A világ leggyorsabb kétéltűje

Vágólapra másolva!
A földön és vÍzen is bevethető járműveket gyártó amerikai WaterCar elkészítette eddigi legerősebb kétéltűjét, az akár 97 km/órával is hajózni képes Pythont.
Vágólapra másolva!

A kaliforniai cég új modellje különböző V8-as Corvette motorokkal rendelhető, a teljesen hagyományos LS1-től egészen a kompresszoros LS9-ig, amelyből a Corvette ZR1-ben 638 lóerőt tudtak kihozni. Valószínűleg ezzel az utóbbi erőforrással képes a Python a WaterCar által nyilvánosságra hozott menetteljesítményeit elérni. Az 1725 kilogramm tömegű kétéltű legizmosabb verziója maximum 160 km/órával tud a szárazföldön haladni, de 100 km/órára sok szupersportkocsit megszégyenítően, 4,5 másodperc alatt gyorsul fel. Közel 100 km/órás sebességet vízen is el tud érni, de némileg lassabban.

A Python szinte azonnal képes a szárazföldről vízre szállni. Csak annyi a vezető teendője, hogy a vízben használt sugárhajtóművet beindítsa, üresbe tegye a manuális sebességváltót, és egy gomb megnyomásával behúzza a kétéltű kerekeit. Értelemszerűen partraszálláskor le kell ereszteni a kerekeket és sebességbe kell tenni a sebességváltót.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=WQjq4WVbGgDtlaIU

Jó hír potenciális vevőknek, hogy a Pythonok teljesen kézzel készülnek, és emiatt azok minden részletét személyre szabhatja a vevő, a színek mellett így az ülések elhelyezésébe is beleszólhat. Mindezek ellenére rossz hír, hogy a kocsi egyelőre semmifajta tetővel nem rendelhető, és klímaberendezés sem jár hozzá. A kétéltű alapára 200 ezer dollár, azaz 137 ezer euró.

Forrás: WaterCars

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!