A korai tavasz a növények vegetációs ciklusát is előrébb hozta. A tavaszi munkálatok beindulásával
mezőgazdasági gépek szinte bármelyik hazai útszakaszon, akár nagyobb számban is felbukkanhatnak.
Ha úti céljukat másképpen nem, vagy csak legalább 50 százalékkal hosszabb úton tudnák elérni, ezek a járművek olyan útra is felhajthatnak – a gyorsforgalmi utakon kívül –, amelyen egyébként tiltják haladásukat – figyelmeztetett az Agroinform.hu.
A mezőgazdasági gépekre nem vonatkozik a 2,55 méteres legnagyobb megengedett szélességi korlátozás, 4,5 méter szélességig kísérőjármű nélkül, afelett kísérőjárművel közlekedhetnek a közutakon. Három méteres szélesség felett ugyanakkor a gépen villogó sárga fénynek is működnie kell.
A közúton mezőgazdasági járművekkel találkozó
autósoknak leginkább két dologra kell nagyon odafigyelniük: ezeknek az eszközöknek a lassú haladására, valamint a méretükre.
A lassú sebesség egyrészt növeli a ráfutásos balesetek kockázatát, másrészt türelmetlenné tesz egyeseket, ami meggondolatlan előzésekhez vezethet. E járművek emellett gyakran túlméretesek, nem szokványos, kiálló részekkel vannak felszerelve, amihez a közlekedés többi szereplője nincsen hozzászokva.
Balesetek az év minden hónapjában előfordultak, de nem meglepő módon számuk leginkább március-áprilisban, a július-augusztusi időszakban és októberben emelkedett az átlagos havi érték fölé.