Audrey Tautou és Juliette Binoche a Francia Filmnapokon

Vágólapra másolva!
Idén tizenkettedszer rendezik meg a Francia Filmnapokat, melyre vidéken április 10-21., Budapesten április 17-20. közt kerül sor. A főváros mellett Szegeden, Pécsett, Debrecenben, Miskolcon, Győrött és Kecskeméten nézheti meg a közönség a legfrissebb francia filmtermés legjavát, illetve idén két újabb város, Szolnok és Eger is csatlakozik a filmnapokhoz. A rendezvénysorozat programja még szervezés alatt áll, de az már biztos, hogy a nézők láthatják majd a Caramel-t, ezt a Bejrútban, egy szépségszalonban játszódó romantikus vígjátékot, amelyben öt különböző korú barátnő életét követhetjük nyomon, amint nőiségről, férfiakról, szexről csevegnek egy hajvágás és egy lábgyanta között. Az Egyedül nem megy Audrey Tautou-val a főszerepben egy ügyefogyott, dadogós fiatal arisztokrata, egy anorexiás lány, egy zseniális, és szívdöglesztő, ámde morcos szakács, és az életből kifelé tartó, emlékeibe visszavonuló nagymama kedves történetét mutatja be.Jelenet az Egyedül nem megy című filmbőlA Csak egy csók a párkapcsolatok természetét érzékenyen és szórakoztatóan boncolgató romantikus vígjáték Virginie Ledoyen-nel tanulságosan példázza, hová vezethet egyetlen csók. Francois Ozon legújabb alkotása, az Angel 1905-ben Angliában játszódik, és egy fiatal írónő sikerekkel és ellentmondásokkal teli élettörténetét meséli el Romola Garaival, Lucy Russellel és Charlotte Ramplinggal a főszerepben. A Paris című drámában - melynek egyik főszereplője Juliette Binoche - Romain Duris (Lakótársat keresünk) egy beteg fiatalembert alakít, aki éppen betegsége hatására kezd egészen más szemmel nézni az életre, az emberekre. A Lucky Luke - Irány a vadnyugat pedig egy mókás rajzfilm, melynek főhőse Lucky Luke, a cowboy, aki arról híres, hogy gyorsabban lő, mint a saját árnyéka.Forrás: Francia Filmnapok sajtóiroda
Vágólapra másolva!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!