A Red Bullok nyitottak az élen, Alonso Ferrarija lerobbant
2013. október 25. 06:25
Köszöntjük kedves olvasóinkat az Indiai Nagydíj első szabadedzéséről élőben készített tudósításunkban! Körülbelül negyed óra múlva bőgnek fel a motorok, a csapatok már készülődnek.
A levegő 26, a pálya 31 fokos, délutánra ennél jóval melegebbet is jósolnak. Eső nem várható a hétvégén.
Erre óriási esélye van - jelenleg 90 pont az előnye Fernando Alonso előtt, és elég, ha ebből 75-öt megtart a hét végéig, tehát az 5. helyen is elég célba érnie a biztos bajnoki címhez.
A Pirelli variált az előző évi gumiválasztásán, tavaly a közepes helyett a keményeket választották. Az agresszívabb gumiválasztástól izgalmasabb versenyt remélnek.
A versenyzők kihajtanak az ellenőrző köreikre, hogy megvizsgálják a pálya és az autójuk állapotát. A mért körökre valószínűleg még várnunk kell egy ideig.
Paul di Resta tegnap betegséggel küszködött, ezért a csapat úgy döntött, James Caladót ülteti be helyette az első szabadedzésen, hogy a skót pihenhessen. A többi csapat az állandó versenyzőivel vesz részt az edzésen.
Ricciardo kivételével mindenki megtett már legalább egy ellenőrző kört, az autókon most a garázsban végzik el a szükséges módosításokat. Ricciardo autójában váltót cserélnek.
A rádión közölte a csapatával, hogy az ellenőrző körében nekikoccant a falnak. Valóban, az bal első szárnyvéglapján látszik is a sérülés. Most teljesen elcsendesült a pálya, mindenki a bokszban várakozik.
Az eddigi két Indiai Nagydíjon, 2011-ben és 2012-ben is a német diadalmaskodott ezen a pályán. Alonso sem szerepelt itt rosszul, mindkét évben felállhatott a dobogóra.
A levegő már 28, a pálya pedig 33 fokos. Azt viszont túlzás lenne kijelenteni, hogy szép időnk van, hiszen szokás szerint nagy a szmog a pálya környékén.
Az indiaiak egyelőre nem sok érdeklődést mutatnak a nagydíj iránt, pedig könnyen lehet, hogy utoljára láthatják testközelből a Forma-1 mezőnyét.
Sergio Pérez törte meg a csendet, ráadásul egy teljes kört is megtett a pályán. Első próbálkozásra 1:30.953-at futott, majd rögtön javítani tudott, most 1:29.324 a legjobb idő. Tavaly Vettel 1:27.619-es idővel nyerte a péntek délelőtti gyakorlást.
A bal első abroncsára kell különösen figyelnie. A mexikói természetesen a közepes gumikon köröz, a lágyakat valószínűleg nem is látjuk a délutáni edzésig.
1:28.207-re vitte le a szintidőt. A kör után be is hajtott a bokszba, helyette Bottas és Pic érkezett meg a pályára. Ricciardo autóján is befejezték a munkát, megkezdheti az első ellenőrző körét.
Most nyolc versenyző is a pályán van, Pérezen kívül már Bottas, Maldonado, Ricciardo, Van der Garde és Pic is futott mért kört. Még egyikük sem volt túl gyors, a második helyen álló Ricciardo 2,4 másodperccel marad el Péreztől.
Most Bottas a második, 6 tizedre csökkentette a hátrányát Pérezhez képest. Maldonado áll a 3. helyen, de ő csapattársától is több mint 3 tizeddel elmarad. Az élcsapatok versenyzői közül most csak Rosberg van a pályán, hamarosan megkezdi az első mért körét.
1:27.995-tel vette át a vezetést. 2 tizedet vert Pérez idejére. Rosberg első mért köre lassú volt, csak az utolsó helyen áll.
Felgyorsultak az események, egyre több versenyző vállalkozik mért körre. Rosberg 1:27.937-tel állt az élre, a másik Mercedesszel Hamilton a 6. legjobb időt érte el elsőre. A Red Bullok, a Ferrarik és Räikkönen is megkezdik a körözést.
Mindhárom szektorban abszolút legjobb időt futott, 1:27.217-es körrel áll most az élen, több mint 7 tizeddel előzi meg Buttont. Räikkönen a 10., Vettel a 11. helyen áll az első próbálkozások után.
De nem sokáig maradt ott, Rosberg azonnal visszavágott, és 1:26.899-es körével ismét átvette a vezetést. Vettel ennél 3 tizeddel rosszabbat futott. Massa közben feljött a 3. helyre, Webber a 4.
A spanyol nagyon lassan vánszorog vissza a bokszba a Ferrarival. Vettel közben megint Rosberg elé ugrott, 1:26.683-as köre több mint 2 tizeddel jobb honfitársa előző idejénél.
