"Rá vannak itt eléggé feszülve az életre"

A három érettségiző korú srác Liverpoolban dolgozik. Szeretik a munkájukat, tele vannak reménnyel, de azért ha tehetnék, inkább otthon csinálnák ugyanezt, ott azonban köztudomásúan nem ugyanolyanok a lehetőségek. Itt ugyan kicsit merevebb az élet, viszont minden működik és jól is keresnek. Focisták, a Liverpoolban.

Gulácsi Pétert, Simon Andrást és Németh Krisztiánt fél évvel ezelőtt vásárolta meg az FC Liverpool, előtte mindhárman az MTK futballakadémiájának és az utánpótlás-válogatottnak a tagjai voltak.

Itt Liverpoolban is a tartalékcsapatban játszanak, azzal a reménnyel, hogy 1-3 éven belül az első csapathoz kerülhetnek. A fiatalok egyenesen edzésről érkeztek a liverpooli hátvéd, Jamie Carragher éttermébe, hogy megpróbáljanak egyszerre a kérdésekre is válaszolni, meg a nagy kivetítőkön éppen folyó Ligakupa-döntőt is követni (Tottenham-Chelsea 2-1, hosszabbítás után).

Amikor idekerültetek nem csak a világ egyik leghíresebb csapatának a játékosai lettetek, hanem egy másik országba is jöttetek lakni és önálló, a családtól-szülőktől független életet is ekkor kezdtetek élni. Nem volt nagy sokk?
Gulácsi Péter: Az elején voltak problémák, kicsit el voltunk veszve, volt honvágy meg minden. A szüleimmel abban maradtunk, hogy nem lakást bérlek, hanem inkább egy családnál fogok lakni. Így nem vagyok egyedül, a nyelvet is jobban megtanulom, meg egy csomó olyan dologgal nem kell foglalkoznom, mint a főzés vagy a mosás. Annyi a hátránya, hogy a belvárostól elég messze van.
Németh Krisztián: Aki nagyon kemény profinak akarja mutatni magát, annak is vannak problémái az elején szerintem. Ott kezdődött, hogy amikor kijöttünk, otthon még mindenki strandolt, itt meg talán hidegebb volt, mint most (8-9 fok, szél, szemerkélő eső). A kaja se túl jó, egyhangú és ízetlen is, otthon azért zsírosabban és fűszeresebben főznek. Első benyomásnak ezek nem voltak túl jók, és persze az otthoniak is hiányoztak. Most már itt van velem a barátnőm, együtt lakunk egy bérelt lakásban, így azért jobb.

Angolul tudtatok amikor kijöttetek?
Simon András: Mi a Krisztiánnal otthon németesek voltunk, egy szót sem tudtunk, amikor idekerültünk. Most azért már megy, de még gyakran megkérjük Gulát (Gulácsit), hogy segítsen, ha valamit nem sikerül kinyögni. Főleg az elején persze nem is nagyon volt miről beszélgetni, miután az alapdolgokat elmondtad magadról, már nem nagyon volt téma.
Gulácsi Péter: A klubban vannak nyelvórák, hetente háromszor egy óra. Ha egy edző meghallja, hogy egymáshoz akár csak halkan magyarul beszélünk, ránk szólnak. Elvárják az angolt, de azért nem kell nagyon magas szinten tudni. A csapat háromnegyede külföldi, sok a spanyol anyanyelvű, és vannak, akik egy szót sem beszélnek angolul. Mondjuk ezt a liverpooli kiejtést képtelenség megérteni, de a csapatnál azt nem is lehet hallani.

A klub mennyire osztja be az életeteket? Az edzéseken kívül szerveznek nektek programokat vagy van feladatotok?
Gulácsi Péter: Semmi. Munkának tekintik ezt, minket meg felnőttnek. Délelőtt edzés, a többi a te dolgod.
Németh Krisztián: Otthon talán jobb, hogy a futballakadémiák bentlakásosak, ott focizol, ott tanulsz, ott élsz. Itt ez teljesen más, nincs edzés után közösen beülés valahova, nincs szívatás, nincs röhögés. Otthon, ha megnyertünk egy meccset, az öltözőben benyomtuk a zenét, és ünnepeltünk, itt meg csak felülünk a buszra, nincs semmi szertartás. A nagycsapatnál is így van, azt hiszem. A pályán persze küzdenek egymásért, de utána mindenki megy a dolgára.

Azért ha húsz-huszonöt tizenéves fiú minden délelőtt együtt van előtt-utóbb csak elindul a hülyeség.
Gulácsi Péter: Itt ez nincs. Mondjuk ennek is megvan a jó oldala. Otthon gyakran még amikor kimentünk a pályára, akkor is tovább röhögtünk az öltözőbeli dolgokon. Itt meg az a minimum, hogy ha kimész, akkor csak azzal foglalkozz, ami ott van.
Simon András: Azért amikor mi hárman egyszerre voltunk sérültek és a terápiás beosztás minden reggel kilenckor úgy kezdődött, hogy "Gulácsi-Németh-Simon", akkor kaptuk a cinket.
Németh Krisztián: Igen, de ilyenkor mit reagálsz? Röhögsz műmosollyal.

Délelőttönként edzés van, utána ezek szerint ráértek. Mit csináltok? Milyen a város ilyen szempontból?
Simon András: Én délutánonként alszom.
Gulácsi Péter: Én főleg tanulok, mert otthon félbe kellett hagynom a sulit, és majd magántanulóként fogok érettségizni év végén.
Németh Krisztián: Az alapdolgokat letudtuk az elején: a Beatles-múzeumot, a katedrálist, a hajózást a folyón. Ha jönnek látogatók, akkor körbevisszük őket ezeken, de nekünk megvolt az elején. Egyébként nem nagyon lehet mit csinálni. A golf népszerű itt, de az nem érdekel. Nincs igazi bevásárlóközpont sem. Olvasunk, filmeket nézünk.

Moziban vagy dvd-n?
Németh Krisztián: Dvd-n.

Angolul?
Németh Krisztián: Nem, otthonról hozatjuk.

Bulizás?
Németh Krisztián: Az nekem nagyon tetszik, hogy hétköznap mindenki kőkeményen dolgozik, hétvégén meg szétbulizzák magukat. És ha egy negyvenéves lemegy a diszkóba a húszévesek közé, az teljesen normális, nem szólják meg. Az idősebbek is eljárnak bulizni. A nők úgy kiöltöznek a bulikba, mintha bálba mennének, kabát nélkül, miniszoknyában nyomulnak a hidegben. A pasik sört isznak, a csajok rövidet, úgyhogy az utóbbiak általában jobban berúgnak. Mivel éjjel egykor minden bezár, ezért gyorsan isznak, aztán benyomva hazamennek.
Gulácsi Péter: A ronda meg a kövér csajok is simán felvesznek miniszoknyát vagy haskilógatós cuccokat.
Simon András: Eleve sem túl szépek itt a csajok. Tuti, hogy ez a pincérnő sem angol, akkor nem nézne ki ilyen jól. Szerintem lengyel. Ki fogad 10 fontba?
Gulácsi Péter: 1 fontba. Szerintem mediterrán. Olasz. (Szlovák volt).