Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Ahol a Seatok születnek - gyárlátogatás Martorellben

seat autógyár martorell
Vágólapra másolva!
Martorell olyan a Seatnak, mint Wolfsburg a Volkswagennek. Megnéztük a város méretű gyárat, és a spanyol márka újdonságairól, a 2012-ben érkező új Toledóról és Leonról is kiderült néhány dolog.
Vágólapra másolva!

Forrás: Seat
Szigorú minőségellenőrzésen esik át minden autó

Kevésbé volt futurisztikus másik csarnok, ahova bebocsátást nyertünk: itt a végső összeszerelést végezték egy folyamatosan, de elég lassan mozgó szerelőszalagon. Érdekes volt látni a "házasságkötő" részt, ahol a futóművet a hajtáslánccal együtt egy hatalmas robot összeillesztette az önhordó karosszériával. Utána viszont megnőtt az emberi munkaerő szerepe, a már láthatóan Seat Ibizává alakuló acélharmazokba egy dolgozó nő előttünk épp a hátsó futómű rugóit építette be, egy autóval nem foglalkozott többet egy percnél. Ez persze nem hanyagság, a pontosan megtervezett folyamatban, a megfelelő célszerszámokkal tényleg villámgyorsan beépíthető egy-egy elem, hála a Toyota által a hatvanas években kifejlesztett "just in time" rendszernek.

Forrás: Seat
Ezek közül csak a balszélső, az Alhambra nem Martorellben készül

Minden autó vonalkódokkal telenyomott papírt viselt az orrán, ami az autó gyáron belüli útlevele, kiderül belőle, hogy milyen színű, motorú és felszereltségű az adott példány. Nyitott ajtókkal haladtak végig a készülő négykerekűen a szerelőszalagon, ami egy idő után emelkedni kezdett, itt kétoldalt, egy-egy kipárnázott oszlop állt, amely pont akkora lökést adott az ajtóknak, hogy azok tökéletesen bezáródjanak. A negyven másodpercenként elkészülő autók közül mindegyiket szigorúan átvizsgálják a minőségellenőrök, a karosszéria festését egy speciálisan kialakított, rendkívül erősen megvilágított teremben végzik. Ha minden stimmel, még a házi tesztpályán is futniuk kell pár kilométert a Seatoknak.

Forrás: Seat
Seat IBE tanulmány 2010-ből. Valahogy így néz majd ki az új Leon

A gyárlátogatás után Daniel Hervas formatervező tartott egy rövid előadást nekünk a szintén Martorellben található Seat Design működéséről. A négy éve átadott 5600 négyzetméteres létesítmény a Seat Technical Center, azaz a fejlesztési központ szerves része, itt az első tollvonástól a tanulmányautó elkészítéséig minden folyamatot egy tető alatt el tudnak végezni. Hervas elárulta, hogy jelenleg ő az új Leon család projektvezetője, azaz ő koordinálja a többféle csoport - külsővel, belsővel, kárpitokkal, kerekekkel foglalkozó, stb. - munkáját. Sok feladata már valószínűleg nincs vele, mert Papp Zoltán, a Seat magyarországi márkaigazgatója elárulta nekünk, hogy az új Leon, amiből végre kombi is lesz, bő egy év múlva fog bemutatkozni, ilyenkor pedig már készen kell lennie a formaterveknek. Nagyon valószínű, hogy a Leon a 2010-es Genfi autószalon bemutatott IBE tanulmány legfőbb vonásait kapja majd meg.

Forrás: Seat
Állítólag már zöld utat kapott az IBX kompakt szabadidő-autó, 2013-ban jöhet

Papptól azt is megtudhattuk, hogy 2012 amúgy is igen fontos év lesz a márka történetében, mert a Leonon kívül még egy kulcsfontosságú modell, az új Toledo is bemutatkozik majd, ráadásul már az év első felében. Mivel a beszélgetésünkben Hervas maga is elismerte, hogy a legutóbbi (már nem gyártott), egyterűs Toledo formája sikertelennek bizonyult, szinte biztos, hogy egy laposabb, sportosabb autóra számíthatunk. Állítólag alig lesz kisebb a mostani Exeónál az új ötajtós, és nagy valószínűséggel Mlada Boleslavban, a vele műszakilag szoros rokoni kapcsolatban álló új, négyajtós Skoda modellel egy gyárban készül majd. Egyelőre még csak annyit lehet tudni róla, hogy a csomagtere legalább 500 literes. 2012-ben még egy modellfrissítést is végrehajtanak majd az Ibiza családon, hogy ne csökkenjen az érdeklődés iránta.

Forrás: Seat
Az IBL a legutolsó Seat-tanulmány, idén szeptemberben leplezték le

2013-ban mutatkozhat be az Audi Q3-assal rokon Seat szabadidő-autó, amely valószínűleg a 2007-es tanulmányhoz hasonlóan a Tribunak hívnak majd, ennek formája vélhetően nem különbözik majd nagyon az idén márciusban Genfben kiállított IBX tanulmányétól. 2013-ban várható egy középkategóriás szedán is, mivel az előző Audi A4-es átrajzolásából született Exeót csak amolyan átmeneti megoldásnak tartja a Seat. Már csak az a kérdés, hogy a két hónapja, a Frankfurti Autószalonon leleplezett, megnyerő vonalvezetésű IBL tanulmányautó a Toledo, vagy a következő Exeo formáit vetíti-e előre.

A Seat IBL az első rajztól a megvalósulásig

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről