Támadás a német autóipar ellen - Peugeot 508

Vágólapra másolva!
A Peugeot-nál gondoltak egy merészet, és egy modellel cserélték le a nem túl sikeres 607-est és a nem kimondottan előnyös külsejű 407-est. Az új 508-ast még nem vezethettük, de kívül-belül megtapogathattuk, és arra jutottunk, hogy ennél németesebb már nem is lehetne egy francia autó, ami a Citroën C5 után azért nagy szó.
Vágólapra másolva!

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
Egyszerre váltja le a 607-est és a 407-est

Nagy szerep hárul az új 508-asra a Peugeot kínálatában, ugyanis egyszerre két modellt vált le, ráadásul világautónak szánja a francia márka, így Pekingtől Párizsig egyaránt meg kell nyernie a potenciális vásárlókat. Ha pusztán a külsejét nézzük, ez utóbbi feladat nem lesz nehéz, hiszen a nem éppen harmonikus 407-es után valóságos dizájnforradalomnak számít márkán belül az 508-as. A céltalanul tátongó légbeömlőkből nagyon jó irányba találták meg a kiutat a franciák, bíztató előjel volt már az 5008-as is, az RCZ kifejezetten kívánatos lett, míg az 508 pont úgy néz ki, ahogy egy mai középkategóriás autónak kell: divatos, elegáns, sportos és csak nyomokban hasonlít az eddig ismert márkatársaihoz.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
A legsportosabb GT kivitelt a dupla kipufogókról lehet felismerni

Az 508-as statikus bemutatóját Párizs mellett tartották, és egyfajta betétprogramja volt az iOn nevű elektromos kisautó menetpróbájának, ráadásul hogy még költséghatékonyabb legyen az újságírók összecsődítése, a 3008-as hibrid változatát is megmutatták a franciák (róla a következő oldalon számolunk be). Az 508-asra visszatérve, annyit érdemes tudni róla, hogy élőben, ha lehet, még kellemesebb benyomást kelt, mint a fotókon. Az eleje sportos, oldalról elegáns, hátulról meg... nincs vele gond. Kíváncsi lennék, ha nem lenne rajta Peugeot-embléma, hány ember találná ki, melyik márkához tartozik. Az autós rovatunkon belül tartott villám felmérésem például meglehetősen nagy szórást mutatott: Balogh kolléga Mitsubishinek tippelte volna, Gulyás kolléga rögtön rávágta, hogy Chrysler, míg Féjja kolléga sommásan csak annyit jegyzett meg, hogy valamilyen kínai autó egy olyan mérnöktől, aki még nem tanult meg eléggé másolni. Csináltunk is egy gonosz montázst néhány lehetséges variációval, és bizony nem áll rosszul egyik márkajelzés sem az 508-asnak. Érdekes, hogy a kombi kivitel is nyugodtan elmehetne szinte bárminek, oldalról és hátulról egyszerre mondeós és lagunás sportos batár.

Forrás: [origo]
Elég sok márkajel ráillenne az 508-as elejére

Számokban kifejezve a Peugeot 508 szedán változata 4790, a kombi pedig 4813 mm hosszú, míg a tengelytáv egyaránt 2817 mm-es, ami közel tízcentiméteres növekedés a 407-es képest. Ezt jól érezni a hátsó ülésekre huppanva: a láb- és fejtér is egyaránt bőséges, ami ebben a méretosztályban már elengedhetetlen. Nem elhanyagolható részlet, hogy amíg centikben kifejezve gyarapodott az 507-es, súlyra nem: a szedán esetében 35 kilogrammot sikerült lefaragni a súlyból a 407-eshez képest, míg a kombi 45 kilóval könnyebb. A szedán csomagtartója 515 literes, a kombié 560, ez utóbbi közel 1,6 köbméteresre bővíthető a hátsó ülések előredöntésével.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
Egy VW Passat-tulajnak ismerős lehet ez a beltér

A kormány mögül szemlélve az utasteret egyedül csak a Peugeot-embléma mutat furcsán a németesre szabott beltérben, olyannyira, hogy egy Volkswagen Passatból átülve egyből otthonosan érezheti magát az ember, a műszerfal teteje ugyanolyan finoman hullámzik, és van benne egy végigfutó törés középen. Ez persze nem baj, ha a franciák bevallottan a német konkurenciát szeretnék megfogni, akkor a saját fegyverüket kell bevetni ellenük, nem mellesleg házon belül a citroënesek is pont ezt csinálták a C5-tel, amelynek még a reklámkampányát is németesre vették - persze viccből. Az utastér kidolgozása és extrái hozzák a kategória felső szintjét, van itt minden, amit egy elkényelmesedett középvezető kívánhat a céges autójába, head up display, hatalmas üvegtető, masszásfunkció, sokhangszórós hifi navigációval és persze tengernyi légzsák.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
A szedán 35, kombi pedig 45 kilogrammal könnyebb 407-esnél

A motorválaszték egyértelműen a dízelpártiaknak kedvez, ők négy közül választhatnak, 112 lóerőtől egészen 204 lóerőig terjed a kínálat, míg a benzinfronton két 1,6 literes motort találni turbóval vagy anélkül, 120 illetve 156 lóerővel. A fenti adatokból már ki is lehetett találni, hogy a csúcsváltozat egy 2,2 literes, V6-os 204 lóerős dízel lesz, ami GT néven kerül majd a szalonokba, és nem csupán a sportüléseivel és a dupla kipufogójával tér el majd a gyengébb kivitelektől, hanem abban is, hogy az első futóműve nem MacPherson lesz, hanem annál fejlettebb, kettős keresztlengőkaros.


Még több gyári kép az 508-asról, kattintson a képre!

Lesz hibrid is, az 508-as is azt a hajtásláncot kapja majd meg, mint a következő oldalon bemutatott 3008 hibrid is, ám erre még legalább több mint egy évet kell várni, mert a forgalmazása csak 2012-től kezdődik. Magyarországon jövő év februárjától lesz kapható az 508-as, ára egyelőre ismeretlen.

Cikkajánló

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]

Peugeot iOn-menetpróba

Peugeot RCZ-menetpróba

Peugeot 5008-teszt



Az 508-as Peugeot dízel motorkínálata:

  • 1.6 e-HDi FAP 82 kW (112 lóerő), 285 Nm, 6 fokozatú kézi váltóval, CO2-kibocsátás: 109 g/km
  • 1.6 liter HDi FAP 82 kW (112 lóerő), 254 Nm, 5 fokozatú kézi váltóval; CO2-kibocsátás: 124 g/km;
  • 2.0 liter HDi FAP 103 kW (140 lóerő), 340 Nm, 6 fokozatú kézi váltóval; CO2-kibocsátás: 125 g/km;
  • 2.0 liter HDi FAP 120 kW (163 lóerő), 340 Nm, 6 fokozatú automata váltóval; CO2-kibocsátás: 149 g/km;
  • 2.2 liter HDi FAP 150 kW (204 lóerő), 450 Nm, 6 fokozatú automata váltóval; CO2-kibocsátás: 150 g/km.

Benzines motorok:

  • 1.6 liter VTi 88 kW (120 lóerő); 160 Nm, 6 fokozatú kézi váltóval, CO2-kibocsátás144 g/km;
  • 1.6 liter THP 115 kW (156 lóerő), 240 Nm, 6 fokozatú kézi váltóval; CO2-kibocsátás: 149 g/km;
  • 1.6 liter THP 115 kW (156 lóerő), 240 Nm, 6 fokozatú automata váltóval; CO2-kibocsátás: 164 g/km.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!