Yonderboi: A nemek közti háborút a nők nyerték

Ifjabb Fogarasi László, Magyarország egyetlen exportképes könnyűzenei előadóművésze aktív időszakát éli. Második nagylemeze, a Splendid Isolation anyagával az elmúlt évben végigturnézta Európát és Oroszországot, a csütörtök óta a mozikban futó Noé bárkája című filmnek pedig ő csinálta a zenéjét. A még mindig pimaszul fiatal (26 éves múlt) zenésszel beszélgettünk Jack Nicholson érdemeiről, a sorozatfüggőség veszélyeiről, valamint arról, mit szól ahhoz, hogy az összes lány szerelmes belé. Az [origo] történetének leghosszabb interjúja.

- Mi az első dolog, ami eszedbe jut az I Love Budapest-ről?

- Az jut eszembe, amikor Csányi Sanyi süteményt eszik, tele van a szája, már hónapok óta nem hívta fel Hámori Gabit, aki váratlanul beállít a helyre, és akkor Csányi azt mondja tele szájjal, hogy "Gondoltam, megeszem ezt a sütit és mindjárt hívlak". Ez többször eszembe szokott jutni, használom is a frázist. Nagyon jól vázolja azt a bizonyos kínos helyzetet, hogy már régóta nem hívsz fel valakit, és ezt reménytelenül próbálod valahogy ellensúlyozni.

- És a munkával kapcsolatban? Merthogy azon is dolgoztál...

- Igen, az volt az első filmzene, amit csináltam. Felemás érzéseim voltak utána: bizonyos részeit nagyon szerettem, más részeit pedig annyira nem. Pont most gondolkodtam azon, hogy meg kellene néznem újra a filmet, mert nagyon régen nem láttam.

- Mi nem tetszett benne?

- Nehéz már megmondani. Először csak a főcímet láttam, és a film legelejét, és azt tudtam, hogy a végén el fog szállni az autó. Azt hiszem, az e közti részben még jó lett volna pár dolog. Mondjuk ez pénzbeli probléma is lehet, de úgy éreztem, mint sok magyar filmnél, hogy a történetnek nem ártana egy kis pótforgatás.

- Kicsit olyan érzésem volt azzal a filmmel kapcsolatban, hogy itt van ez a slágerszám, a Pabadam, és akkor nyomjuk ezerrel...

- Igen, és annyiban hasonlít a Noé bárkájá-hoz, hogy egy markáns meglevő dal a fő vezérelv a filmzenében. Emellett megpróbáltam a teljesen másik oldalt is a két film között, mikor Cs. Nagy Sándor Aranyváros című filmjéhez csináltam zenét, a Membran formációval felesben. Ez volt az ultralow-budget kategória - csináljunk tizenöt millióból nagyjátékfilmet vonal. Ennek is megvan az előnye és a hátránya. Nézőként százszázalékosan nem tudtam azonosulni egyik történettel sem, de elemei és darabjai mindegyik filmnek megfogtak, emellett rengeteg tapasztalatot köszönhetek ezeknek a munkáknak. Úgy érzem, ezek inkább tanulóévek voltak számomra.

- Gondolom, szeretnél olyan filmzenét is csinálni, ami nem egyetlen számodra épül, hanem az alapoktól te építed fel a koncepciót.

- Igen, az a valódi izgalom. Ahogy például Badalamenti dolgozik Lynchcsel, hogy a legelső fázistól kezdve együtt gondolkodnak a zenéről. És esetleg már a forgatás során is használni a zenét hangulatkeltésre, színész-paráztatásra.

- Ismersz olyan filmrendezőt, akivel el tudsz képzelni ilyen közös munkát?

- Itthon?

- Például.

- Nincs teljes rálátásom az itthoni helyzetre, sok mindent nem láttam, főleg az újabbak közül. De két film nagyon megfogott: a Szép napok és a Taxidermia. Ezeket a világ bármelyik pontján meg lehet mutatni.

