Szerelem, tomahawk, élet-halál fíling - helyszíni tudósítás a berlini filmfesztiválról

Vágólapra másolva!
Előbb megnéztük, hogyan esik szerelembe Colin Farrell és egy szépséges indiánlány, majd Robert Altman nosztalgiamoziján szunyókáltunk egyet a vetítőben.
Vágólapra másolva!

Elveszett paradicsom

Izmos, festékarcú indiánok, vadon és puskapor. Az Újvilág-ban a nyugat találkozik a még nyugatabbra fekvő, "érintetlen" földek őslakosaival: a helyszín Virginia, 1607, ahol a történet kezdetén partot ér néhány angol hajó. Smith kapitány (a remek Colin Farrell) életét az indiánok haragjától egy elképesztően gyönyörű indián lány (az alig tizenhat éves Q'Orianka Kilcher) menti meg, hamar egymásba is szeretnek.

Forrás: InterCom
Colin Farrell az Újvilág-ban | Hivatalos honlap | Előzetes

Terrence Malick a jól ismert Pocahontas-sztorit dolgozza fel ebben a filmjében (valószínűleg a Disney-rajzfilm miatt kínosan ügyelt arra, hogy a lány neve egyszer se hangozzon el és csak a vége főcímben olvasható). Jól indul; az első fél óra hatásos, szaggatott, hirtelen vágásokból áll össze, Farrell és Kilcher szerelme pedig lélegzetelállító intenzitással bontakozik ki. Malick szerencsére megállja, hogy mély, esőerdő-zöld lombokat varázsoljon a tájba, és inkább sápadt, szinte home videós színekkel forgatta le a filmet - ezzel is élővé, tapinthatóvá tette a történetet.

Forrás: InterCom
Q'Orianka Kilcher az Újvilág-ban | Hivatalos honlap | Előzetes

A színészek jók és a látvány erős, a zene viszont gyakran megtöri a varázst: James Horner (Titanic, Trója) bombasztikus filmzenéje sehogy sem egészíti ki Mozartot és Wagnert; a dallamok egyszerűen nem állnak össze, és egy idő után csak elvonják a figyelmet. A film második feléből eltűnik a delejes tekintetű Farrell, ezzel aztán végképp elfárad a sztori. Innen már csak lefelé visz az út: a kezdeti lendület belassul, Malick cikornyásan, dagályosan kezdi mesélni az indián lány történetét. Nem segít Christian Bale felbukkanása sem - Bale, aki máshol már rengetegszer bizonyított, itt meglepően fáradtan, erőtlenül játszik. A több mint kétórás darab után a néző elgémberedett tagokkal, kimerülten áll fel a székéből: szép, erős mozinak indult, de fáradt, túlcifrázott film lett belőle.

Zenél a préri

Új filmjében, az A Prairie Home Companion-ben a nyolcvanegy éves Robert Altman újra rengeteg embert mozgat egyszerre. Egy minnesotai kisváros színházában élő rádiófelvételre készülődik az összeszokott csapat: country-énekesek, zenészek, ügyelők, a zenészek családtagjai és a társulat magánnyomozója. A film Garrison Keillornak a valóságban is létező rádióműsorából készült, annyi különbséggel, hogy itt a több mint 30 éves adás legutolsó felvételét látjuk - egy szívtelen kapitalista lebontja a színházat, oda a show. Meryl Streep, Kevin Kline, Woody Harrelson, Lindsay Lohan, Lily Tomlin, John C. Reilly és maga Keillor is szerepel a filmben; hemzsegnek itt a sztárok, ráadásul folyamatosan countryszámokat énekelnek, több-kevesebb sikerrel. A rádiófelvételt egy titokzatosan fel-alá mászkáló szőke nő (Virginia Madsen) zavarja meg néha, de még attól sem lesz érdekesebb a film, hogy róla meg hamar kiderül: ő nem más, mint a halál angyala.

Forrás: Budapest Film
John C. Reilly, Woody Harrelson és Kevin Kline

Az A Prairie Home Companion langyos showbiz-mese, ahol még az öltözők nehéz illatát is elnyomja az elmúlás édeskés szaga. Lassú mélabú görgeti előre a filmet - a hangsúly a nosztalgián van: ez volt, de elmúlt, nincs mit tenni. Streep profin adja elő a számait, a hangja érzelgősen csuklik meg a countryballadák alatt, Lohan viszont, aki a lányát játssza, teljesen feledhető, talán azért is, mert elfelejtették megírni a szerepét. A csúcspont Harrelson és Reilly szóvicc-duettje, amivel meg aztán éppen az a probléma, hogy lefordíthatatlan poénokra épül. A film gyakorlatilag dalokból áll, így hát, ha valaki közömbös a countryzene iránt, vagy éppen jobban összerakott történetre vágyik, el fog szunnyadni a huszadik perc után. És bár az A Prairie Home Companion-nek Amerikában több millió hallgatója van, a magyar nézőt valószínűleg kevésbé kavarják majd fel egy ismeretlen műsor nyilvános felvételének lanyha izgalmai. Lehet, hogy ez Altman utolsó filmje, de az biztos, hogy nem ez lett a legjobb.

