Húsz év fejlődés - összeeresztettük az első Opel Astrát az utolsóval

Opel Astra
Vágólapra másolva!
Láthatóan nagyobb és szebb lett, de húsz év alatt elsősorban technikailag fejlődött sokat az Astra. Egy magyar gyártású szentgotthárdi első generációs modellhez hasonlítottuk a legújabb Astrát. 
Vágólapra másolva!

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Az Astrát húsz éve kezdték gyártani Szentgotthárdon, az első egy ötajtós, fehér 1.6i volt
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A Swifttel együtt az Opel Astra is a magyar utcakép szerves része lett az elmúlt két évtizedben, és még mindig rajta van a "mi autónk" jelző, pedig már csak bizonyos alkatrészei készülnek nálunk, nem itt szerelik össze. Arra voltunk kíváncsiak, hogy egymás mellé állítva mennyire állja a sarat az első generációs "ős Astra" a húsz évvel fiatalabb, de alaposan elhízott dédunokájával szemben.

Az Astra tervezését 1986-ban kezdték az Opelnél, de csak 1991-ben mutatták be mint a Kadett utódját. Szilárd és áramvonalas karosszériát terveztek, amely az anyagfelhasználást tekintve környezettudatosnak is mondható. 1991-ben alapították a szentgotthárdi Opel-gyárat, amelyből 1992. március 13-án gördült ki a rendszerváltás utáni első Magyarországon gyártott autó.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Jócskán megnőtt három modellváltás alatt

Az F Astrát 1998-ban váltotta a G, majd 2004-ben jött H kódjelű. A napjainkban kapható J Astra a 2009-es Frankfurti Autószalonon mutatkozott be. Két történet is létezik arra, hogy miért nem a sorban következő I kódnevet kapta. Az első szerint az I-t sokan egyesnek nézték volna, ezért inkább továbbugrottak a J-re, de ennél sokkal logikusabb a második magyarázat: az első, őskori Kadettnél már használták az I nevet, ezért ezt inkább kihagyták, és jöhetett a negyedik generációs új Astra.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Az új magasabb, a csomagtartó szegélye is feljebb van

Egymás mellett állva a régi úgy fest, mintha egy mérettel kisebb lenne: kis, törékeny védő egy kigyúrt csatár ellen. Formailag is hasonló a helyzet, mai szemmel az F Astra konzervatív, ötlettelen, középszerű modell, miközben az új Astra már merész, dinamikus megjelenésű, és megnövekedett méretei ellenére is sportosnak hat.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Több mint 36 centiméterrel hosszabb az új, a régi modellen Astra-kupás felnik voltak

Nagyjából minden modellfrissítéssel nőtt egy kicsit az Astra, de az alábbi táblázatból jól látszik, hogy leginkább az utóbbi két generációt nevelték szteroidokon. A legújabb Astra 36 centivel hosszabb, 13 centiméterrel szélesebb és 10 centiméterrel magasabb, mint az első modell. Fokozatosan felfújták az Astrát, aminek eredményeként a tengelytávolsága is 17 centiméterrel nagyobb.

Műszaki adatokAstra FAstra GAstra HAstra J
Hosszúság4051 mm4110 mm4249 mm 4419 mm
Szélesség1688 mm1709 mm1753 mm 1814 mm
Magasság1410 mm1425 mm1460 mm1510 mm
Tengelytáv2517 mm2606 mm2614 mm2685 mm

A méretnövekedés ellenére a két Astrába egymás után beülve nincs az az érzésünk, hogy az új kategóriákkal nagyobb lenne, sőt. Inkább az F-ben férnek el kényelmesen a hátsó sorban hárman egymás mellett, az újnak nagyon kétüléses a kiképzése, így igazán kényelmesen csak négyen férnek el benne. A folyamatosan lefelé csapódó tető miatt a fejtér sem ideális az újban, de ez általános jelenség a mai autóknál. A csomagtartó méreteit tekintve hasonló (360 literről 370-re nőtt), de az újnál már rekeszekre lehet osztani, ami ötletes és praktikus.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Hátul alig érzékelhető a különbség

