Elkészült a négymilliomodik Suzuki Esztergomban - fotó

suzuki
Vágólapra másolva!
A Magyar Suzuki esztergomi gyárában legördült a gyártósorról a négymilliomodik autó, egy elefántcsont-fekete színű, GLX felszereltségű Vitara.
Vágólapra másolva!

1992-ben öt hónap alatt készült el 970 autó, ma egy nap alatt 650 autót gyártanak az esztergomi üzemben. A 32 év alatt összesen hétféle modell készült Esztergomban, ma már 123 országba exportálják az itthon gyártott S-Crossokat és Vitarákat.

Az esztergomi gyárban kezdetektől teljes körű gyártási tevékenységet végeznek, amely az autógyártás összes folyamatát lefedi.

Az acéllemezek préselése, hegesztése, az autók összeszerelése, festése és a kész autók ellenőrzése is itt történik.

Forrás: Suzuki

A termelés 1992 nyári indulásától majdnem 20 éven át a Suzuki modellek gyártása kizárólag japán jelenlét és felügyelet mellett zajlott. A Vitara 2015-ös sorozatgyártása óta azonban a magyar mérnökök szerepe egyre hangsúlyosabbá vált – a prototípus fejlesztésében és a gyártástechnológia fejlesztésében ugyanis ők is aktívan részt vettek. Azóta egy-egy új modell tervezésekor a magyar szakemberek visszajelzéseit is figyelembe veszik a japán központban.

Forrás: Suzuki

Korábban 2006-ban készült el az egymilliomodik (Swift), 2011-ben a kétmilliomodik (Swift), 2017-ben a hárommilliomodik (SX4 S-Cross) magyar Suzuki. Korábban képes történetben meséltük el a kezdeteket a régi Swifttel, a híres szalagátvágással, a "mi autónk" reklámmal, illetve bemutattuk azokat a különleges változatokat is, amelyeket kevesen ismertek Magyarországon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!