Végre megérkezett a sportos BMW-k mókamestere

BMW M2
Vágólapra másolva!
Már számtalan információ szivárgott ki róla, lesifotók százai készültek, de már nincs több várakozás. A BMW bemutatta legújabb modelljét, az új M2-est.
Vágólapra másolva!

Eljött végre az idő, hogy a korábbi 1-es szériából kivált, és azóta 2-es sorozat néven futó sportkupéból elkészüljön a friss csúcsváltozat. Az M2 hivatalosan is bemutatkozott, és mind külsőleg, mind teljesítményét illetően jól illeszkedik az M-családba. Szemből az egyedi és agresszív lökhárító rögtön felismerhetővé teszi az autót, de a hátsó részt is rendesen kicombosodott.

Forrás: BMW

Szolid légterelő, sportos lökhárító (benne 2x2 kipufogóvéggel és diffúzorral) jelzi a leelőzötteknek, hogy nem akármivel volt dolguk. Ugyancsak védjegy a gyönyörű 19 colos kovácsolt alumínium felni, amelyet Michelin Pilot Super Sport abroncsokkel szerelnek. Nem véletlen a választás, mivel a motorháztető alatt komoly erők tombolnak.

Forrás: BMW

A háromiteres, soros hathengeres turbómotor 370 lóerő és 464 (túltöltéssel 499) Nm leadására képes. Ez a vonóerő hatfokozatú,

gázfröccs-automatikával kombinált kézi váltón keresztül

természetesen a hátsó kerekekhez jut el, álló helyzetből 4,4 másodperc alatt gyorsul 100-ra, a végsebesség pedig elektronikusan korlátozva 250 km/h.

Ha megrendeljük a feláras, hétfokozatú duplakuplungos váltót, akkor a gyorsítást 4,2 másodpercre faraghatjuk le vele. További játékok is járnak ehhez a szerkezethez, mind például a melegítés és a show kedvéért aktiválható gumifüstölés funkció, de sokan biztosan a kézi kapcsoláshoz ragaszkodnak majd. Annál is inkább, mert ilyen már nincs a hasonlóan motorizált, mégis jóval erősebb M3/M4-duóhoz (a páratlan szám a limuzint, a páros a kupét jelöli).

Forrás: BMW

Belül sincs hiány a megkülönböztető jegyekből. A sportülések Dakota bőrborítást kapnak, és mindenhol kék cérnával készült varrásokat találunk. Nem hiányzik az M-sportkormány és a fémpedálsor sem, de akad karbon díszbetét is, és az M logó is több helyen megjelenik az utastérben.

Forrás: BMW

A vezetési élmény fokozásához a futómű számos alkatrésze és a lengőkarok is alumíniumból készülnek. Az elektomos rásegítésű szervokormány, az M-féle aktív differenciálzár, illetve a nagyteljesítményű, perforált tárcsákkal ellátott fékrendszer, kékre festett nyergekkel szintén a csomag részét képezi. Vétel lenne nem megemlítenünk, hogy az ESP-t kontrollált driftelés programba is be lehet állítani, az igazi őrülethez pedig teljesen ki is kapcsolható.

Az új M2-es jövő tavasztól már megvásárolható lesz, az árát később hozzák nyilvánosságra. Addig is tisztázzuk a jelentőségét:

először kap kompakt BMW egyszámjegyű M-jelölést,

hiszen amíg az előd kupét 1-esnek kívták, kegyeleti okok miatt a sportváltozata nem kaphatott M1 jelzést. Kis méreteivel ráadásul ez a típus áll a legközelebb a 2002 ti, a 323i (E21) és az ős-M3 (E30) örökségéhez.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!