Budapest-Bamako really?

Az [origo] csapatot indít a 2008. január 12-én induló Budapest-Bamako ralin. Versenyen kívül, mert a cél nem a hajtás, hanem az, hogy körülnézzünk a környéken, kipróbáljuk, milyen az erőltetett menet Európában, Afrikában, milyen az egymásrautaltság, milyen a sivatag és a félsivatag. Kihúzza-e három ember - a videós, az ismeretlen szerelő és a felkészületlen, beugró blogger - a nyolcezer kilométert egy kiskamasz korú terepjáró fülkéjében. Kutassa fel velünk az észak-afrikai hasiskirályságot, eredjen csempészhajók nyomába és keresse fel egy rég elfeledett afrikai birodalom szívét. Kísérjen bennünket Bamakóba! Már ha bírja szuflával.

Egy nap van hátra az indulásig, két napja biztos, hogy én megyek az eredetileg teljesen lánybandának tervezett háromfős csapattal (amiben végül egy lány maradt). Majdnem mindent el kellett dobni, ami a kezemben volt, amit meg nem kellett eldobni azt sürgősen be kellett fejezni.

Ezért ülök most enyhe, de egyre erősödő fejgörcsökkel a gép előtt. Azt mondja a bamakós ismertető, hogy halmozzunk fel az indulás előtt alvástartalékot. Ez nehéz, ha az éjszaka egyik felében a sürgősen befejezendő feladatokat csinálom, a másik felében pedig izgatottságtól álmatlanul forgolódok.

Amire meg is van minden okom: több mint nyolcezer kilométer vár, egy csak távolabbról ismerős videóssal - Nóra -, és egy még soha nem látott - Tulipán becenevű - szerelővel összezárva. Egy kiskamasz korú terepjáró-pickup fülkéjében. Jó kis autó, tetszik, kétszer láttam élőben. Meg néhányszor képen.

Izgalmas kilátások: vezess napi 5-600 kilométereket, tájékozódj, írj, miközben konzervet eszel, éjjel sátorban vagy a földön hálózsákban alszol, reggelente meg - a szervezők szerint - még azt is meg kell nézned, hogy nem bújt-e skorpió a cipődbe. Aztán pedig adj gázt!

Beugró vagyok. Kényelmetlen, de legalább nem volt sok dolgom a szervezéssel. Nem kellett az autó beszerzésével és állpotfelmérésével foglalkoznom.

Nem kellett vezetés-technikai gyakorlatra járnom, majd hozom, amit tudok.

Az oltásokat megkaptam én is.

Csak épp nem decemberben, az eredeti csapattal, hanem az utolsó utáni pillanatban (állítólag 10-14 nap, amíg hat a szer, nekem csak 12 van belőle és még kinéz mellékhatásnak egy jó kis láz is). Három és fél órába telt három nappal az indulás előtt, mire sorra kerültem az oltóközpontban. Akkora már egy agilis nő akciójának köszönhetően 2-3 fős csoportokba tömörültünk, hogy haladjon a sor. Egy másik bamakós beugróval kerültünk egy orvoshoz. Egyszerre kaptunk öt vagy hat szúrást mindkét vállunkba a jókedvű nagyszakállú nyíregyházival a Volkswagen lakóautós Avokádó teamből.

Kaland és jótékonyság

A Budapest-Bamako rali egy a számos jótékonysági autóverseny közül. Ezek közös logikája, hogy a résztvevők viszonylag hétköznapi autókkal mennek egy jó távoli, elmaradott/fejlődő országba, ahol eladják a kocsikat, a bevételt pedig jótékony célra ajánlják fel. Közben jól érzik magukat és világot látnak. Van aki más módon is segít: hasznos dolgokat, segélyt visznek. Mi elajándékozzuk majd a járgányt egy falunak. Hazafelé repülővel jövünk, de az odautat igyekszünk alaposan dokumentálni szöveggel, álló- és mozgóképpel.

A lehetőségekhez mérten többről lesz szó ezen a blogon, mint az utakon lévő kátyúk, a lehagyott tevék, dűnék vagy épp a defektek számolásáról. Megpróbáljuk kideríteni, vajon tényleg Észak-Afrikában fekszik-e a hasiskirályság, valóban léteznek-e a szahravik, tényleg kikötnek-e csempészhajók Mauritániában, a nuvaksotti kikötőben, de Mali felé megkeressük egy ősi afrikai birodalom elfeledett fővárosát is. Kísérjen minket Bamakóba!