- Inkább úgy értettem, hogy vagy-e valakivel személyesen olyan viszonyban, hogy létrejöhet a közös gondolkodás. Mondjuk, hogy jó haverod Fliegauf Benedek, vagy nem tudom...

- Egyelőre nincs ilyesmi, vele például még sosem beszélgettem, sőt a filmjeit sem láttam, bevallom. De meg szeretném nézni már régóta.

Yonderboi kedvenc filmjei | #03 - Wonder Boys - Pokoli Hétvége

- És külföldit tudsz mondani, akivel szívesen dolgoznál együtt?

- Álmok persze vannak. A nagyon kézenfekvőket nem is érdemes sorolni.

- Azért csak mondjad.

- Lynchnek nagyon jó zeneszerzője van, úgyhogy őt nem piszkálnám. Nagy rajongója vagyok Paul Thomas Andersonnak, neki is nagyon komoly soundtrackjei vannak. Aztán persze Terrence Malick, Tim Burton, Terry Gilliam, a Coen testvérek, Michel Gondry stb. Vincent Gallót is bírom, szerintem például ő jobb filmes, mint zenész.

- Mondjuk vele dolgozni nem lehet leányálom, meg ő úgyis mindent megcsinál egyedül.

- Legjobb, amikor saját magával készít interjút. Azt olvastad?

- Igen, volt egy masszív Vincent Gallo-kattanásom pár éve, és elolvastam minden vele készült interjút. Nagyon ellentmondásos figura. Te el tudod választani magadban azt, hogy szereted valakinek a művészetét, de magáról az emberről nincs valami jó véleményed?

- Szerintem van egy olyan szint, ami után ez megbocsátható. Ami nála nagyon szimpatikus, hogy mostanra teljesen összemosta, hogy ebből mi a valóság és mi a kamu. Az egész egy katyvasz. Nem tudod eldönteni, hogy önironikus-e, vagy megkeseredett. Néha úgy tűnik, teljes erővel próbálja az önirónia látszatát kelteni, miközben belül egyetlen probléma foglalkoztatja: hogy nem ő Johnny Depp. Szóval Mr. Gallo egy jelenség, nekem nagyon izgalmas minden hülyeségével.

- És teszem azt: Jarmusch?

- Hát nem mondanék nemet, az fix, főleg, ha megint olyasmit csinálna, mint a Florida, a Paradicsom vagy a Törvénytől sújtva. A Hervadó virágok-at nem szerettem annyira. Nem tudtam eldönteni, hogy viccel-e a nézővel, teszteli őket vagy mi van. Egy ponton vakarni kezdtem a fejemet, átverve kezdtem érezni magam. Legalább egy duplacsavar van abban a filmben, ha nem tripla. A Halott ember-t is imádom tőle, de mintha a Szellemkutya óta nem lenne biztos, hogy egyértelműen úgy érti a filmjeit, ahogy az látható. A Szellemkutyá-ban konkrétan a felületes gettókultúrának a furcsa kicsavarását láttam. Forest Whitakert választani erre a szerepre eleve nem lehet komoly. És sok giccsbe hajló jelenet van benne, a franciául beszélő fagyiárus, a kislány a zenről szóló gyerekkönyvvel... a Hervadó virágok-ban is egy csomó ilyen fricska van. Ez nem lehet komoly.

Yonderboi kedvenc filmjei | #02 - Zűrzavar

- A Boogie Nights-ban szerinted melyik volt a legjobban használt zene?

- Az a film nekem nem is tetszett annyira. Nagyon nehezen tudtam elvonatkoztatni Mark Wahlbergtől. Az is lehetett a baj, hogy szinkronizálva láttam.

- Miért volt nehéz az elvonatkoztatás? Mert előtte Marky Markként ismerted és szeretted?

- Persze, Good Vibrations. Vannak olyan figurák, akiknél gond nélkül veszem azt, hogy átugrik egyik szcénából a másikba, másnál meg nem tudok mit kezdeni vele.

