Hány milligrammtól lehet veszélyes a C-vitamin fogyasztása?

egészség, C-vitamin, zöldség, gyümölcs
Vágólapra másolva!
Miközben felnőttek számára napi 80 milligramm a hivatalos ajánlás C-vitaminból, a patikákban szinte furcsán néznek az emberre, ha a "mezei" száz, és nem az ezer-kétezer milligrammos kiszerelést kéri belőle. A különbség zavarba ejtő - mégis, mennyi C-vitamint fogyasszunk?
Vágólapra másolva!

"A 80 milligramm a lakosság 97,5 százalékának esetében fedezi a napi C-vitamin szükségletet" - mondja Horacsek Márta, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) osztályvezetője. "A szükséglet persze egyénenként változik: függ a kortól, a nemtől, az életmódtól, a testtömegtől. Egy 150 kilós embernek egészen más a szükséglete, mint egy 20 kilós gyereké."

Nagyobb a C-vitamin-szükséglete a dohányzó vagy beteg embernek, a várandós nőnek, valamint az intenzíven sportolónak is. A minimális beviteli mennyiségen túl léteznek kalkulációk optimális és hosszabb időn át tolerálható napi dózisra is. (Született elméleti számítás a halálos adagra is, ami 70 kilós ember esetében közel egy kiló C-vitamin elfogyasztását jelenti.)

Szent-Györgyi napi 1000 milligrammot szedett

A C-vitamin felfedezéséért Nobel-díjjal kitüntetett Szent-Györgyi Albert élete során napi 1000 milligrammot szedett a vitaminból, idősebb korában (93 évesen hunyt el) és betegség idején az adagot 8-9000 milligrammra növelte. A molekuláris biológiával foglalkozó, szintén Nobel-díjas Linus Pauling kémikusról pedig ismert, hogy napi 10 000 -18 000 milligrammot szedett élete során a vitaminból. A tudós 91 évesen hunyt el.

"Kutatások szerint hosszabb távon napi 500 milligramm C-vitamin bevitele egészséges emberben nem vált ki kedvezőtlen hatásokat, de rövid távon, kiegyensúlyozott táplálkozás mellett az 1000-2000 milligrammos mennyiség sem okozhat egészségügyi problémát" - mondja Zsákai Antal dietetikus, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének Tudományos Bizottsági tagja. "Ám ha valaki ilyen nagy adagot fogyaszt, azt ne egyszerre tegye, hanem ossza el legalább két adagra" - mondja Horacsek Márta.

A megadózisok fogyasztásának veszélyei

"A több azonban nem biztos, hogy jobb is. Attól, hogy valaki rengeteg C-vitamint fogyaszt, nem biztos, hogy az immunrendszere hatékonyabban fog működni" - teszi hozzá az OÉTI osztályvezetője. "Sőt. C-vitamin esetében drága és némi veszélyt is rejt magában a nagy dózisokban való fogyasztás" - mondja Zsákai.

Mivel vízben oldódó vitaminról van szó, szervezetünk csak rövid ideig képes tárolni, a felesleg a vizelettel távozik - azaz szó szerint a csatornába folyik a pénz. A tartós nagy dózisú bevitel hatására ráadásul működésbe lép szervezetünk önszabályozó mechanizmusa is: azaz csökkenti a felszívódást, és növeli a kiválasztást.

Megadózisok esetében (napi 2500 milligrammot meghaladó bevitelnél) mellékhatásként hasmenés, vasanyagcsere-zavarban szenvedőknél pedig, mivel a C-vitamin segíti a vas felszívódását, akár vasmérgezés is felléphet. Gond lehet továbbá, hogy a nagy koncentrációban jelen lévő C-vitamin akadályozhatja más tápanyagok (ásványi anyagok, vitaminok, nyomelemek) felszívódását.

Korábban elterjedt nézet volt, hogy a túlzott C-vitamin bevitel elősegíti a vesekőképződést, a legújabb kutatások azonban ezt nem támasztják alá.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Tabletták helyett kiegyensúlyozott táplálkozásra törekedjünk

Megkérdezett szakértőink szerint ne tablettákkal próbáljuk táplálkozási hiányosságainkat kompenzálni, hiszen szervezetünk számára az ideális az volna, ha minél alacsonyabb feldolgozottsági fokú élelmiszerekből jutna a nélkülözhetetlen vitaminokhoz és egyéb tápláló anyagokhoz.

A legtöbben télen a citromból igyekeznek C-vitamin szükségletüket fedezni, pedig az egyes élelmiszerek 100 grammjára jutó C-vitamin alapján felállított listán a citrom csak a középtájon helyezkedik el (körülbelül 50 mg/100 g).

Zsákai elmondta: a lista elején a csipkebogyótea (200 mg) áll, de hidegen áztatva, hiszen a hő a C-vitamin egyik ellensége. C-vitaminban gazdag továbbá az áfonya, a feketeribizli (160 mg), az élénkvörös és zöld színű paprikák (183 mg), a petrezselyem zöldje (133 mg), a kivi (98 mg), a brokkoli és a kelbimbó (85 mg) is. (Mivel ezek az adatok is 100 grammra vonatkoznak, hiába nagyon gazdag például a petrezselyem a vitaminban, normál étkezéssel szinte soha nem veszünk magunkhoz belőle ilyen mennyiséget.)

A C-vitamin tartalom alapján középen helyezkedik el a már említett citrom (53 mg), a narancs (50 mg), a lime (29 mg), a grapefruit (33 mg), valamint a káposztafélék (51 mg). A lista alján pedig az alma (5,7 mg), a cékla (13 mg) és az uborka (5 mg) található.

"A savanyított zöldségek, különösen a káposzta szintén jó C-vitamin forrás, feltéve, ha nincsen agyonfőzve, például töltött káposztának" - teszi hozzá a dietetikus.

Nem előzi meg, de enyhítheti az influenza tüneteit

A közvélekedéssel ellentétben a meghűlés vagy az influenza C-vitaminnal nem előzhető meg, sőt, hatástalanok az emelt adagok is - derül ki a legújabb kutatásokból. "A tüneteket azonban enyhítheti, és azok elmúltával segíthet a közérzet, az egészség helyreállításában is" - mondja Zsákai Antal dietetikus.

A C-vitamin az emberi szervezet számos működéséhez elengedhetetlenül szükséges. Fontos anyagcsere-folyamatok kulcsszereplője, emellett részt vesz a hajszálerek, a csontok, a porcok és inak felépítésének folyamatában. Védi a fogakat és a fogínyt, hozzájárul a vas felszívódásához és egyes hormonok termeléséhez. Szerepe van továbbá a fertőzések elleni védekezésben és a sebgyógyulásban is. Hiányában vérzések, fogínygyulladás, csont- és izomfájdalom, vérszegénység és fertőzések léphetnek fel.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!