Egy sajtburgernyi kalóriával többet eszik, aki kialvatlan

Vágólapra másolva!
Az alváshiány hizlal, mert kevesebb termelődik egy étvágyszabályozó hormonból, így negyedével növekszik az éhségérzet - közölték kutatási eredményüket francia kutatók a Lyonban zajló Európai Elhízási Kongresszuson.
Vágólapra másolva!

Karine Spiegel, a Lyoni Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője megállapította, hogy az alváshiányban szenvedők naponta átlagosan 350-500 kalóriával többet vesznek magukhoz. Ez körülbelül egy sajtburger energiatartalmának felel meg.

A tanulmányban korábbi kutatások adatait elemezték, amelyekben a résztvevők alvási idejét és testsúlyát vetették össze. Mint kiderült, az alváshiány és a túlsúly közötti kapcsolat a gyerekeknél és a fiatal felnőtteknél a legerőteljesebb.

"Bár az tűnne természetesnek, hogy aki kevesebbet alszik, többet van ébren, így több kalóriát használ fel, ezért fogy, a tanulmányok ennek éppen az ellenkezőjét mutatták ki" - írta közleményében Spiegel.