- Talán nála nem is az volt, hogy egyik szcénából ugrott a másikba, hanem hogy gázból ment át minőségibe.

- Lehet. Mindenesetre szerencséje volt, hogy kiválasztották arra a szerepre. Julianne Moore abban a filmben a kedvencem, belé sokáig szerelmes voltam.

- Melyik filmben zúgtál bele?

- A nagy Lebowski-ban. De Az órák-ban is messze ő volt a kedvencem. Tulajdonképpen majdnem mindegyik filmjében szerettem.

- Szerintem a Boogie Nights-ban zenei szempontból a legszuperebb jelenet az volt, amikor a drogdílernél vannak, és megy körülöttük ez a teljes káosz, dobálja a petárdákat az a kis kínai, és rámegy a kamera Mark Wahlberg fejére, de úgy, hogy konkrétan nem is csinál semmit, mégis vagy három percig mutatják, és közben szól a Jesse's Girl Rick Springfieldtől, ami egy gagyi, nyolcvanas évekbeli fülbemászó tinisláger. És az a szám gyönyörűen ellenpontozza mindazt, ami lejátszódik Wahlberg arcán, ahogy végiggondolja, hogy te jó isten, hova jutottam...

- Tudom, az tényleg kurvajó.

- És még egy momentum van abban a jelenetben, ami szerintem zseniális, hogy kazettáról megy a zene, és szól egy szám, aminek hirtelen vége lesz, mert nem fért rá végig az A oldalra - ahogy az a válogatáskazettáknál lenni szokott -, és akkor elindul a B oldal első száma. Ilyet szinte soha nem mutatnak filmen.

- A Kék bársony-ban van az In Dreams Roy Orbisontól, az a szám, amit állandóan betesz Dennis Hopper, de sosem hallgatják végig, mert mindig eljön egy pont, amikor már nem bírja a feltörő érzelemeket, és kikapcsoltatja. Az nagyon vicces.

- Vagy a Tenenbaum, a háziátok-ban, amikor Gwyneth Paltrow és Luke Wilson az indiánsátorban hallgatják a Rolling Stonest bakelitről, lemegy egy szám, és elindul a következő az albumon.

- Wes Anderson nagyon jó zenéket szokott választani, vele is szívesen dolgoznék együtt. Az okostojás a kedvenc filmem tőle. Sokszor klipszerűen, blokkosítva használja a zenéket, és ez mégsem zavaró. Imádom, amikor a blődlit komolyan játsszák el, amikor azon kapod magad, hogy a legnagyobb abszurd hülyeséggel egyszerre csak együtt érzel. Nagyon szeretem, ha nem lehet egy filmet bekategorizálni, ha egyszerre van jelen benne több érzelem, ha pendlizik a műfajok között.

Yonderboi kedvenc filmjei | #01 - Öt könnyű darab

- Amikor egyeztettük az interjú időpontját, mondtad, hogy két leadásod van még a héten. Rendszeresen vállalsz alkalmazott munkákat?

- Az utóbbi években nagy átalakulás ment végbe a zeneiparban, és egyre kevésbé működnek a hagyományos struktúrák. Tehát, hogy megcsinálunk egy lemezt, koncertezni megyünk vele, és vígan megy minden előre. Amikor dolgoztam az albumon, nem vállaltam semmit, de most, hogy eltelt némi idő, eljött az az időszak, ami az első lemez után is volt, amikor kifejezetten jólesik más dolgokkal is foglalkozni.

- Mikhez csinálsz zenéket?

- Most van egy projekt, aminek keretében a globális felmelegedésre figyelmeztetnek a diszkósok. Ez a Greenpeace Black Smoke nevű alszervezetéhez kapcsolódik, és rengeteg művész támogatja az ügyet. Egy válogatásalbum készül egyetlenegy dal remixeiből, és nekem is volt szerencsém egyet csinálni, most keverjük Deutsch Gáborral. Ehhez tartozik egy vizuális oldal is, ezzel a "DANGER GLOBAL WARMING" feliratú ragasztószalaggal kell valamit kezdeni. Lehet fotó, montázs, rajz, bármi, csak szerepeljen rajta a szalag. Ezt csináljuk holnap. Fatboy Slim például betekerte vele magát, és azt lefotózta a telefonjával.