"Boldog születésnapot, Mr. Altman!"

Robert Altman új filmjének berlini sajtótájékoztatója torokszorító élmény volt: a halál lengte be. És az élet. Egy nyolcvanéves rendező élete, és az a majdnem ötven film, amit csinált. Az A Prairie Home Companion bemutatójára Meryl Streep, Woody Harrelson, Lindsay Lohan és két producer, Wren Arthur és Joshua Astracha is elkísérték Altmant.

Forrás: EPA
Lindsay Lohan, Meryl Streep, Robert Altman, Woody Harrelson

Streep a sajtónak elmondta, egész életében arra várt, hogy együtt dolgozhassanak, és boldog, hogy végül összejött a közös munka. Altman jókat derült a minden oldalról záporozó elismerésen, és azon is, hogy válaszadás közben néha elfelejtette nemcsak az eredeti kérdést, de a választ is. Ilyenkor csak legyintett: "na jó, kérek egy új kérdést!" Amikor azt kérdezték tőle, miért szeret egy csapat színészre koncentrálni a filmjeiben egy vagy két főszereplő helyett, nevetve annyit mondott: "könnyebb a dolgom, ha sok ember vesz körül. Ha valami nem megy, továbbsétálok egy másik színészhez, és így meg van oldva a probléma. Igazából ennyi a munkám: összetoborzom ezt a rengeteg tehetséges embert és megkérem őket, hogy adják elő magukat. Aztán bekapcsolom a kamerát." Altman később hamiskás vigyorral kijelentette, hogy arról sincs fogalma, valójában mennyit improvizáltak a színészei, mert annyira azért nem ismeri a forgatókönyvet sem. A rendező arról is beszélt, hogy hajlott kora miatt a stúdió szerződtette Paul Thomas Andersont is, "arra az esetre, ha menet közben kidőlök, legyen, aki leforgatja a filmet. PTA nagyszerű volt, az első pillanattól kezdve jelen volt a forgatáson, és rengeteget segített. Köszönöm neked, Paul Thomas Anderson."

Forrás: EPA
Robert Altman a sajtótájékoztató előtt

Woody Harrelson fekete sísapkában üldögélt Streep és Lohan között, és amikor az egyik újságíró a színész háborúellenes akcióit méltatta, Harrelson szerényen hárított, és George Clooney politikai érzékenységére terelte a szót. "Nem én vagyok az egyetlen. Hollywoodban sokan felszólalnak a háború ellen, George erre a legjobb példa, aki egymás után két filmet is szentelt az ügynek." A texasi Harrelson egyébként időről időre átvedlett a filmbeli countryzenész, Lefty szerepébe, és elnyújtott déli akcentusban válaszolgatott. A sajtótájékoztató leghülyébb kérdését egy férfi kolléga tette fel, aki azt firtatta, vajon mi történt Lindsay Lohan hajával (a filmben szőke, most fekete). "Befestettem. Ja, és azóta nőtt is" - árulta el Lohan, a kolléga jegyzetelni kezdett. Az egykori gyereksztár, ma színész és popénekesnő Lohan, nem sokat beszélt, de amikor megszólalt, mély hangon búgott a mikrofonba és elmesélte, hogy mostantól a Kicsi kocsi - tele a tank helyett "komolyabb" szerepekre koncentrál majd. Természetesen "rengeteget" tanult Streeptől és a többi legendás előadótól, és azon lesz, hogy ezt a tudást később másoknak is átadja majd. A terem végül elérzékenyülve kívánt boldog 81. születésnapot Robert Altmannak (február 20.), aki megköszönte a jókívánságokat, és felhívta az újságírók figyelmét, hogy George Washington közelgő születésnapjáról sem szabad megfeledkezni (február 22.).

Ma tudtuk meg Berlinben...

- Török Ferenc kiváló magyar filmrendező elhagyta a várost.

- Lindsay Lohan az A Prairie Home Companion forgatása alatt összehaverkodott Meryl Streep gyerekeivel.

- Kathryn Reed, Robert Altman felesége, lelkes hallgatója az igazi A Prairie Home Companion rádióshow-nak - a rendező innen kapta az ötletet a filmhez.

- Woody Harrelson testőrök nélkül, laza inkognitóban mászkál a Berlinalén - fülig behúzott sísapkája alól vigyorog a világba -, múlt éjjel lehengerlő lendülettel szemezett az [origo] bódult munkatársnőjével.

- Meryl Streep a nyáron a Kurázsi mama címszerepét játssza majd a New York-i Central Park ingyenes színházi előadásain.

- Új trend látszik kialakulni az elsőfilmes rendezőnők körében: Jasmila Zbanic (Grbavica) és Goda Krisztina (Csak szex és más semmi) egyforma szemüveget hord.



Mesterházy Lili

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!