A tegnap elhunyt Sydney Pollacknál mintegy tíz hónappal ezelőtt diagnosztizáltak rákos megbetegedést, múlt augusztusban már le kellett mondania egy HBO-tévéfilm megrendezését betegsége miatt.
Az orosz származású Pollack a középiskolai évek alatt kezdett érdeklődni a színjátszás iránt, majd két évig Sanford Meisner színiiskolájában tanult, ahol ezután Meisner asszisztense lett. Karrierje tévésorozatok rendezésével indult, '66-ban egyik munkájáért Emmy-díjat is nyert.
Első nagyjátékfilmje a '65-ös The Slender Thread volt Anne Bancrofttal, Telly Savalas-szal és Sidney Poitier-vel a főszerepben, melyet ő maga később "borzalmas"-nak titulált. Átütő sikert '69-es A lovakat lelövik, ugye? című regényadaptációval aratott, melyet kilenc Oscar-díjra jelöltek.
Ezt követte a Jeremiah Johnson, melyben Robert Redfordot rendezte. Ezután tovább dolgozott Redforddal: megrendezte az Ilyenek voltunk-ot, amelyben Redford partnere Barbra Streisand volt és a nagy kritikai sikert aratott A keselyű három napjá-t.
A szenzáció áldozatai-t követően jött el számára a nagy hollywoodi siker pillanata, amelyet a Dustin Hoffman főszereplésével készült, egy nőnek öltöző színészről szóló Aranyoskám hozott el. A film 10 Oscar-jelölést kapott, melyből egyet váltott díjra.
Sydney Pollack A tolmács forgatásán |
Karrierje csúcspontjának a '85-ös, Robert Redford és Meryl Streep főszereplésével készült Távol Afrikától-t szokás tartani, a filmet, amely meghozta neki a legjobb rendezés és a legjobb film Oscar-díját is.
Utoljára '90-ben dolgozott együtt Redforddal a Havanna című filmben, amely kedvezőtlen fogadtatásban részesült, de a '93-as Tom Cruise-zal készült A cég ismét jó visszhangot kapott.
Ez volt Pollack utolsó nagy sikere, ezután már csak a felejthető Sabrina, Zuhanás és A tolmács következett. Utolsó rendezése a 2006-os cannes-i filmfesztiválon bemutatott Sketches of Frank Gehry című dokumentumfilm volt az építészről.
Sidney Pollack az Aranyoskám egyik jelenetében |
Mindeközben Pollack folyamatosan dolgozott színészként is, játszott többek közt Woody Allen Férjek és feleségek-jében, Kubrick Tágra zárt szemek-jében és az Aranyoskám-ban is. Legutóbb a Michael Clayton-ban láthattuk, utoljára A boldogító talán-ban tűnik majd fel a mozivásznakon.
Rendezői és színészi tevékenysége mellett Pollack producer is volt, a márciusban elhunyt Anthony Minghellával közös cégük, a Mirage Enterprises számos függetlenfilm megszületésében játszott fontos szerepet.