Indul az Európa Filmhónap

Vágólapra másolva!
Az Európa Filmhét idén Európa Filmhónappá alakul át: a fesztivál keretében bemutatott tizenegy filmet nem csak a Művész moziban, hanem az interneten is meg lehet tekinteni - egész december folyamán. Jön a kukkoló tini, Gryllus Dorka "kézimunka" leckéket ad Marianne Faithfullnak, Tony Blairt pedig bíróság elé állítják.
Vágólapra másolva!

A Budapest Film immár 17. alkalommal tartja meg szokásos év végi mustráját, amely során különleges európai alkotásokat kínál az érdeklődőknek.

A programban szereplő 11 film egy részét a későbbiekben sem mutatják be a hazai mozik, vagyis a közönségnek egyedül itt lesz alkalma megnézni magyar felirattal. A fesztivál azonban idén számos változáson megy át. Egyrészt az eddig használatos Európa Filmhét helyett a szervezők Európa Filmhónapra keresztelték át az eseményt, hiszen az december 1-étől 31-éig várja látogatóit. Ám ami igazi újdonság: az idén e filmeket a közönség - a Művész moziban tartandó hagyományos vetítések mellett - otthon is megtekintheti online, a Filmklik oldalán keresztül.

A Filmklik június 1-ei indulása óta több száz kis- és nagyjáték-, valamint dokumentumfilmet kínál látogatóinak, akik bankkártyával vagy mobiltelefonnal "válthatnak jegyet" egy-egy alkotás megtekintésére. A Filmklik Magyarország első online filmfesztiválját rendezi idén decemberben, oly módon, hogy az Európa Filmhónap filmjeit az interneten keresztül is követhetővé teszi. A fesztivál filmjeit számítógépre letölteni nem, kizárólag streamelni lehet majd, az oldalon használatos díjszabás ellenében. A Filmklik oldalon - mint valamennyi alkotást - az Európa Filmhónap filmjeit is értékelhetik a felhasználók. A fesztivál legnépszerűbb filmje Arany Egér-díjban részesül.

A fesztivál ünnepélyes megnyitóján (november 30. 20 óra, Művész mozi - Chaplin-terem) Lévai Balázs moderálása mellett kerekasztal-beszélgetést tartunk meghívott filmrendezők és producerek társaságában az online filmterjesztés (VOD) lehetőségeiről. Ezt követően levetítjük Sam Garbarski Markos Irina (Irina Palm) című filmjét, amelyben többek között Gryllus Dorkát is láthatjuk.

Az Európa Filmhónap során látható filmek:

Hallam Foe (Hallam Foe)
Rendező:
David Mackenzie
Szereplők: Jamie Bell, Sophia Myles, Ciarán Hinds, Jamie Sives, Maurice Roëves

Hallam, a skót tinédzser megelégelve a semmirekellő családját (amelyben anyja halála után annak helyét apja fiatal szeretője vette át), hajóra száll, hogy egy nagyvárosban próbáljon szerencsét. Megismerkedik egy titokzatos nővel, aki anyjára emlékezteti. A Young Adam rendezőjétől.

Markos Irina (Irina Palm)
Rendező:
Sam Garbarski
Szereplők: Marianne Faithfull, Miki Manojlovic, Kevin Bishop, Siobhan Hewlett, Gryllus Dorka

Maggie unokája súlyos beteg, a gyerek életét már csak egy Ausztráliában elvégzendő műtét mentheti meg. Ehhez azonban pénzre van szüksége, ezért éjszakánként egy szexklubban vállal munkát: férfiakat elégít ki kézzel. A kuncsaftok persze nem látják, hogy a fal másik oldalán ki ápolja őket, ám a csodatevő maroknak hamarosan híre megy Londonban... A Rashevski tangó rendezőjének filmjében Gryllus Dorkát is láthatjuk.

Forrás: [origo]
Gryllus Dorka a Markos Irina című filmben

Szerzők (Reprise)
Rendező:
Joachim Trier
Szereplők: Anders Danielsen Lie, Espen Klouman-Hoiner, Viktoria Winge, Henrik Elvestad, Christian Rubeck

A film hőse két huszonéves írópalánta Oslóban. A fiatalok hírnévre vágynak, és barátságuk ellenére előbb-utóbb riválist látnak egymásban. Gyönyörűen fényképezett, életszagú dialógusokkal és remek karakterekkel teletűzdelt, érzelmes történet.

Fair Play (Fair Play)
Rendező:
Lionel Bailliu
Szereplők: Eric Savin, Benoît Magimel, Marion Cotillard, Jérémie Renier, Jean-Pierre Cassel, Mélanie Doutey

Lionel Bailiu rendező 2002-ben Squash címmel készített - Oscar-jelölt - rövidfilmje teljes egészében megismétlődik e nagyjátékfilmjének nyitójeleneteként, igaz, más szereplőkkel. A Fair Play-ben egy egymásra féltékeny munkahelyi közösség tagjai mérik össze erejüket. A kirándulás csapatépítő tréningnek indul, ám vadvízi-evezésnél elszabadulnak az indulatok. A film női főszereplője a nemrég Edith Piafot megformáló Marion Cotillard.

