Összekovácsolja a telekocsizókat a méregdrága benzin

telekocsi
Vágólapra másolva!
Kevesen ismerik, pedig mindenkinek megéri a telekocsi használata, amely nem csak az egyre magasabb üzemanyagárakra, hanem a tömegközlekedés, a forgalomszervezés és a környezetvédelem problémáira is megoldást jelent. Két egyetemista működteti azt az ingyenes rendszert, amely egy bizalomra épülő közösségbe kovácsolja az olcsón autózni vágyókat. Jelenleg népi kezdeményezésként működik, és sokak szerint a telekocsi állami támogatása csak visszaélésekre adna lehetőséget.
Vágólapra másolva!

"Először csak a családon belül szerveztünk közös vidéki utakat, és egymás között osztottuk el az útiköltséget, de ahogyan egyre jobban drágult a benzin, elkezdtem másokat is fuvarozni" - meséli Barabás Botond, aki egy BKV-sztrájk alatt fedezte fel az egyedül autózó sofőröket és a jármű nélkül maradt utasokat összehozó Oszkár (Online Személyfuvar Közvetítő Rendszer) internetes oldalát. Az ingyenes szolgáltatást 2007 novemberében indította el a Budapesti Műszaki egyetem két hallgatója, Gyürüs Máté és Prácser Attila.

Az Oszkár a stoppolás kiszámíthatóbb és biztonságosabb alternatívája. "Először csak egy fiatalos hóbortnak indult az ötlet, hogy egyetemisták együtt utazzanak jó hangulatban, de miután a benzinárak az elmúlt négy évben drasztikusan emelkedtek, így azok, akik régebben el sem tudták volna képzelni, hogy idegeneket ültessenek az autójukba vagy beüljenek valaki mellé, ma már rendszeresen használják az Oszkárt és a telekocsit magát mint utazási formát" - mondta az [origo]-nak Gyürüs Máté.

"A tömegközlekedés itthon nem túl kényelmes, viszont drága. Budapestről Miskolcra 4600 forintért visz le a MÁV Intercityvel, és elvileg két óra az út. Ennyi idő alatt a telekocsi is leér, ha pedig nem, akkor azzal nyeri az összehasonlítást, hogy közelebb tesz le a lakáshoz. Olyan is volt már, hogy jófejségből házig vittek. Az ára pedig jóval kedvezőbb, a példában szereplő miskolci út 1500 és 2500 forint között volt, amikor utoljára utaztam" - meséli Szedlák Ádám, az [origo] újságírója, aki maga is rendszeresen választja a Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban már bevált utazási módot.

Forrás: Renault
A telekocsirendszer már négy éve működik, átlagosan 25 ezren használják

"Nagyon pártoljuk ezt a megoldást, hiszen ha csak ketten ülnek össze egy utazásra - feltéve, hogy nem egy nagyobb fogyasztású autóval mennek -, legalább megfelezi annak az utazásnak a kibocsátásait. Azért is pártoljuk a telekocsizást, mert csökkenti a forgalmat, ami így egyenletesebbé válhat" - mondta az [origo]-nak Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport szakértője. Egyre többen találnak rá az Oszkárra, ami egyelőre nem jelent konkurenciát a BKV-nak vagy a MÁV-nak, de egy leállás esetén lehet számítani rá. "Jelenleg közel 25 ezer felhasználója van a rendszernek, és átlagosan közel 30 ezer autóshirdetés közül válogathat az oldalra látogató felhasználó, ennek köszönhetően havonta ezerszámra szerveződnek közös utazások, bízunk benne, hogy a résztvevők köre egyre szélesebb lesz a jövőben" - mondta Gyürüs Máté.

"Van még mit fejlődni ismertségben, de úgy érzem, az emberek mentalitása sokat formálódott, és ha ezen az úton halad, a telekocsi mint utazási forma nagyon jól beválhat bárkinek" - tette hozzá. "Az Oszkárt mindenkinek ajánlotta valaki, nekem például egy barátom, aki szintén autójának gavalléros fogyasztását javítja telekocsi segítségével. Soha nem találkoztam sofőrrel, aki reklámból értesült volna a szolgáltatásról" - tette hozzá Szedlák.

