Megmenekül a Saab, kínai kézbe kerül

2011.10.28. 11:36

Kínai tulajdonba kerül a svéd Saab - közölte pénteken a társaság csődbiztosa, aki egyben leállíttatta a szeptember vége óta folyamatban lévő csődvédelmi eljárást.

A pénteken aláírt szándéknyilatkozat értelmében a pekingi Youngman autógyár, és a Pang Da autókereskedelmi vállalat megveszi az összes részvényt - médiaértesülések szerint 100 millió euróért -, és biztosítja a pénzt a svéd autógyár átszervezéséhez.

A megállapodás hosszú folyamat végére tesz pontot, amely közben az is felmerült, hogy végleg bezár a gyár. A Saab pénzügyi helyzete folyamatosan romlott az óta, hogy 2010-ben az időközben Spykerről Swedish Automobile-ra keresztelt holland vállalat közel 80 millió dollárért megvette a svéd autógyárat a General Motorstól.

Pénzhiány miatt a gyár már többször leállt, mert nem tudták kifizetni a beszállítókat, utóbb pedig a csaknem négyezer dolgozó bérének utalásával is gondok voltak. A két kínai vállalat már a nyáron jelezte, hogy részesedést vesz a Saabban, de akkor még csak többségi tulajdonrész-vásárlásról volt szó. Később felmerült, hogy a kínai cégek teljes tulajdonrészt vennének, de mindeddig ettől elhatárolódott a Saab vezetése.

A Saab már a sokadik nagy nyugati autómárka, amelyet kínaiak vesznek meg: előzőleg a Volvo, az Aston Martin, a Jaguar és a Land Rover is kínai tulajdonba került.

KAPCSOLÓDÓ CIKK