Kiss Pál Tamás: A Forma-1 a cél

Vágólapra másolva!
Három-négy éven belül az F1-ben szeretne versenyezni, de addig is egy előre megtervezett stratégia alapján járná végig a ranglétrákat. Kiss Pál Tamást Stefano Favaro menedzselné a Forma-1-ig.A Hungaroringen tesztel Kiss Pál Tamás
Vágólapra másolva!

A Forma-1-es Spanyol Nagydíj magyar szempontból legfontosabb híre az volt, hogy Kiss Pál Tamás megnyerte az F1-es hétvége második GP3-as betétfutamát. A tavaly még a brit Formula Renault sorozatban versenyző húszéves tehetség idén menedzsmentet váltott, majd továbblépett a Forma-1 egyik előszobájának számító GP3-as sorozatba. A francia Tech1 Racing csapatát erősítő miskolci srác élete negyedik GP3-as versenyén máris győzelmet aratott, amivel nemcsak a szakértőket, a csapatát, hanem saját magát is meglepte.

Hogyan lehet eljutni a Forma-1-be?

A GP3-as sorozat az első komoly lépcső az F1 felé vezető rögös úton, amelyből a legjobb versenyzők tovább szoktak lépni a Forma-1 valódi előszobájának számító GP2-be. Természetesen innen a legjobb GP2-es pilóták már az F1-ben is lehetőséget szoktak kapni, az idei évben például Pastor Maldonado, Sergio Pérez és Jerome D'Ambrosio is ebből a sorozatból érkezett az F1-be.

Ezenkívül a Német Túraautó-bajnokságból és a World Series by Renault sorozatból is el lehet jutni a Forma-1-be, de a GP3 és a GP2 versenyzői sokkal jobban ott vannak a figyelem középpontjában, hiszen az F1-es nagydíj-hétvégéken a nagyokkal együtt versenyeznek.



Fotó: Vida János [origo]
Stefano Favaro az új menedzser

Tamás elmondta, hogy a szezon nehezen indult, meg kell még szoknia a csapatot, és csak most kezdődött el a munka az új menedzserrel, Stefano Favaróval is.

"Sokkal nagyobb a nyomás rajtam, hiszen már a Forma-1 betétfutamaként versenyzünk. Isztambulban ez rá is nyomta a bélyegét a teljesítményemre, Barcelonában már javult a helyzet. Az első futam után azt mondta a csapat, hogy most már csak el kell végeznem a munkát, de én csak mosolyogtam, hogy könnyű azt mondani. Annak is örültem, hogy az első futamon megszereztem az első pontomat, de a második versenyen az élről sikerült végig 110 százalékot nyújtanom, megnyertem a versenyt" - emlékezett vissza az első győzelemre Tamás.

Fotó: Vida János [origo]
A csinos lányok az autósporthoz tartoznak

A magyar fiú ennek ellenére nem tűz ki túlzott elvárásokat magával szemben, hiszen nagyon erős a bajnokság, neki pedig biztosan van még miben fejlődnie. Az első év a tanulásé: a bajnokság végén az első öt között szeretne végezni, de akkor sem fog szomorkodni, ha az első három hely valamelyike jut neki. A második évben már a bajnoki címre szeretne hajtani, hiszen ez lenne a cél álmai eléréséig.
"Három-négy éven belül szeretnék eljutni a Forma-1-be, ezen dolgozunk, az egész pályafutásomat ennek megfelelően akarom felépíteni. Két évet most a GP3-ban akarok menni, azután a következő lépcső a GP2 lehet. Ott már sokkal erősebbek az autók, de pont félúton van az F1 felé."

Ahhoz hogy ez létrejöhessen, a megfelelő háttér is szükséges, ezért Kiss Pál Tamás erre az évre új menedzserrel is erősített, a korábban Talmácsi Gáborral sikert sikerre halmozó Stefano Favaróval kötöttek együttműködést.

"Egy közös barátunk ajánlotta nekem, hogy van egy nagyon tehetséges srác, aki menedzsert keres. Elbeszélgettem Tamással, nagyon tetszett a felfogása. Meghívott egy háromnapos tesztre, és miután láttam dolgozni, akkor mondtam ki a boldogító igent" - mesélte el a kezdeteket az olasz menedzser, aki hozzátette: Tamással felépítettünk egy több éves stratégiát, hogy hogyan akarunk eljutni az álmai megvalósításáig. Ez a kezdő lépcső, de pontosan tudjuk, hogy melyek a céljaink. Ehhez persze a megfelelő hátteret is meg kell teremteni, azon dolgozunk, hogy Tamásnak csak a versenyzésre kelljen koncentrálni.

"Ha Tamást 2014-re sikerül eljuttatni a Forma-1-be, akkor visszavonulok" - zárta mondandóját Favaro.

Fotó: Vida János [origo]
Elsősorban a leszorítóerő jelent új kihívásokat

A GP3-as bajnokság tehát jó alap lehet az induláshoz, hiszen itt máris szem előtt van a magyar fiú, ráadásul az új autó egyből új kihívások elé is állítja. " Az új autó elsősorban leszorítóerőben tud sokkal többet, komolyabbak a szárnyai, nagyon sokat jelent a diffúzor. Ebben már érezni lehet az autó súlyát, a gyors kanyarokban el kell hinni, hogy befordul. Ami lassabban bizonytalan, az nagyobb sebességgel stabilabb lehet. A motor a turbólyuk miatt egy ideig nem húz, majd nagyon megjön az ereje. Emiatt észnél kell lenni a kigyorsításoknál, ha nagyon erőlteti valaki, akkor akár négy kör alatt is elkoptathatja a hátsó gumikat" - jellemezte új autójának speciális tulajdonságait Tamás, akinek láthatóan mégis nagyon tetszik ez az új technika.

A kétliteres turbómotor Kiss Pál Tamás mérnöke szerint 280 lóerő leadására képes, de nagy ereje miatt általában nagy nehézséget jelent a kisebb Formula Renault-ról való átállás. Tamás már az első teszteken meggyőzte az új csapatát, de még ők sem várták tőle, hogy már a negyedik futamon képes lesz a győzelemre.

Sokak szerint a magyar motorsport egyik legnagyobb ígérete még messze van vágyai elérésétől, de ha ilyen ütemben fejlődik, és a megfelelő háttér is összeáll, akkor reális esélye lehet a Forma-1-es szereplésre.

Június elsején és másodikán GP3-as kollektív tesztet tartanak a Hungaroringen, amelyen Kiss Pál Tamás is részt vesz új csapatával.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!