- Reklámokhoz írsz zenéket?

- Meglevő zenéimből használtak már fel reklámban. Volt már, hogy felkértek írásra, de aztán félúton mindig megakadt a dolog. Azt hiszem, a reklám nem az a terület, ahol jól ki tudnám fejteni az elképzeléseimet. De lehet, hogy van olyan termék, aminél volna értelme. Az utóbbi időben, ahogy látom a reklámok fejlődését, sajnos nem ez a tendencia. Jó pár éve még voltak nagyon izgalmas reklámok, amiket a Traktor csinált például a Diesellel. Egy olyanhoz zenét csinálni presztízs, sőt kihívás, de ilyesmit nem nagyon látni már. Dolgozom egy másik projekten is egy Hollandiában élő énekesnővel, Wende Snijdersszel, aki sanzonokat énekel főként franciául. Közös dalt készítünk az Európai Közösség ötvenedik évfordulójára. Lesz divatbemutató is, meg modern színház, nagy ünnepség királynőstül, mindenestül.

- Jól viseled az ilyen típusú melókkal járó kötöttségeket?

- Az első lemez utáni időszakban iszonyú terhesnek éreztem mindent, ami a saját zenémtől veszi el az időt. Akkor el is könyveltem magam olyannak, aki alkalmatlan mindennemű csapatmunkára. De az utóbbi időszakban, amióta van szerencsém tisztábban látni a saját fejemben is, azt veszem észre, hogy kifejezetten jólesik másokkal együtt dolgozni. Jelenleg izgalmasnak tartom, sőt, inspirál is. Olyan dolgok születnek így, amelyeket valószínűleg egyébként nem csinálnék, vagy nem pont így csinálnék. Jó is lehet, ha egy körülhatárolt halmazon belül kell létrehozni valamit, mert amikor ott van a nagy űr, és bármit lehet csinálni, az ijesztő, bénító is tud lenni. Néha nem a legjobb kiindulópont az ember saját feje. A koncertezést is újra kezdtük 2006 elején, és nagyon pozitív tapasztalat, hogy a zene azért szociális műfaj. Ha nem is annyira csapatmunka, mint mondjuk a film, de ha szerencsésen találkozik több ember tehetsége, akkor olyasvalami jöhet létre, amit egyedül képtelenség létrehozni.

- Most olvasom Para-Kovács Menyhárt Jenővel készült interjúkönyvét*, ami iszonyatosan érdekes, és kiderül belőle, hogy mennyi körülmény szerencsés együttállásához van szükség ahhoz, hogy egy igényes produkció létrejöjjön. Például Menyhárt konkrétan az összes Európa Kiadó-lemezzel elégedetlen.

- Ezzel nagyon sok alkotó van így. Én nem szoktam megkérdőjelezni a régi dolgokat. Az le van zárva, onnantól új fejezet kezdődik, egy új doboz.

- Mennyire vagy fegyelmezett az időbeosztásodban, ami a munkát illeti? Felkelsz szépen idejében, és kilenctől ötig megy a zenegyártás? Mikor tudsz igazán alkotni?