Forrás: [origo]
Marion Cotillard a Fair Play-ben

Szűkebb pátriánk (A casa nostra)
Rendező:
Francesca Comencini
Szereplők: Luca Zingaretti, Valeria Golino, Giuseppe Battiston, Laura Chiatti, Luca Argentero Francesca Comencini,

Ugo egy milánói bankmenedzser, akinek kétes üzleti ügyei felkeltik a rendőrség érdeklődését - különösen az utána nyomozó Ritáét. A nő kőkemény a munkájában, ám épp ezért gyakorlatilag semmilyen magánélete nincs. A férfi élete pedig a drog, a szex és a pénz körül forog - mint mindenki másé is a környezetében. Az Apám szavai rendezőjének új filmjében a gyönyörű Valeria Golino (Esőember, Négy szoba, Grazia szigete) látható a nyomozónő szerepében.

Testvérem egyedüli gyerek (Mio fratello e figlio unico)
Rendező:
Daniele Luchetti
Szereplők: Elio Germano, Riccardo Scamarcio, Angela Finocchiaro, Luca Zingaretti, Anna Bonaiuto

A hatvanas évek Olaszországának politikai káoszában két fivér egymással szöges ellentétben álló ideológiák, illetve pártok felé közelít: egyik a fasizmus, másik a kommunizmus iránt válik fogékonnyá. Bár testvérek, a világról alkotott eszméik egyre inkább szakadékot állítanak közéjük. A Görög nyaralás olasz módra rendezőjétől.

Az én emlékezetemre (In memoria di mie)
Rendező:
Saverio Constanzo
Szereplők: Christo Jivkov, Filippo Timi, Marco Baliani, André Hennicke, Fausto Russo Alesi

Andrea egy intelligens és jóképű fiatal férfi, akinek mindenen megvan ahhoz, hogy igazán sikeresnek mondhassa magát. Mégis úgy érzi, valami hiányzik életéből, és egy kolostorba vonul, ahol egy teljesen más életritmus vár rá. Elbűvöli az ottani emberek viselkedése. A Közlegény rendezőjének új filmjében a vallással ismerkedő főhőst az a Christo Jivkov alakítja, akit A passió-ban János apostol szerepében láthattunk.

Forrás: [origo]
Jelenet Az én emlékezetemre című filmből


A Litvinyenko-dosszié (Bunt. Delo Litvinenko)
Rendező:
Andrej Nekrasov
Szereplők: Alexander Litvinyenko, Vlagyimir Putyin, Borisz Berezovszki, André Glucksmann, Marina Litvinyenko

Alekszandr Litvinyenkót, a korábbi KGB-ügynököt azt követően fertőzték meg plutóniummal, hogy kutakodni kezdett a Moszkvában meggyilkolt ismert tényfeltáró újságírónő, Anna Politkovszkaja halálának körülményei után. Litvinyenko halála előtt még interjút adott barátja Andrej Nekrasov kamerája előtt, felfedve az ellene elkövetett merénylet okait és elkövetőit. A rendező a többek között ezekből a felvételekből összeállított tényfeltáró dokumentumfilmmel kíván tisztelegni mindazok előtt, akik - ahogy fogalmaz - "a szabadságért harcoltak Oroszországban az elmúlt években."

Bádogkoporsó (Gruz 200)
Rendező:
Alexej Balabanov
Szereplők: Agnija Kuznyecova, Alekszej Polujan, Leonid Gromov, Alekszej Szerebrjakov, Leonid Bicsevin

Szovjetunió, 1984. Egy fiatal lány egy éjszakai szórakozóhelyen elfogadja egy férfi fuvarajánlatát, ám mégsem kerül haza. Egy vidéki házban köt ki, ahol őrültnek tűnő fogvatartói kegyetlen tortúráknak teszik ki. Csak erős idegzetűeknek! A perverzió és az erőszak ábrázolásától sem visszariadó rendező korábbi munkái: A fivér 1-2, Szörnyekről és emberekről, A háború.

Forrás: [origo]
Jelenet a Bádogkoporsó című filmből

Örökké a tied (Tuya Siempre)
Rendező: Manuel Lombardero
Szereplők: Miquel Bordoy, Albert Grabuleda Capdevila, Raynald Colom, José Coronado, Flora Martínez

Lola és Alfredo egy jazz-klubban ismerkedik meg egy maroknyi érdekes figurával. Köztük van a fotoriporter César, aki kizárólag hullákat fotóz a rendőrség számára, Nen, a fiatal zenész, aki hamarosan megvakul és Horacio, a zongorista, akinek sosem volt otthona, csak hotelszobája. Az új barátok új világokat, új lehetőségeket nyitnak meg a pár előtt. Minden szereplőnek megvan a maga története és titka. Lola szerepében a latin mozi legújabb szex szimbóluma, Flora Martínez látható.

A Tony Blair-ügy (The Trial of Tony Blair)
Rendező:
Simon Cellan Jones
Szereplők: Robert Lindsay, Robert Bowman, Adrian Scarborough, Peter Mullan, Sophie Winkleman, Claire Skinner

Anglia, 2010. Tony Blair szinte egyik napról a másikra válik köztiszteletben álló ex-miniszterelnökből a hágai törvényszék vádlottjává. Fordult ugyanis a politikai széljárás: Hillary Clinton elnökasszony már nem tekinti Amerika szövetségesének Bush cimboráját. Az iraki invázióért, a halottak százezreiért pedig valakinek felelnie kell... Simon Cellan Jones szatirikus humorú utópiáját Angliában a Channel 4 televízió tűzte műsorára.

Forrás: Budapest Film

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!