Ki mondja, hogy halott a romantika?

A Vágy és vezeklés című romantikus eposz két szerzőnket is kritikaírásra ihlette: egyikük kissé szigorúbban, másikuk feltétel nélküli lelkesedéssel nyilatkozik a filmről. A második írás enyhe "spoilereket" tartalmaz, így inkább azoknak ajánljuk, akik már látták a filmet.

A boldogság egy tengerparti ház

Ravasz film a Vágy és vezeklés, mert első ránézésre egy csodás romantikus eposznak tűnik, holott jóval több ennél: egy csodás romantikus eposz arról, hogy hogyan születik meg egy csodás romantikus eposz.

Láthattunk már érdekes próbálkozásokat ebben a témakörben, de a teljesen más hangulatú Adaptáció óta ez az első igazán meggyőző, minden síkon tökéletesen működő filmes ars poetica. Ahhoz persze, hogy izgalmas legyen az alkotás folyamata, izgalmas alkotóra van szükség. A nővére bimbózó szerelmét (és ezzel életeket) csírájában tönkretevő Briony márpedig hihetetlen karakter. Már gyermekként azt képzeli, hogy az élet egy romantikus lányregény, amelynek ő a főszereplője, tetteiben keveredik az ártatlan naivitás és a számító bosszúvágy. Hiába tekintünk bele élete három korszakába is, sosem lehetünk biztosak benne, hogy mikor kerekedik felül benne az ember és mikor az élénk fantáziájú író.

Az eseményeket végig az ő szemszögéből kísérjük figyelemmel és hiába kénytelen ráébredni, hogy ennek a romantikus történetnek bizony nem ő a főhősnője, a rendezést nem engedi ki a saját kis erőszakos karmai közül (erre van is egy remek utalás a film elején). Az igazi rendező, Joe Wright pedig jó érzékkel aláveti magát Brionynak, az első háromnegyed óra pattanásig feszülő izgalmában például a kulcsfontosságú eseményeket kétszer is megmutatja: egyszer a gyermek Briony szemével, egyszer pedig a felnőtt (de valószínűleg ugyanúgy fikciósító) Briony visszaemlékezéseiként. Hogy erről van szó, az csak a film legvégén áll össze - a hosszú felvezetés után nem győzünk hüledezni, hogy hogy lett Háború és béke vagy legalábbis Az angol beteg a feszes kis kamaradrámából.

Wright egyébként a megfelelő ember a feladatra, mert ötletes megoldásokkal dolgozik és fantasztikus az arányérzéke. A történet bázisaként szolgáló első háromnegyed órában például kellően vicces, kellően szexi és székhez szögezően feszült a film. Keira Knightley és James McAvoy néha nem is hús-vér alakoknak tűnnek, hanem klasszikus filmek hangulatát idéző parfümreklámok modelljeinek, és ez jó, mert ők már Briony fantáziája által felturbózott regényalakok. Színészi alakításuk ereje többek között abban rejlik, hogy mégis komolyan vehetők; vibrál közöttük a szexuális feszültség és magabiztosan végigviszik, hogy ők az új Rómeó és Júlia, az új Abélard és Heloise vagy éppen az új Leonardo DiCaprio és Kate Winslet. A háborús jeleneteknél kicsit leül a film, de Joe Wright ambíciói itt is figyelemreméltóak, kamerája a dunkerque-i tengerparton például 5 perces snitt nélküli jelenetben szárnyalja körbe a háború borzalmait. Mégis sokatmondóbb az ezt követő epizód, amikor Robbie bemenekül egy moziba és kontúrja beleolvad a vásznon látható klasszikus háborús szerelmesfilmbe (az 1938-as Ködös utak).

Saoirse Ronan a Vágy és vezeklés-ben

A 14 éves (friss Oscar-jelölt) Saoirse Ronan bámulatos alakítása feladja a leckét idősebb kolléganőinek, a már majdnem felnőtt Brionyt megformáló Romola Garai nem is nagyon tud megfelelni a felfokozott elvárásoknak. Kifejezéstelen hangja és bociszemei kellemetlen meglepetésként férkőznek előtérbe a férfi főhős kissé elnyújtott háborús kalandjait követően. A karakter mégis 18 évesen a legérdekesebb, mert már elég felnőtt ahhoz, hogy felfogja mit tett, de még mindig elég önfejű ahhoz, hogy azt higgye, ő is romantikus hősnővé válhat, ha látványosan vezekel. Garai tenyérbemászóan ellenszenves és saját korábbi alakítását idézi Francois Ozon Angel című filmjéből, ahol szintén álomvilágban élő (sokkal karikatúraszerűbb) írónőt formál meg. Szerencsére ő is megkapja a maga nagyjelenetét, és amikor egy francia katona (Az angol beteg-re hajazó módon) majdnem hogy a karjaiban hal meg, kezdjük átérezni, hogy miért így képzeli el a szerelmet egy olyan fiatal nő, aki maga sosem érezte még igazán a beteljesült formáját.

A film szép szimmetrikus szerkezetűvé válik azzal, hogy a bonyodalmak kezdetén kilesett könyvtárszobai aktus ellenpólusa a film végén egy ugyanilyen erős jelenet ugyanazzal a három szereplővel. James McAvoy hátborzongatóan uralja a vásznat, amikor újra szembesül vádlójával, de a két fiatal nő arckifejezésében is ott van a címben szereplő vezeklés minden minden pici komponense. Itt nyer igazolást egyébként a kiegészített magyar cím is, hiszen a "vágy" szó ugyanúgy vonatkozik Briony saját beteljesületlen álmaira, mint a két szerelmest minden viszontagságon keresztül összetartó vonzalomra.

A regényben egyfajta csattanóként funkcionáló epilógust is sikerült ötletesen és ízlésesen átültetni a vászonra még azon az áron is, hogy muszáj volt egy harmadik Brionyt szerződtetni kb. 5 percnyi játékidőért. Vanessa Redgrave-nek jutott a hálás szerep, hogy bemutassa: Briony feloldozást nyer a néző szemében. A két "rendező", Joe Wright illetve Briony utoljára még összecsapnak a vásznon, hiszen Wright kamerája előtt a haldokló írónő méltóságteljesen, szentimentalista cukormáz nélkül jelenik meg (hál' istennek egy pillanatra sem jut eszünkbe, hogy ugyanez a csodálatos színésznő mire kényszerült Koltai Lajos Este című filmjében, hasonló szerepkörben) de elmagyarázza, hogy nem csak a regény olvasóinak illetve a film nézőinek tartozik tengerpartos, napsütötte hepienddel, hanem a karaktereinek is. Vallomása és az egész filmen átvonuló alkotói folyamata helyrerakja, sőt rehabilitálja a romantikus eposz elcsépelt műfaját Rómeó és Júliától Leo DiCaprio és Kate Winsletig.

Onozó Róbert