Tavaly némileg tovább csökkent a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesülethez (NAKE) bejelentett autólopások száma.
2018-ban 182 lopást rögzítettek a 2017-es 199-cel szemben
- írta a Vezess.
Még nem ismertek az ORFK hivatalos számai 2018-ból (talán majd februárban), de az eltűnt autókat kereső, és azok adatait nyilvánosságra hozó civil szervezet statisztikái – kisebb számok alapján ugyan, de – évről évre meglehetősen pontosan rímelnek a rendőrség adataira.
Az elmúlt három-négy évben látványosan növekedett a külföldről behozott használt járművek száma. Mindez tisztán látszik az ellopott autókat soroló listákon.
Amikor két éve a 3-as BMW-k ömlöttek az országba, az importlista első helyét a lopottautós lista első helye követte.
2018-ban már Ford Focusból érkezett be a legtöbb használtan a Datahouse szerint, nem meglepő módon tavaly Ford Focusok ellopásáról kapta a legtöbb bejelentést a NAKE.
Eközben a 3-as BMW a dobogóról is lecsusszant, párhuzamosan mindkét listán.
Autólopási toplista 2018: