Elítéltek egy kilométeróra-csalót, de a büntetésén röhögni fog

kilométeróra
Vágólapra másolva!
Elítéltek egy férfit, mert a kilométerórával trükközve vert át valakit. Megúszta enyhe pénzbüntetéssel.
Vágólapra másolva!

Magyarországon eddig összesen négy ember ellen emeltek vádat kilométeróra-visszatekerés miatt – írta a Híradó.hu. Pedig az új büntető törvénykönyv szerint 2013. július 1. óta

önálló bűncselekmény a kilométerórák manipulálása, amiért legfeljebb egy év szabadságvesztés adható.

Azóta

792 esetben tettek feljelentést

a károsultak, de a hivatalos statisztikák szerint a legtöbb esetben elutasították a feljelentést, megszüntették a nyomozást, vagy "egyéb befejezéssel" zárták le az ügyet.

K. Aladár használtcikk-kereskedő egy Renault-kisteherautóval járta Németországot és Ausztriát. Az ügyészség szerint a furgon sokat futott, a tulajdonosa úgy adta el, hogy

500 ezer kilométert tekertetett vissza. Az új tulajdonos rájött a csalásra, ezért feljelentést tett.

Szinte semmit sem kockáztatnak a kilométeróra-csalók

K. Aladár azt mondta a rendőröknek, hogy évekkel ezelőtt a kisteherautó meghibásodott Ausztriában, a műszerfal szikrázott, ekkor történhetett valami a számlálóval. Az ügyészség szerint viszont ezt semmi sem bizonyítja. Sőt, egy igazságügyi műszaki szakértő szerint semmilyen nyom nem utal arra, hogy a műszerfalat kicserélték volna.

A Szombathelyi Járásbíróság ítélete szerint K. Aladár volt a bűncselekmény felbujtója, vagyis az ő kérésére tekerte vissza az órát valaki. Hogy ki, az az eljárás során nem derült ki. A bíró szerint az viszont egyértelműen bizonyítható, hogy a vádlott nyerészkedni próbált a kilométeróra visszaállításával.

A bíróság a becsült kár alapján 240 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki, és a 116 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte a vádlottat.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész ugyan tudomásul vette a döntést, de a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!