Fontos figyelmeztetést adtak ki minden autósnak, erre kötelező figyelni - videó

Vágólapra másolva!
Hogyan tudunk a legtöbbet segíteni közlekedés közben egy szirénázva érkező mentőautónak? Miért nem jó megoldás, ha megállunk a megkülönböztető jelzést használó jármű előtt? Elmagyarázták.
Vágólapra másolva!

Egy fékezés mindössze néhány másodperces, de ha sok van belőle, összesen akár 3-4 perces időveszteséget is okozhat az éppen sérülthöz siető mentősöknek. Ez pedig - bizonyos esetekben - nagyon sokat számít. Ezért nagyon fontos, hogy észrevegyük a megkülönböztető jelzést használó mentőautót és - időben jelezve szándékunkat, a többi közlekedő mozgását is figyelve - utat engedjünk neki. Többek között erről beszél Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője és Őri-Kiss Zsolt mentőgépkocsivezető abban a videóban, amellyel a NÚSZ Zrt. immár hatodik közlekedésbiztonsági kampányát indította útjára.

A mentősök egy kivonulást modelleznek, velük együtt ülünk a szirénázó mentőautóban, és látjuk a mentőnek helyesen utat engedő vagy éppen azt kisebb-nagyobb mértékben akadályozó járművek mozgását. Közben a mentőtisztek elemzik a látottakat és hasznos gyakorlati tanácsokkal látják el a közlekedőket arra vonatkozóan, mi a jó és mi a kevésbé jó megoldás ilyen helyzetben.

A mentősöknek mindig az a legnagyobb segítség, ha folyamatosan tudnak haladni. Ez a legfontosabb szempont, akár sérülthöz sietnek (egy mentőautó legfeljebb 30 km/h-val lépheti túl a megengedett sebességet), akár kifejezetten lassan haladnak, hogy a beteget ne érje plusz teher egy hirtelen irányváltással, fékezéssel.

Aki helyet ad a mentősöknek, a betegnek is segít, és így egy kicsit mentővé, bajtárssá válik - összegzi az elmondottakat a két mentős, akik a videóban arról is beszélnek, hogyan tudunk segíteni egy baleset helyszínén, miért fontos, hogy megálljunk, ha nincs még ott profi segítség, és miért haladjunk tovább, ha már nincs ott ránk szükség.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!