Forrás: Opel
Ha többen ülnek egy autóban, megoszlanak a költségek, és javul a közlekedés

"Soha nem válogattam az utasok között, eddig csupa értelmes, gyakran többdiplomás emberrel utaztam együtt. Akik rendszeresen ugyanarra mennek, már a rendszeren kívül is tartják a kapcsolatot" - mondta Barabás Botond. Vass Tibornak, a magyar hadsereg és a Testi Egyenleg Ska Kollektíva trombitásának csak jó tapasztalata van, "aki ebbe a rendszerbe regisztrál, annak valóban szüksége van rá, hogy pénzt spóroljon, arra lehet is számítani. Mindenkinek van adatlapja, ahol bárki véleményezheti a többieket sofőrként és utasként is". Ő vidéki utakra rendszeresen keres útitársakat az Oszkáron keresztül.

"Aki először jön velem, azzal pár szót beszélgetek, a költségekről pedig mindig hamar megegyezünk. A fuvarozás adóvonzata miatt nem aggódom, hiszen a benzin árában benne van az adó, azt fizetjük ki közösen" - tette hozzá. "Úgy állapítjuk meg a hozzájárulás költségét, hogy mindenkinek megérje. Rá lehetne húzni, hogy személyszállítást végzünk, de ha emiatt kopogtat az adóhivatal, hát kopogtasson" - mondta Barabás Botond.

A nagyobb megtakarítás érdekében egyelőre többen veszik igénybe a Budapest és vidéki városok között járó telekocsikat, azonban a fővároson belül is előremutató megoldás lehet. "Budapest már problémásabb, mint egy vidéki város, mert jobban meg kell szervezni, hogy kit hol teszünk ki az autóból, de mindent meg lehet beszélni, ráadásul itt könnyebb is egy megfelelő tömegközlekedési eszközt találni" - mondta Vass Tibor. "Szerintem a telekocsi előbb-utóbb Budapesten belül is népszerűbb lesz, mert egyre drágább a benzin. Én a városban nem járok autóval, arra ott a BKV-bérlet, vagy ha szép az idő, akkor a bicikli, de ha például leállna a BKV, akkor nem kérdés, hogyan oldanám meg a közlekedésemet" - tette hozzá.

Forrás: [origo]
Az amerikai autópályákon saját sávot kapnak a két vagy több személyt szállító autók

A Levegő Munkacsoport munkatársa kérdésünkre elmondta, átlagosan 1,4 ember ül ma egy autóban Budapesten. Az Egyesült Államokban az állam is támogatja a "carpooling" néven ismert módszert: saját sávot tartanak fenn a kettő vagy annál több utassal haladó autók számára. Itthon a buszsávok megnyitása merült fel lehetséges megoldásként.

"Nem engedném meg a buszsávok használatát, olyan rossz itthon a közlekedési morál, hogy az csak visszaélésekre adna okot, mert képtelenség lenne ellenőrizni" - mondja Barabás Botond. A Levegő Munkacsoport sem támogatja az elképzelést: "A buszsáv az buszsáv, a tömegközlekedésre van fönntartva. A telekocsi még nem tömegközlekedés, hanem a résztvevők számára megtakarítással és az idő kellemesebb eltöltésével járó, a közösség számára pedig a fentiek miatt hasznos megoldás. De jóval messzebb áll a tömegközlekedéstől, mint a taxizás, ami már ma is megengedett a buszsávon. Ráadásul azért is rossz ötlet a buszsáv használatának kiterjesztése, mert ellenőrizhetetlen."

"Támogatásra abban látok lehetőséget, hogy a felhasználók felhívják ismerőseik figyelmét arra, hogy anyagi és kényelmi szempontból is érdemes az Oszkárral utazni. Hivatalos támogatásként azt tudnám elképzelni, ha a döntéshozók belátják a rendszer előnyeit és segítenek a népszerűsítésében" - mondja Gyürüs Máté. Az alapítók továbbra is térítésmentesen működtetik az oldalt, amelyen keresztül egyre nagyobb együtt utazó társaság válik közösséggé. Szedlák Ádám utasként továbbra is számít a telekocsira: "Ahhoz, hogy a telekocsi előremutató megoldás legyen, teljesen rendezetté kellene tenni a pénzügyi részét. Nekem utasként egyszerű beszállni a benzinbe pár ezer forinttal, de abban nem vagyok biztos, hogy ez a sofőr számára is teljesen tiszta ügy. Addig is szívesebben utazom telekocsival, mint bármi mással."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!