Az utastérben elveszett centiket természetesen máshol kell keresni. Az új karosszéria sokkal merevebb, ezáltal a törésteszteken is kiválóra (öt csillag) teljesített. Az F idejében már odafigyeltek a biztonságra, de például nincs légzsák, és blokkolásgátló sem került az általunk kipróbált Astrába. Egyszerű a hifi, nincs légkondicionálás, tekerős az ablak, de van központi zár.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Még az Opel-embléma sem ugyanaz a két Astrában

Ehhez képest az új tele van légzsákokkal, a blokkolásgátló mellett már menetstabilizáló elektronika felügyeli az autó mozgását. Vészfékezésnél asszisztens segít a megfelelő lassulás érdekében, de a sebességet is tudja tartani, ha kell. Felismeri a közlekedési lámpákat, tartja a sávot, és a holtteret is figyeli, persze csak akkor, ha megrendeljük ezeket a feláras extrákat.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Mindkettő 1,6-os, de a jobb oldali 105 lóerővel erősebb

Az F Astra motorja már megjelenésekor sem volt nagy szám: az 1,6-os benzines alapmotor 75 lóerőt tudott, az erősebb, de még szintén nyolcszelepes társ már kereken 100 lóerő leadására volt képes. A Honda ekkor már 160 lóerőt hozott ki ugyanekkora utcai modelljeiből. Igénytelen, de strapabíró motor, ugyanilyen ötfokozatú váltóval felvértezve. Ez abban is látszik, hogy a '94-ben Magyarországon induló Astra Kupa történetének több mint tízéves pályafutása alatt nagyon kevés motor- és váltóhiba történt, pedig szinte szériaállapotban használták őket.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A régi Astra jobban csúszkált, de kiszámíthatóbb

Az új Astra motorkínálatában már nagyon korszerű erőforrásokat találni, de az alapmotor ezúttal sem túlságosan "kihegyezett" darab. Az 1,6 literes, 16 szelepes szívómotor már 115 lóerős, de az összehasonlításra inkább a legerősebb, 1.6 Turbót használtuk, amely 180 lóerő leadására képes. Ehhez hatfokozatú váltó jár, amely sokkal finomabban, pontosabban mozog.

A két Astra menettulajdonságainak összehasonlításához ezúttal is a Hungaroringen található vezetéstechnikai pályát vettük igénybe, ahol olyan feladatok közben mérhettük össze az autók képességeit, amelyeknél elhanyagolható mértékben számít a motorerő.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Az új Astrának sokkal jobb a fékje

A kormányzásban óriási a különbség: a szervó nélküli F nehezen forgatta a széles kerekeket, és azért a húsz év kopás már érződik a pontosságán. Ehhez képest az új olyan, mintha kikönnyítették volna, de mégis pontosabb. Ráadásul a Sport gombbal még a rásegítés is csökken, így jobb, közvetlenebb érzés kormányozni az új Astrát.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Kanyarban a régi Astra sokkal jobban bedől

A futómű a réginél elöl MacPherson, hátul merev híd, vagyis túl sok jóra nem számíthattunk a vezetéstechnikai pályán. Alulkormányzottra hangolták, és a rugózás is inkább lágy, jól vasalja az úthibákat. Ehhez képest az új Astrában is MacPherson első futómű van, de két rugóval, így feszesebb. A hátsó futóműve viszont igazi különlegesség, hiszen a csatolt hosszlengőkaros futóművet kiegészítették két Watt-lengőkarral. Ez elvileg úgy javítja az úttartást, hogy közben lágyabb szilenteket lehet használni, ezért csöndesebb.

