Nem adott elsőbbséget az autónak Szombathelyen, meghökkentőt kérdezett a biciklis a gázolás után - fotók

gázol
Vágólapra másolva!
Autós ütközött kerékpárossal Szombathelyen, utóbbi valószínűleg elnézte a táblát.
Vágólapra másolva!

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt kedden délelőtt Szombathelyen. Az elsőbbségadás kötelező tábla ellenére kerékpáros hajtott egy szabályosan közlekedő Suzuki elé, az autó vezetője nem tudta elkerülni az ütközést - írta a 112press.hu.

A kerékpáros a baleset után azt mondta, hogy jól van, nem kell hozzá mentőt hívni, később azonban már a fejét, a karját és a lábát is fájlalta. Az egyik szemtanútól a biciklis közvetlenül a baleset után azt kérdezte, hogy

A rendőrség igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.