Képeken Sólyom László temetése
2005 és 2010 között volt Magyarország köztársasági elnöke, 81 éves volt.

2005 és 2010 között volt Magyarország köztársasági elnöke, 81 éves volt.
A volt köztársasági elnök hosszú betegség után, 2023. október 8-án halt meg.
Sólyom László néhai államfőt a Sándor-palota saját halottjának tekinti.
Búcsúzott a volt köztársasági elnöktől a miniszterelnök.
A volt főbíró nyílt politikai szerepvállalása az európai jogi kultúrában példa nélküli.
A volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság egykori elnöke hallgat az ügyben.
Eddig csak Tisza Kálmán nyert négyszer választást pártjával. Felelevenítjük Orbán Viktor eddigi beiktatásait.
Kötött műfaj az újévi beszéd, de Göncz Árpád és Sólyom László tudott újat mondani.