Fél órával az edzés vége előtt így áll a mezőny: Vettel, Rosberg, Grosjean, Webber, Massa, Button, Hülkenberg, Pérez, Alonso, Bottas. Hamilton a 13., Räikkönen a 16. helyen áll.
Sikerült visszatérnie a bokszba az elromlott váltójával, a szerelők rögtön elkezdtek dolgozni rajta. A spanyol az autójában maradt, valószínűleg abban bízik, hogy hamar megoldódik a probléma.
A 6-os kanyarban hibázott, de gond nélkül folytatni tudta a körözést. Jelenleg a 11. helyen áll, ami a Williamsnél nem is számítana rossz eredménynek, de csapattársa, Bottas több mint fél másodperccel előzi meg őt.
A Ferrari a Twitteren erősítette meg, hogy a spanyolnak váltóproblémái vannak, most alaposan átvizsgálják az autóját. Alonso csak 6 kört tudott megtenni, a mezőnyből a legkevesebbet.
A mérnöke arra kérte, hogy 10 mért kört fusson az edzés végén. Hamilton közben hibázott: az 1-es kanyarnál blokkolta a kerekeit, majd a kavicságyat és a füvet is érintve tudott csak visszatérni a pályára.
Megerősítette, hogy a második edzésen már autóba tud ülni. Az őt helyettesítő Calado most a 18. helyen áll, Sutiltól egy másodpercet kapott.
Ő az egyetlen, akinek az utóbbi percekben ez sikerült. A 8. helyre jött fel, Vetteltől így is több mint egy másodperccel elmarad.
1:26.871-es kört futott, Vettelnél 188 ezreddel volt lassabb. Alonso kivételével most mindenki a pályán van, próbálják kihasználni az utolsó öt percet.
A 15-ös kanyarban vesztette el az uralmát a Force India felett. Látványosan megpördült, miután az előző kanyarban túl szélesen fordult. Folytatni tudta a körözést.
Már az 5. helyen áll, bár Vetteltől továbbra is több mint fél másodperccel marad el. Räikkönen nem tud előrelépni, csak a 17. helyen áll, a 3. helyezett Grosjeannál 2 másodperccel lassabb kört futott.
A két Red Bull végzett az élen Vettel-Webber sorrendben, mögöttük Rosberg, Grosjean, Hamilton, Button, Pérez, Massa, Hülkenberg és Bottas következik. A Red Bull előnye egyelőre nem tűnik túl nagynak, Vettel 2 tizedet vert Rosbergre. A magyar idő szerint délelőtt 10.30-kor kezdődő második edzés persze sokkal mérvadóbb lesz.
Nem történt meglepetés az Indiai Nagydíj péntek délelőtti szabadedzésén, Sebastian Vettel és Mark Webber máris kibérelte a Red Bullnak az első két helyet. Az előnyük azonban egyelőre nem volt akkora, mint néhány korábbi hétvégén, a harmadik helyen végző Nico Rosberg Vetteltől is csak 2 tizedet kapott.
A 28 fokos melegben megrendezett edzésen szokás szerint sokáig kellett várni az első mért körökre. Mintegy negyed óráig Sergio Pérez állt az élen, majd felgyorsultak az események, amikor az élcsapatok is a pályára merészkedtek. Rosberg és Vettel többször váltották egymást az élen, a német végül félórával a gyakorlás vége előtt futotta meg 1:26.683-as körét, ennél később sem tudott senki gyorsabb lenni. Az edzés utolsó szakaszában a német sem próbálkozott a javítással, az autóját megtankolták, és egy hosszabb etappal zárta a délelőttöt.
A másik Red Bull-lal Webber 188 ezreddel volt lassabb csapattársánál, öt perccel a gyakorlás vége előtt tudott felkapaszkodni a 2. helyre. A Mercedes is jól szerepelt, bár Lewis Hamilton az egész délelőtt során háttérbe szorult Rosberg mögött: sokáig nem tudott kitörni a középmezőnyből, két perccel az edzés vége előtt ugrott előre az 5. helyre. A két Mercedes közé Romain Grosjean fért be, aki 2 másodperccel jobb kört futott, mint a 17. helyen végző Kimi Räikkönen.
Nem indult jól a Ferrari hétvégéje, hiszen Fernando Alonso csupán 6 kört tudott megtenni a másfél órás edzésen. Bő félórával a kockás zászló meglengetése előtt elromlott az autója, később a Ferrari is megerősítette, hogy váltóproblémákkal küszködött. Már nem tudott visszatérni a pályára, de a csapat igyekszik kijavítani a hibát a második edzésig. Felipe Massa sem szerepelt fényesen, Vetteltől több mint egy másodperccel maradt el, és a 8. helyen végzett.
A délelőtt folyamán nem történt komolyabb incidens, csak Pastor Maldonado és a Paul di Restát helyettesítő James Calado pördült meg, de mindketten folytatni tudták a körözést. Ezen az edzésen szokás szerint csak a keményebb, közepes keverékű gumikat használták, a lágyak majd délután kerülnek elő.