- Ha hagynak a saját magam létezésében, akkor minél tovább fent vagyok, és minél tovább alszom. Napirendben az igazán kényelmes, ha felkelek olyan 11 óra, dél körül és fent vagyok akár hajnal négyig, ötig. Ez nagyon el tud szaladni, néha már meg is virrad. Teljesen más állapot éjszaka vagy nappal dolgozni. Éjszaka csendesebb, akkor pihennek az emberek, és nincs annyi zavaró tényező a levegőben. Éjszaka jobban lehet kreatív munkát végezni, de olyankor más hangulatú dolgok születnek, tehát nagyon fontos, hogy nappal is legyenek munkafázisok. Ez időszakosan változik nálam. Van amikor visszaállok teljesen "normális" napirendre, lefekszem éjfélkor és felkelek kilenckor, de most éppen megint a másik megy. Nem tudom pontosan, hogy mennyit dolgozom, mert sosem számolom ki, de általában elég sokat. Van egy első menet, az ébredés utáni, déltől 6-7-ig, utána egy kis szünet, akkor eszem és foglalkozom egyéb dolgokkal, és utána akár kilenc-tíz körül újra kezdem. A végén néha van egy film, vagy olvasok. Ez így nekem nagyon élvezetes, tehát nem kell erőszakolnom vagy fegyelmezni magam. A határidők betartása fokozatosan javul. Fontos, hogy felállítsunk határidőket, de szükség esetén át is kell hágni őket.

- Mennyire tervezel előre? Zavar, ha nem látod a jövőt?

- Nagyon betáblázni nem szeretem magam, de sokat segít, hogy ha tudom előre, hogy most van min dolgozni. Az új menedzserem szoktatott rá erre. Az ő munkamódszere, hogy készítünk egy tervet akár egy egész évre is, hogy milyen lehetséges dolgok jöhetnek, aztán fél év után újra megbeszéljük, hogy hol tartunk, mi valósult meg. Ilyen egyszerű dolgok sokat tudnak segíteni, amikre magamtól nem gondolnék. Természetemnél fogva régebben iszonyúan féltem mindennemű tervezéstől és kötöttségtől, de a tervezetlenség, holott elsőre szabadnak tűnik, sokkal kevésbé hatékony.

Az [origo] újságírója és ifj. Fogarasi László a művész konyhájában

- Azoknak a tevékenységeknek, amikért pénzt kapsz, mekkora részét érzed effektív munkának? És itt "munka" alatt olyan tevékenységet értek, aminek az elvégzésére rá kell venned magadat, és nem kitörő örömmel vágsz bele.

- Százszázalékosan pénzkeresős munkát képtelen vagyok elvállalni. Azt vettem észre, hogy ha ilyen van, akkor erősen közepes felé kezd tendálni, amit csinálok. Ha nem tudok valamit akár csak részleteiben magaménak érezni, ha nem lelkesít legalább valamelyik része egy produkciónak, akkor abban nem rám van szükség. Akkor bármelyik eminenciás jobb választás. Erre igyekszem nagyon figyelni, hogy e szerint válogassam a munkákat. Eddig sikerült is, még nem csináltam olyasmit, ami teljesen ellenemre lett volna vagy iszonyodtam volna tőle. De viszonylag rá tudom magam hergelni dolgokra. Akár a saját életemben is, ha egy rosszabb dolog történik, akkor addig forgatom, mint egy karácsonyfát, hogy a legjobb oldala nézzen kifelé.

- És a koncertezés, amiért nyilván szintén kapsz pénzt, azt teljes élvezettel csinálod?

- Amikor először elkezdtük, akkor gyötrelem volt. Úgy éreztem, hogy hátráltatja a munkámat, meg a többi egyéb dolog, amikre némileg ráfogtam, hogy miért nem készül el a második lemez. Viszont az utóbbi egy évben ez teljesen megváltozott, nagyon örülök annak, hogy csináljuk, és úgy gondolom, hogy szükséges, és nagy segítség. Jó ellenpólus, ami váltja a stúdiózást, ami pár év alatt egy helyben toporgássá változhat. Kellenek a visszajelzések és a hallgatókkal való direkt viszony.

Varga Ferenc

A fényképeket Hajdú D. András készítette.
Hálás köszönet Donáth Mirjamnak a cikk elkészüléséhez nyújtott segítségéért.

____________

* Para-Kovács Imre: Amerika Kiadó - Beszélgetések Menyhárt Jenővel (Glória, 2006)