Cikkajánló

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Magyarország leggyorsabb
Astrája

- Főnix Astra-menetpróba

Vérszegény Astra vagy
sablon Auris - Toyota-Opel 1.6
összehasonlító teszt

Kiütötték az öreget -
egymásnak eresztettünk
két Ford Focust


A tesztjeink alatt mindkettőt igazolta, de közben egy zavaró körülményt is észrevettünk. Az új Astra már nem mindig alulkormányzottan viselkedik, azaz "orrtolósan", erős gázelvételre durván eldobja a hátulját, még bekapcsolt menetstabilizáló elektronikával is. A tanpályán található nedves műgyantán - amely jeges útfelületet szimulál - még tartott gázpedállal is a hátulja csúszott meg, ami azt jelenti, hogy egy kicsit túl sportosra hangolták. Ez egy versenypályán előnyös lehet, de egy átlagautós számára már veszélyes is lehet.

Tesztpályán mért értékekAstra FAstra G
Kikerülés (sávváltás változó tapadáson)32 km/h34 km/h
Körpálya vizes (csúszófelület)49 (25) km/h53 (32) km/h
Fékezés 70 km/óráról24 méter18 méter

A vezetéstechnikai pályán olyan feladatok elé állítottuk a régi és az új modellt, amelyekben szinte semmit nem számított a motorerő. Sajnos a régi Astrán egy inkább sportcélokra alkalmas Yokohama gumigarnitúra teljesített szolgálatot, ami a csúszófelületen hátrányt, a fékezésnél viszont előnyt jelentett volna, de így is lemosta az új Astra.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Az új Astránál csak a túlkormányzott viselkedés zavaró

Összességében az új Astra mégis fényévekkel jobb az elődnél, olyan, mintha űrhajóban ülnénk a régihez képest. Méretnövekedését nem tudta a belső térben annyira kihasználni, de technikailag a két autó ég és föld. Elsősorban a biztonsága fejlődött, de ennek meg is van az ára, az új 400 kilogrammal nehezebb. Ebből a futómű és a motor fejlődése miatt mégis kevés érződik. A fogyasztásban azért már látszik, bár itt is sokkal modernebbek a motorok. A régivel 6-7 literes átlag sem lehetetlen, egy korábbi tesztünkben a 115 lóerős 1,6-os 8,4 liter/100 km-es átlagot produkált, míg a mostani 180 lóerős turbós 9,4 liter/100 km-t produkált (bár a gyári átlag alapján éppen az első F Astra fogyasztását kellett volna mérnünk).

Műszaki adatokOpel Astra FOpel Astra J
Motor, erőátvitel, fékek
Hengerűrtartalom1598 cm31598 cm3
Furat/löket79,0 /81,5 mm79,0/81,5 mm
Hengerek/szelepek száma4/84/16
Max. teljesítmény55 kW (75 LE)/5200132 kW (180 LE)/6000
Max. nyomaték125 Nm/3200230 Nm/2200
Sebességváltóötfokozatú manuálishatfokozatú manuális
Fékrendszer elöl/hátulhűtött tárcsa/dobhűtött tárcsa/tárcsa
Méretek, tömegek
Hosszúság4051 mm4419 mm
Szélesség1688 mm1814 mm
Magasság1410 mm1510 mm
Tengelytáv2517 mm2685 mm
Nyomtáv elöl/hátul 1430/1429 mm1544/1558 mm
Csomagtartó mérete360-1200 liter370-795 liter
Üzemanyagtartály mérete52 liter62 liter
Üres tömeg985 kg1390 kg
Terhelhetőségkb. 400 kg475 kg
Menetteljesítmények, fogyasztás
Legnagyobb sebesség170 km/ó221 km/óra
Gyorsulás 0-100 km/óra14,0 mp8,5 mp
Fogyasztás, vegyes6,9 l/100 km6,8 l/100 km
Szén-dioxid-kibocsátás160 g/km160 g/km

Az Astra ára is sokat változott a húsz év alatt: míg az első akkoriban a hazai gyártásnak köszönhetően az egyik legjobb ajánlat volt a Suzuki mellett, addig az új még a leszállított ára ellenére is elég drága, 4,5 millió forintról indul az árlista, de egy jobban felszerelt modellért már 5-6 millió forintot kell a szalonokban hagyni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!