávolságot biztosít.

Forrás: [origo]

Kattintson a képre a galériához!


Versenyképes árat ígér a Nissan, de erről bővebben nem nyilatkoztak a japánok: tippek szerint Európában valahol 20 ezer euró körül lehet majd az alapár. Nem lett mindennapi az autó kabinja sem, egyszerű, minimalista érzés uralkodik benne, és ha eddig a Honda Civic volt az űrhajó, mostantól a Leafre lehet a Star Trek-es jelzőt gondolkodás nélkül elsütni.

A Nissan szerint a Leaf formavilága új időszak kezdetét jelenti, a mérnökök szerint a 107 lóerős teljesítmény átlagosnak mondható a C szegmensben, a 160 kilométeres hatótávolság pedig a kutatások szerint a városi közlekedésben résztvevők számára éppen elegendő. Teljesen nyolc óra alatt töltődnek fel a Leaf akkumulátorcellái, de harminc perc alatt nyolcvanszázalékos szintre kerülnek, biztosítva a továbbhaladást.

Érdekes megoldás, hogy a Leaf fényszóróit úgy formázták meg, hogy a levegő ne a külső visszapillantók felé áramoljon. Ezzel jelentős szélzaj-csökkenést sikerült elérni, a ledes megoldás pedig biztosítja, hogy a fényszórók a hagyományosaknál tíz százalékkal kevesebbet fogyasszanak. 4445 milliméter hosszú, 1770 milliméter széles, 1550 milliméter magas az újdonság, tengelytávja 2700 milliméter, vagyis a szélességet leszámítva minden tekintetben túlnő például a VW Golfon és így kicsit a kategórián is.

Forrás: [origo]


Viszont nem fogyaszt és nincs (közvetlen) szén-dioxid-kibocsátása sem, a 107 lóerős elektromotor maximális nyomatéka 280 Nm, a hajtáslánc hasznosítja a fékezéskor keletkező energiát. Az akkumulátor a padlólemez alá került, így nem vesz el helyet a kabinból és csomagtartóból, a töltőaljzatot az embléma alá rejtették. Az előzetes tervek szerint 140 km/óra lesz a Leaf végsebessége.

A bemutatóval párhuzamosan a Nissan bejelentette, hogy a szükséges hálózati infrastruktúrát is szeretné megteremteni a Leafhez, több országban is tárgyal nyilvános töltőállomások kialakításáról. Nem rossz ugyanis az ötlet, csakhogy a széleskörű elterjedést egyelőre gátolja, hogy otthon, a garázsokon kívül egyelőre nehéz, vagy éppen lehetetlen a lemerült villanyautók feltöltése. Mindenesetre 30 partnere már van a Nissannak, de ezt jelentősen szeretné bővíteni.

Forrás: [origo]


Kezdetben az oppamai üzemben készül majd, de a Nissan tervei szerint hamarosan beindulhat a gyártás az amerikai Smyrnában is. Szintén Japánban készülnek a lítium-ion akkumulátorok, de a Nissan az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Portugáliában és sok más országban gyártana még telepeket. Fejlett infokommunikációs rendszerrel készül a Leaf, melyen keresztül a vásárlók napi 24 órában teremthetnek kapcsolatot a Nissan központjával.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!